A hazai fejlesztőknek is bemutatkozott a BlackBerry 10
Először mutatkozott be Magyarországon a tágabb fejlesztői közösség előtt a RIM vadonatúj, még fejlesztés alatt álló operációs rendszere, a BlackBerry 10. A gyártó számára az alkalmazásválaszték bővítése lokális szinten is kulcsfontosságú, de a nagy címeknek is meg kell érkeznie a platformra.
Tegnap a HWSW által szervezett App!2012 Mobilalkalmazás-fejlesztés és NFC konferencia keretén belül a hazai közönség előtt is bemutatkozott a Research in Motion (RIM) következő generációs mobil operációs rendszere, a BlackBerry 10. A születőben lévő platform kapcsán a RIM több tekintetben szakított korábbi megközelítésével, stratégiájával, így többek közt a korábbinál sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a fejlesztői közösségek, fejlesztőcégek támogatására.
Fejlesztők, szevasztok!
Ennek a stratégiának a részeként látogatott a tegnapi konferenciára a gyártó egyik szakértője, Hashiq Nazir, aki előadásaiban az új platform architekturális változásairól és a fejlesztők számára nyitva álló lehetőségekről számolt be. Az előadások része volt egy bemutató is, mely a BlackBerry 10 platform fejlesztői bétájának működését tárta az érdeklődők elé egy prototípus-készüléken keresztül.
Az új operációs rendszer kezelőfelülete, illetve működésének logikája több ponton eltér a már megszokott mobilos operációs rendszerektől, beleértve a legfrissebbnek tekintett Windows Phone-t is. A RIM a QNX-alapú rendszer fejlesztésekor elsődleges hangsúlyt fektetett a robusztus többfeladatos üzemmódra, illetve az alkalmazások közti folyamatos, zökkenőmentes váltásra.
A továbbra is ikonvezérelt rendszerből teljesen hiányoznak például a widgetek, de egyes alkalmazások (például időjárásjelző appok, naptár stb.) a háttérbe küldve mégis úgy működhetnek a nyitóképernyőn, mint az androidos widgetek. A felület nagy mértékben épít a különféle ujjmozdulatokkal végezhető gesztusokra, így a BlackBerry 10-es telefonokon más platformokkal ellentétben nincs sem előlapi nyomógomb sem érintőgomb.
A kezelőfelület egyébként szinte teljes egészében a svéd The Astonishing Tribe munkájának eredménye - a céget két évvel ezelőtt vásárolta fel a RIM. A cég korábbi tradícióihoz igazodva láthatóan igyekszik az üzleti ügyfelek és cégek igényeit, valamint a tömegpiac igényeit is szem előtt tartani, az újabb BlackBerrykbe ezért többek közt gyárilag bekerül a BlackBerry Balance funkció is, mely más-más alkalmazás-futtatási környezetet kínál az üzleti alkalmazásoknak/levelezésnek és a magáncélra használt appoknak és üzeneteknek.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az új szoftver része a Swiftkey-alapú virtuális billentyűzet is, mellyel a RIM a BlackBerry Storm benyomható érintőkijelzője után ismételten meg kívánja reformálni az érintőkijelzős gépelést. Az új, prediktív virtuális billentyűzet használatánál is szerepet kapnak a gesztusok, emellett érdekesség, hogy a nyelvek közti váltást automatikusan végzi a rendszer, vagyis felismeri, hogy a felhasználó a beállított alapnyelvek közül éppen melyiken kezdett el gépelni. Bár a demókat eddig kizárólag teljes érintőkijelzős okostelefonokon lehetett látni, a RIM készít majd QWERTY-billentyűzetes eszközt is.
Alkalmazások, alkalmazások, alkalmazások
Az átalakított felület és a teljesen új alapokra helyezett architektúra azonban mit sem ér, ha a platform rajtjára nem állnak készen minél nagyobb számban a húzóalkalmazások, illetve a lokális piacokon a helyi fejlesztések. A RIM október elejétől fogadja be azokat az alkalmazásokat, melyeket a fejlesztők az eddig rendelkezésre álló fejlesztői eszközök segítségével készítettek. A platform egyébként a különféle fejlesztői eszközök és programnyelvek széles választékát támogatja, a C/C++ alapú Native SDK mellett a HTML5-alapú WebWorks, az Adobe AIR ActionScript és a Java Android Runtime áll rendelkezésre.
A hazai fejlesztői közösség számára a platform magyarországi penetrációja miatt eddig mellőzött rendszernek számított a BlackBerry, ugyanakkor több nemzetközi multi hazai leánya (pl. az SAP Labs Hungary) is fejleszt itthon appokat a rendszerre. A BlackBerry App World alkalmazás-piactér jelenleg alig féltucatnyi, kifejezetten a magyar piacra fejlesztett appot tartalmaz.
Az új BlackBerry platformot hivatalosan január 30-án indítja útnak a RIM, ekkor jelenti be a cég azokat az új okostelefonokat is, melyek a BlackBerry 10-et futtatják.