:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. november 22. 12:17

Beolvad az Instagram adatbázisa a Facebookba

A Facebook hamarosan kombinálni fogja a saját hálózatának felhasználói adatait a nemrégiben megszerzett képmegosztó adatbázisával, illetve lazít a felhasználók egymás közti levélküldésére vonatkozó korlátozásokon.

A bejelentés legfontosabb pontja, hogy a Facebook a jövőben hajlandó lesz bizonyos felhasználói adatokat megosztani a saját hálózata és már szolgáltatások között, amik szintén a cég tulajdonában állnak, de egyébként külön adatbázist használnak - jelentette a Reuters. A cél, hogy ezzel jobban megértse a cég a felhasználók szokásait, viselkedését, hogy javulhasson a kiszolgálás minősége.

Közös adat

A legismertebb ilyen partnerszolgáltatás az Instagram, amit a Facebook nemrégiben vásárolt fel. Az első frissítésekben még nem látszott közvetlenül az új tulajdonos, de mostanra megjelent a webes profil, ami már a Timeline dizájnjára lett hangolva, illetve több apróbb jele is van még az összecsiszolódásnak. A mostani lépés azonban nem csak funkcióban, de adatkezelésben is összeköti a szolgáltatásokat. Ezzel a Facebook kinyitja az ajtót az eddig külön kezelt adathalmazok között.

Elsőre ez félelmetesen hangzik, de valójában ugyanezt tette meg a Google néhány hónappal ezelőtt. Továbbra sincs szó külső, harmadik fél felé való adatszolgáltatásról, a Facebook legnagyobb értéke továbbra is az, hogy felhasználóinak adatait nem mutatja meg senkinek, csak célzott hozzáférést lehet vásárolni a közönséghez. A Google esetében is jó húzásnak bizonyult, hogy a gyakran párhuzamosan használt tucatnyi szolgáltatás nem külön-külön szabályzatokkal és rendszerekkel fut, hanem egy átlátható dokumentum szabályozza a működést.

Ezen felül fejlettebb képességek is megjelenhetnek, ha az adatok könnyen tudnak a vállalat tulajdonában lévő “fiókok” között mozogni. A nyers adatok mellett a Facebook a felhasználók közti kommunikációt is egyszerűsítené, a terv szerint lecserélik a belső e-mail címmel is elérhető üzenetküldő rendszer szűrőit, sokkal könnyebbé válik az üzenetküldés a nem ismerős személyeknek. Ezzel párhuzamosan persze megmarad az alapos aktivitásfigyelés és a gyanús tevékenység, spamelés, életszerűtlenül sok levél továbbra is kitiltást ér.

Nem működött a demokrácia

A hasonló változtatásokról a Facebook több mint 1 milliárd felhasználója korábban vitatkozhatott, szavazhatott is akár. Amennyiben a hivatalos fórumon 7000 kommentárnál több érkezett, akkor a javaslatról egy szavazás indult és ha a felhasználók legalább 30 százalékos részvétel mellett többségben elutasították a változtatást, akkor azt a Facebook tiszteletben tartotta.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ugyan a társadalmi vita és a közvetlen demokrácia intézménye jól hangzik, de a közvélemény még túlzottan közönyös a Facebookon. Korábban két hasonló szavazás is volt már, de a részvételi küszöböt egyik voksolás sem érte el, így a vállalat úgy döntött, hogy ezt a lehetőséget kukába dobja és a sok kommentár helyett a minőségi kérdéseknek ad több teret és a vitás kérdésekben elérhetővé teszi a releváns vezetőit.

A változásokról minden felhasználó a beállításaitól függetlenül a belépéshez is használt e-mail címére értesítést kapott, így elvileg senkit nem érhet majd meglepetésként, ha mondjuk jövő hónapban mondjuk az Instagram fényképeinek geolokációs adatai a Facebook Timeline térképén landolnak attól függetlenül, hogy a képek meg lettek-e osztva Facebookon vagy sem. Komoly visszaélésektől és nagyon meredek változásoktól azonban nem kell félni. Egyrészt a Facebooknak sem érdeke, hogy félelmet keltsen a laikus felhasználókban, hiszen a bizalmat épp a nem tudatos rétegben a legkönnyebb elveszíteni és nehéz visszanyerni. Másrészt idén áprilisban az amerikai Federal Trade Commission “felügyelet alá vette” a Facebookot és a következő 20 évben folyamatos külső, független audit vizsgálja az adatkezelést.

a címlapról