:

Szerző: Koi Tamás

2012. december 21. 08:44

Így spórol áramot egy mobilszolgáltató

A mobilszolgáltatók az energetikai szektor legnagyobb fogyasztói közé tartoznak, a több ezer bázisállomásból álló hálózat, az azokat összekötő infrastruktúra és az adatközpontok üzemeltetése a cégek működési költségének jelentős részét teszi ki.

A mobilszolgáltatók a szolgáltatói szektor egyik legnagyobb áramfogyasztói. A cégek működési költségeik tetemes részét az energiaszámlák kiegyenlítésére kénytelenek fordítani, a végösszeg pedig egyáltalán nem mellékes, ráadásul az energiatakarékosság manapság jól bevált PR-hívószó is egyben. A különféle hálózatoptimalizációs megoldások a forintosítható előnyök mellett olykor a felhasználóknak is kedvezhetnek, a végeredmény gyorsabb adatelérésben vagy hosszabb akkumulátoros rendelkezésre állásban testesülhet meg.

Új energiaosztály

Az energiatakarékos(abb) működéshez vezető út egy mobilszolgáltatónál is nagyjából úgy kezdődik, mint egy háztartás átállítása az energiatakarékosabb üzemre: kisebb energiafelvételű fogyasztók vásárlásával és a régi, elavult berendezések kicserélésével. A három hazai mobilszolgáltatónál az elmúlt hónapokban zárult, vagy éppen most is folyamatban van az az infrastruktúra-modernizálási projekt, mely az áramköltségek akár 20-30 százalékos lefaragásához is vezethet éves szinten.

A három szolgáltató közül a hálózatmodernizációs folyamatot elsőként a legkisebb ügyfélkörrel rendelkező Vodafone fejezte be idén év elején, a vállalat kevesebb mint egy év alatt a teljes rádiós hálózatát újra cserélte, a maghálózat elemeit fokozatosan, korábbi projektek részeként újította meg. Döbrőssy Gábor, a szolgáltató műszaki vezérigazgató-helyettese a HWSW-nek elmondta, a Vodafone az évek során több berendezéscserét is végrehajtott már, illetve ennek részeként beszállítót is váltott, a hálózat mind rádiós, mind core oldalon ma már energetikai szempontokból (is) a leghatékonyabban üzemeltethető infrastruktúra-elemekből áll. Ezt többek közt SingleRAN rádiók, Remote Radio Unitok használatával, fejlett energiatakarékossági állapotok szoftveres támogatásával és szervervirtualizációval érte el a cég.

Az energiafogyasztás a műszaki terület éves költségeinek jelenleg mintegy 20 százalékát teszi ki a Vodafone-nál, mondta el Döbrőssy. "A legnagyobb fogyasztása kétségtelenül a rádiós elemeknek van, ez a teljes áramfogyasztás 70-80 százalékát teszi ki. Egy állomás átlagos áramfogyasztása ma nagyjából 10 MWh évente" - tette hozzá. Ilyen állomásból egyébként ma több mint háromezret üzemeltet a Vodafone, hasonló mennyiségűvel rendelkezik a Telenor és a T-Mobile is.

Csak a szükséges plusz

A mobilszolgáltatók megújult hálózatán több módszerrel is csökkenthető az állomások fogyasztása. Egészen a betáplálásig lebontva ezek közé tartozik például a site DC töltő moduljának terhelésfüggő optimalizálása, mely az új modulok esetén számos más paraméterrel egyetemben szoftveresen szabályozható. A SingleRAN rádiós elemeknek köszönhetően a különböző frekvenciákon működő szolgáltatások (2G/3G adat, beszéd) az aktuális forgalmi körülményekhez igazodva skálázhatók. Így például a Balaton környékén a téli időszakban jelentősen csökkenő site terhelés mellett számottevően kisebb áramfelvételt is realizálhatnak a szolgáltatók.

Szintén szoftveresen optimalizálható a rádiós eszközök erősítőinek működése, emellett az újabb berendezésekkel immár lehetőség van rá, hogy bizonyos állomások esetében a rádiós erősítő egységet közvetlenül az antenna mellé szereljék, magaslati pontra. Ezt hívja a szakma Remote Radio Unitnak, vagyis RRU-nak - ennek használatával energetikai szempontból leginkább a klímatizálási költségeken lehet spórolni, de a rendszer alkalmazásának más előnyei is vannak, például jelerősség-növekedés, illetve a kábellopási esetek számának csökkenése.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az energiafelhasználási költségek emellett lefaraghatók a hálózat és a terminál (mobiltelefon, tablet, USB modem) együttműködésének optimalizációjával is. A mai mobilhálózatok például képesek a bázisállomás és a mobilkészülék közti távolság, a forgalom és az interferencia függvényében szabályozni a jelszintet, emellett a beszédszüneteket detektálva is tudják optimalizálni a jelfolyamot.


Nap- és szélenergiával hajtott bázisállomás: alternatíva az áramköltségek lefaragásához

A hálózat és a terminál közti kommunikáció idejét és gyakoriságát, vagyis összességében a jelterhelést számos szoftveres módszerrel lehet továbbá szabályozni, például az úgynevezett CELL-FACH hálózati állapot optimalizálásával, ami egyebek mellett azt is elősegítheti, hogy a terminálok a háttérben gyorsabban kommunikáljanak a hálózattal. Ez különösen az okostelefonok által adott rendszerességgel a szinkronizálás során küldött és fogadott kis adatcsomagok forgalomoptimalizálásán segíthet, ami egyébként a készülékek akkumulátorának élettartamára is jótékony hatással van.

Más technológiák a felhasználók tartalomfogyasztási szokásai alapján képesek szabályozni az IP-forgalmat, ezáltal spórolni a hálózati erőforrásokkal. Tipikus példa erre a YouTube-videók letöltése, melynél csak a folyamatos megtekintéshez szükséges adatmennyiség töltődik be egyszerre. További spórolási lehetőséget biztosít az a technológia, mely a sűrűn lekért tartalmakat lokálisan tárolja a bázisállomáson (WAN gyorsítás), így az adatkommunikáció nem, vagy alig igényel gerinchálózati kapacitást. Ez utóbbi technológiát a legtöbb szolgáltató még csak teszteli, de hosszú távon elsősorban a mikrós átviteli kapacitás hatékonyabb kihasználása érdekében várhatóan mindenki bevezeti. Szintén a hatékonyabb kapacitás-kihasználtságot segítik elő a különféle tömörítési eljárások, például tömörítést végző proxyk beiktatása az átviteli láncba.

Mindenki jól jár

A fenti szoftveres optimalizációs eljárások, illetve a hálózati topológia átalakítása összességében azt eredményezi, hogy az ügyfelek elégedettebben használják a szolgáltatásokat, miközben a mobilszolgáltatók kevesebb energiát használnak, így csökkenthetik a költségeiket. Az energiatakarékossági lépésekből álló folyamat ezzel együtt az ügyfelek számára kevéssé nyilvánvaló és látható projekteket is tartalmaz, ilyen például a szervervirtualizáció, vagy az irodák infrastruktúrájának az átalakítása (előtérben a távmunkával). Ezek a lépések azt a célt is szolgálják, hogy az operátorok a rendelkezésükre álló szűk, korlátos spektrumokat hatékonyabban használhassák. Ez pedig különösen manapság, a mobiladat-szolgáltatások robbanásszerű növekedése idején kritikus kérdés az iparág és a nemzeti frekvenciakinccsel gazdálkodó kormányzatok számára egyaránt.

a címlapról