:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. november 30. 11:51

Nem lett rossz a Windows 8 első hónapja

Felemás fogadtatáson van túl a Windows 8, a Microsoft egy hónapja elérhető új operációs rendszere. A cég szerint már 40 millió licenc fogyott, az alkalmazáskínálat gyorsan bővül. Közben árat kapott a januárban piacra kerülő Surface Pro is, éppen befért ezer dollár alá.

Lezárult a Windows 8 piaci rajtja utáni első hónap, a gyártók sorban mutatták, mutatják be új formátumú, érintőképernyős számítógépeiket, a Windows 8 Store pedig gyorsan nőtt nagyra. Az operációs rendszer terjedése azonban felemás, itthon kifejezetten hűvös fogadtatásra lelt egyelőre. Ezzel szemben nemzetközi szinten a rendszer hozza a Windows 7 eladási adatait - kérdés, pontosan milyen licenceket számol a Microsoft.

40 millió példány

A Microsoft bejelentése szerint a Windows 8 licenceladásai jól állnak, egyetlen hónap alatt 40 millió példányt sikerült eladni az új operációs rendszerből. Összehasonlításképp a Windows 7-ből 60 millió darab fogyott 2009 október 23 és december 31 között, tehát valamivel több, mint két hónap alatt. A Microsoft ugyanakkor kérdésre sem árulta el, hogy mi is tartozik a 40 milliós számba - leszállított vagy eladott rendszerek, illetve hogyan számolják a frissítési garancia (Software Assurance) révén a vállalatoknak kiosztott, de jellemzően fel nem használt licenceket.

A Windows 8 esetében az eladásokat jelentősen megdobhatta az olcsó upgrade licenc, azok a felhasználók, akik bármilyen korábbi jogtiszta Windows-licenccel rendelkeznek, kedvezményesen térhetnek át január végéig Windows 8 Pro-ra. Ilyen esetben a frissítés ára 30 euró (mintegy 9000 forint), ez lényegesen olcsóbb, mint a korábbi verziók upgrade ára. A Microsoft ezzel a promócióval egy új piacot is megnyitott, Windows-platformon nem jellemző a tömeges frissítés az új operációs rendszerre, a felhasználók jellemzően új számítógéppel vettek új operációs rendszert. Az olcsó upgrade licenccel így egy eddig jórészt lefedetlen piacon is dobbantott a Windows 8.

A magyar piacon iparági források szerint a Windows 8-at futtató számítógépek száma már meghaladja az 50 ezret. A Windows 7 azonban három éve jóval gyorsabb penetrációt mutatott, egy hónappal a piaci rajt után a Gemius Rankings mérése szerint az oldalletöltések 5,32 százaléka származott Windows 7-et futtató számítógépekről. A Windows 8 esetében ez a szám jelenleg mindössze 0,78 százalék, nem tűnik elhamarkodottnak az a kijelentés, hogy a Microsoft új operációs rendszere a korai felhasználókat (early adopter) nem győzte meg - persze ehhez hozzátartozik az is, hogy 2009-ben a hazai PC-piac is sokkal jobb képet festett mint most, sok új gépet vásároltak meg Windows 7-tel.

Belendült a Store

Az alkalmazás-piacterek analitikájával foglalkozó Distimo alapos elemzést végzett a Windows Store első hónapjáról, az eredmények meglepően kedvezően tüntetik fel az alkalmazásboltot. A felmérés szerint a boltban világszerte összesen már több mint 20 ezer alkalmazás található, ami jóval megelőzi az Apple Mac App Store 13 ezres alkalmazáskatalógusát, az App Store és a Google Play több mint hatszázezres darabszámához képest azonban eltörpül. Az indulás azonban kiválóan sikerült, egyetlen alkalmazásboltnak sem volt ekkora kínálata az indulás után egyetlen hónappal.

Az összehasonlítás egyébként érdekes kérdéseket vet fel - minek is közvetlen versenytársa a Windows 8 alkalmazásboltja? A Store ugyanis fura hibrid, teljes alkalmazáskínálatot csak a tabletes alkalmazásoknak kínál (listázás, vásárlás, letöltés, frissítés), az asztali alkalmazások számára csak a listázás érhető el, a másik három funkcióért el kell látogatni a fejlesztő oldalára. Ha a tabletes alkalmazásboltokkal hasonlítjuk össze a Store-t, akkor a Microsoft már korántsem áll ennyire fényesen - októberben iPadre már 275 ezer dedikált (nem iPhone-os) alkalmazás volt elérhető, köztük olyan, mindenki által használt alkalmazások, mint a dedikált Facebook app.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Store-ban nagy hangsúlyt kapnak a lokális, adott országot célzó alkalmazások. Az elemzés szerint például Japánban a helyi alkalmazások alkotják a top 300-as lista 41 százalékát, ez az arány 30 százalék Dél-Koreában, de a nagyobb nemzetek mind jelentős helyi alkalmazáskínálattal rendelkeznek már. A helyi alkalmazások miatt fordul elő az is, hogy míg a kutatás világszerte 21 183 alkalmazást számolt összesen, Észak-Amerikában ennek csak kétharmada, 13 844 alkalmazás volt elérhető.

Beárazták a Surface Prót is

A Microsoft lerántotta tegnap a leplet a Surface with Windows 8 Pro (igen, ez a termék hivatalos neve) árazásáról is, bár a piaci rajt pontos időpontját továbbra is homály fedi. Az Intel Core i5-alapú tablet két verzióban lesz kapható, 64 és 128 gigabájtos háttértárral, 900, illetve 1000 dollárért. Ebben az összegben nincs benne a felcsatolható billentyűzet, a Touch Cover vagy a Type Cover extraként rendelhető a termékhez.

A "Surface Pro" az előzetes információknak megfelelően a kis Surface-hez nagyon hasonló, VaporMg névre keresztelt magnézium készülékházat kap, kijelzője pedig nem csak az ujjal történő bevitelt, de érintőceruzát is támogat, így lehetővé válik a precízebb bevitel, íráshoz, rajzoláshoz. A termék kijelzője FullHD felbontású, 10,6 hüvelyk átmérőjű és egy USB 3.0-s csatlakozóval rendelkezik. A Microsoft Twitteren ugyanakkor elismerte, hogy Surface RT-hez képest csak fele akkora lesz az akkus üzemidő, vagyis 7-8 óra helyett inkább 3,5-4 órára számítsanak a felhasználók, annak ellenére, hogy az akku kapacitása harmadával nagyobb. A nagyobb fogyasztás elsősorban a különböző processzornak tudható be, a Surface Pro az Intel Core i5-ös egyik alacsony fogyasztású változatát használja.

a címlapról