:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. december 13. 14:29

Váratlan technológiai mérföldkő a Nokia Asha

Az egyik legnagyobb memóriagyártóként jegyzett Micron Technology még a nyáron kezdte meg PRAM vagy más néven PCM chipjeinek tömeggyártását. Az első felhasználók között található a Nokia, amelynek Asha készülékeiben már az új típusú memória működik.

A phase-change memóriákkal (PRAM vagy PCM) kapcsolatos kutatások története az előző évtized közepéig vezethető vissza, a technológia fejlődése azonban érezhetően az utóbbi öt éven gyorsult fel igazán. A chipgyártók közül többen is bemutattak konferenciákon és más szakmai eseményeken PRAM prototípus eszközöket (Samsung, Intel, IBM), a Micron pedig idén nyáron megkezdte az első PRAM chipjeinek tömeggyártását és kereskedelmi szállítását, amelyre a Nokia le is csapott.

Mi az a PRAM?

A jelenleg elterjedt memóriatechnológiákkal ellentétben a PRAM nem tranzisztorokat vagy kondenzátorokat használ a bitek tárolására, hanem diódákat és az alkalmazott anyag állapotváltozására épít, pontosabban a két állapot különböző vezetési tulajdonságai jelentik a 0 (kvázi szigetelés) és 1 (jó vezetés) biteket. A működés arra a fizikai jelenségre épül, hogy egyes anyagok másmilyen kristályszerkezetbe rendeződnek, ha az olvadáspontjuk feletti vagy az alatti, kristályosodó állapotból hűlnek vissza, ez pedig eltérő elektromos vezetési tulajdonsághoz vezet. A kristályos, olvadás alatti állapotból történő kihűlés vezetéshez vezet, a felforralás amorf molekuláris struktúrához vezet, ami szigetel. Az állapot fenntartásához a PRAM esetében sincs szükség áramellátásra, így alacsony fogyasztás mellett tartalmát a kikapcsolást követően is megtartja.

A legtartósabb flash chipek elvileg képesek 1 millió írási ciklus elviselésére, a mainstream azonban ennél sokkal kevesebbet bír, háttértárként azonban tipikusan nincs is igény néhány tízezer ciklusnál többre - a kutatások szerint a PRAM képes lehet több tízmillió ciklusnak is ellenállni. Ezen felül a PRAM a NAND-nál egy nagyságrenddel nagyobb kiolvasási sebességet ígér - a Micron állítja, hogy a Nokia telefonján a PRAM alkalmazásának köszönhetően töltődik be az operációs rendszer mindössze 2-3 másodperc alatt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A PRAM azért foglalkoztatja az ipart, mert gyártástechnológiai oldalról viszonylag olcsón bevezethető, hosszabb távon is miniatürizálhatónak ígérkezik, miközben jellemzői esélyessé teszi arra, hogy univerzális memóriaként kiváltsa a háttértárat és RAM-ot is. Ez a koncepció elsősorban a beágyazott és mobil területeken lehet nyerő, ahol különösen erősek a költség-, méret- és fogyasztásbeli megfontolások, miközben nincs szükség az aktuális csúcsteljesítményre mint az asztali gépeknél vagy éppen a szervereknél.

A Nokia az első

A Micron 45 nanométeres csíkszélességű, 1 gigabites multichip modulok (MCM) szállítását kezdte meg még a nyáron, a közleménye szerint az egyik vásárló a Nokia, a finn vállalat alsó kategóriás Asha telefonjaiba kerülnek be a lapkák. "A Nokia mindig megtalálta a módját anak, hogy innovatív mobil eszközöket kínáljon világszerte, a Micron mobil PCM-je lehetővé teszi a számunkta az Asha okostelefonok teljesítményének a növelését" - mondta a Nokia mobil eszközökért felelős vezetője, Dirk Didascalou. A finnek telefonja afféle tudománytörténeti mérföldkőnek is tekinthető, minden bizonnyal az első sorozatban gyártott telefon PRAM-mal, de lehet hogy az első konzumelektronikai és informatikai eszköz is, amely kereskedelmi forgalomban megvásárolható.

A Micron tegnap azt is közölte, kibővítette PRAM termékkínálatát, már 512 megabites PRAM chipet, illetve 512 megabites LPDDR2 interfésszel ellátott MCM-et is lehet tőle rendelni - mindkettőt alapvetően mobilos felhasználásra szánja. Egy korábbi bejelentés szerint a Micron már megkezdte következő generációs PRAM chipjeihez a gyártási előkészületeket, ezek már 20 nanométeres osztályú technológián készülnek.

a címlapról