Amerikában hajszállal vezet az iOS
A felmérések szerint visszavette az okostelefon-piac vezetését az Egyesült Államokban az Apple. A fordulatot az iPhone 5 megjelenése okozta, idén azonban már az új modell révén is csak hajszállal tudott az almás cég az androidos horda fölé kerekedni.
Tavaly karácsony után újra az Apple az amerikai okostelefon-piac királya, az iPhone 5 bemutatkozásának köszönhetően megtört az Android regnuma - áll a Kantar piackutató cég friss kimutatásában. Az Apple részesedése ráadásul a következő hetekben tovább nő majd, ahogy a gördülő átlagból kiesik az új modell megjelenése előtti időszak. Az amerikai trendekkel szemben mozog ugyanakkor a világ többi része, Európában, Kínában és Latin-Amerikában is köröket ver az iPhone-ra az Android platform, a látványos különbséget az Apple nagyon különleges hazai pozíciója magyarázza.
Külön utakon az amerikai piac
Az Apple messze legfontosabb piaca az Egyesült Államok, a teljes bevétel 40 százaléka innen származik. Az iPhone státusza is ezen a piacon számít a legkülönlegesebbnek, a masszív szolgáltatói támogatás révén egy iPhone 5 árban egy szintre kerül egy Samsung Galaxy S III-mal (200-200 dollár) és számottevően olcsóbb például egy Galaxy Note II-nél (300 dollár). Ez sehol a világon máshol nincs így, a helyi piac sajátossága (és az Apple kezdetektől élvezett speciális pozíciója) miatt azonban a szolgáltatók rákényszerülnek az iPhone különleges árazására - azt a szolgáltatót, amely nem kínál iPhone-t az ügyfelek tömegesen hagyják el. Ezért az AT&T után a Verizon, majd a Sprint is rákényszerült arra, hogy az Apple telefonját nagyobb összeggel támogassa, mint a versenytársakét, az Apple által elkért magasabb összeget így a szolgáltatók fizetik meg, nem pedig a végfelhasználók.
Amerikai piac - 12 hetes gördülő átlagok
A Kantar adatai szerint az Android és az iPhone között az egész nyáron növekedő részesedés-különbséget az iPhone 5 megjelenése gyakorlatilag azonnal lenullázta és az Apple hajszállal, de átvette a vezetést. Az október 28-val végződő 12 hetes periódusban így az iPhone részesedése 48,1 százalékot tett ki, míg az összes androidos készülék együtt 46,7 százalékot. A Kantar várakozásai szerint az iOS a következő néhány periódusban elhúz majd, a gördülő átlag jellegzetességének megfelelően a most jelentett periódus még tartalmazza négy hétnyi időszakot az új iPhone megjelenése előttről (augusztus 6 - szeptember 21), ha ez négy hét múlva kiesik, akkor tisztábban látható majd az új termék megjelenésének hatása. A piackutató szerint az iPhone részesedése a 49,3 százalékot is elérheti, ami történelmi rekordot jelent majd az Apple számára a hazai piacon.
Máshol tarol az Android
Az iPhone anyaországi helyzete a piaci viszonyokban is érezteti hatását, ha a szolgáltatók hajlandóak finanszírozni az androidos csúcsmodellek és az iPhone közötti árrést, akkor az Apple terméke látványosan jobban teljesít. A Kantar felmérése szerint nemzetközi szinten az iOS korántsem áll ilyen jól, a megvizsgált országos piacok között kivétel nélkül mindenhol jobban nőtt az Android részesedése, mint az Apple-é, a legszorosabb verseny az Egyesült Királyságban alakult, ki, az Apple 5 százalékkal, az Android 7,6 százalékponttal tudta növelni tortaszeletét. A két platform közötti verseny Amerikát leszámítva még csak nem is szoros, a zöld robotos rendszer jellemzően legalább kétszeres fölényben van az iOS-es okostelefonokkal szemben, de Spanyolországban húszszoros, Brazíliában pedig 141-szeres különbség van az Android javára. Az egyes országos piacok részletes adatai itt érhetőek el.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Említést érdemel még a Windows Phone teljesítménye, a piackutató szerint a Microsoft rendszere a Symbian európai fellegvárában, Olaszországban a legerősebb és már 11,7 százalékos részesedésre tett szert - a Nokia-vásárlók minden bizonnyal nagy számban ugrották meg a platformváltást a finn gyártóval együtt. Más vizsgált piacon a platformnak még nem sikerült áttörni az 5 százalékos küszöböt sem, így áttörésről egyelőre egyik kontinensen sem beszélhetünk.
Összeomlott a BlackBerry
Az Apple kiváló teljesítményének ellenpontja a periódusban a RIM BlackBerry platformja, a hajdan népszerű rendszer az Egyesült Államokban 2 százalék alá zsugorodott, ezzel gyakorlatilag eltűnt a fogyasztói piacról. A RIM hagyományos fellegváraiban is nagyon kikapott, az Egyesült Királyságban egy év alatt 19 százalékról 8 százalékra zsugorodott, de Brazíliában, Spanyolországban és Franciaországban, a RIM utolsó végváraiban is látványosan zsugorodott a cég termékeinek részaránya. A dél-amerikai országban 9 százalékról 3-ra, a franciáknál 16-ról 7 százalékra, a spanyoloknál pedig 24 százalékról 3 százalékra (!) esett a cég részesedése.
Ahogy a BGR fogalmaz, ezeken a piacokon a RIM részesedése a belépő szintű, billentyűzettel rendelkező termékeken alapult, és mára ezek a felhasználók adják a 80 milliós BlackBerry felhasználói bázis derékhadát. A RIM számára különlegesen nagy kihívást jelent majd e felhasználók pótlása, a jövő év elején bemutatkozó BB10-es platform nem ezt a szegmenset célozza, kezdetekben csak az abszolút csúcskategóriában lesz kapható, a következő negyedévekben pedig kicsúszhat a cég lába alól az olcsó telefont kereső vásárlók tömege.