Titkos fegyvert épít a Motorola
Csúcsmodellekre minden márkának szüksége van, ezek húzzák meg ugyanis a cég hírnevét és a közvetlen eladásokon kívül a közép- és alsó kategória presztízsére is nagy hatással vannak. A Motorola hatalmas dobbantásra készül, az X telefon fejlesztésébe mindent belead.
A Motorola Mobility mérnökei nem adták fel a visszatérésbe vetett álmokat, valódi csúcsmobil tervezésén dolgoznak a Google által felvásárolt cégnél. A Wall Street Journal információ szerint az egyelőre csak X telefon névre hallgató új modell feladata az lesz, hogy a Motorolát a legnagyobb, élenjáró telefongyártók közé emelje. Ehhez a fejlesztőcsapat olyan kitörési pontokat keres, amelyekkel az amerikai gyártó meg tudja magát különböztetni a Samsung, a Sony vagy épp az Apple konkurens termékeitől. A kiszivárgó tervek szerint a zászlóshajó-telefont követően a Motorola egy új tabletre koncentrál majd, így mindkét "poszt-PC" kategóriában az élre szeretnének állni.
Mit tegyünk bele?
Az új zászlóshajó tervezése során ötletként felmerült a kamera és a hozzá kapcsolódó szoftver fejlesztése is, időközben azonban az Apple iPhone illetve a Nokia Lumia 920 (és az Android 4.2) lelőtte a legtöbb innovatív ötletet, a panorámafotózástól a sötétben való képkészítésig. A funkciók ettől függetlenül várhatóan az X modell részévé válnak majd, az innováció imázsát azonban nem ezek a képességek teremtik már meg.
Larry Page feltámasztaná a Motorolát.
A lap információi szerint a Motorola hosszasan foglalkozott a hajlítható képernyőkkel és különböző igen ellenálló anyagokkal, így kerámiával is, a kombinációtól egy minden korábbinál strapabíróbb telefon létrejöttét várva. A kísérletek során azonban váratlan nehézségekbe ütközött a gyártó, így az innovatív anyagok és kijelző várhatóan nem az X modellben mutatkoznak majd be. A WSJ szerint az X Phone projekt részeként vásárolta fel a Google nemrég a Viewdle céget is, amely képfelismeréssel és gesztusérzékeléssel szerzett nevet magának, a technológia valamilyen implementációja a Motorola termékeiben mutatkozhat be először.
A Google ígérete szerint a Motorola a telefon bevezetéséhez minden támogatást megkap majd, így az új termék marketingbüdzséje is hasonló nagyságrendű lesz, mint a Samsung vagy az Apple gigantikus reklámköltései. A nagy költést egyébként a Google hosszútávú stratégiája is elengedhetetlenné teszi, a Motorolából valódi androidos nagyágyút szeretne faragni, a Larry Page által kitűzött cél a Samsunghoz hasonló méret elérése.
Hátulról előre?
A Motorola Mobility valóban rászorul a vérfrissítésre, az amerikai cég az androidos okostelefonok piacának mindössze 3 százalékával rendelkezik, pénzügyi eredményei pedig lehúzzák a Google amúgy fényes negyedéves jelentéseit. A keresőcég vezetése egyelőre nem mond le a mobilgyártóról, inkább a tempó felgyorsításával hozná versenyképesebb formába a Motorolát. A Google masszív átszervezésként megvált a dolgozók 20 százalékától, mintegy 4000 alkalmazottól, valamint eladta a tévés set top boxokat gyártó részleget 2,35 milliárd dollárért.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Motorola feltámadásához folyamatos stabil háttérre van szükség, ezt a Google képes (és jelen állás szerint hajlandó is) megadni. Ez azonban továbbra is kétélű fegyver, a piacon a Motorola megerősödésével a többi gyártótól venne el piaci részesedést, ami különösen komplikálttá teszi a Google és a partnerek közötti viszonyt. A Samsung ugyanis egyre inkább egyedül viszi hátán az operációs rendszert, az Androidra fogadó többi gyártó ma inkább szenved. A dél-koreaiak dominanciája azonban már a Google számára sem előnyös, az Android fölötti teljes kontroll megtartásához az kell, hogy egyik gyártó se váljon egyeduralkodóvá.
A Samsung azonban ma már akkorára nőtt, hogy egyetlen üzleti döntéssel súlyos károkat okozhatna az ökoszisztémának, miközben saját piaci pozíciói sokkal kevésbé sérülnének. A WSJ által megkérdezett, névtelenül nyilatkozó Google-döntéshozók szerint ma már reális esélye van annak, hogy a Samsung előáll saját Android-változatával, amely Play Store és a Google-alkalmazások (Maps, Gmail) nélkül érkezne. A Samsung puszta súlyánál fogva egy ilyen döntéssel kettéhasítaná az ökoszisztémát és vinné a felhasználók jelentős részét. A döntés esélyét növeli, hogy az Android-alapú Samsung-rendszer kompatibilis maradhatna az alkalmazásokkal, a fejlesztőkre csupán annyi feladat hárulna, hogy egy újabb androidos boltba kell feltölteniük ugyanazt az alkalmazást. Egy erős Motorola így a Google szemében felér egy életbiztosítással a Samsunggal szemben, a dél-koreaiak távozása után keletkező űrt Apple-módra integrált hardver-szoftverrel rendelkező telefonokkal tölthetné ki a keresőcég.