:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. november 21. 13:12

Megérkezett a Firefox 17, szoros közösségi integrációval

A Mozilla végre megjelent a hosszú ideje várt Social API-val. A Firefox 17 már teljes egészében integráltan kezeli a Facebookot üzenetekkel, értesítésekkel, beépülő gombokkal együtt. A januári után ez a következő ESR, azaz hosszan támogatott verzió.

A Mozilla Social API-t kihasználó első fecske nem meglepő módon a Facebook. A gyári gombok mellett az új Firefoxban megjelent egy új blokk is, mégpedig a Facebook weboldaláról ismert ikonokkal. A felső sávban négy gombot kapunk. Ezek közül az első egy sima adminisztrációs fület nyit le, ahonnan a fiókunkat érjük el, illetve magát a kiegészítést tudjuk kikapcsolni. Mellette sorban a bejelölések, az üzenetek és az értesítések ikonjai láthatók. A felső sáv mellett még kapcsolható egy oldalsáv is, ami szintén megegyezik a Facebook oldalsávjával, annyi különbséggel, hogy a böngészőben használva minden weboldalon ott lesznek velünk a barátok is.

Facebook mindenhol

A lenyíló ablakokon keresztül ugyanúgy áttekinthetjük az értesítéseket és üzeneteket, mintha a Facebookon lennénk, sőt a nevekre, beszélgetésekre kattintva a chatablak is ugyanúgy megjelenik az alsó részen, jobbra ragadva. Valójában a Facebook felületei kiszabadulnak az oldalról és mindenhol megjelennek, ha a Firefoxban ezt engedélyezzük, de ha a hivatalos oldalon járunk, akkor is ugyanezek az elemek jelennek meg. Nincs tehát kétféle oldalsáv és chat-ablak. Egy másik újdonság, hogy azoknál a weboldalaknál, ahol nincs beépített like gomb, ott az a böngésző URL-sávjában jelenik meg, ezzel elvéve a webes szolgáltatók elől a lehetőséget, hogy maguk döntsék el, szeretnék-e forgalmi adataikat a Facebookkal megosztani.

Ezt leszámítva persze szinte semmi sem változik a Social API révén, hiszen ugyanazok a jogosultságok és ugyanazok a modulok működnek, kizárólag a megjelenítésben van különbség. Minden valószínűség szerint a Social API-t kihasználva hamarosan találkozhatunk hasonló megoldással a Twittertől vagy akár a Google-től is, amely egyébként is szoros kapcsolatot ápol a Mozillával és gyakorlatilag egyedül finanszírozza a Firefox fejlesztését egy hirdetési megállapodás révén. A fejlesztők viszont bizonyára jobban örülnének egy GitHub kiterjesztésnek, de valójában bármilyen közösségi felhős szolgáltatás beépíthető.

A közösségi funkciók használata egyáltalán nem kötelező, sőt, opt-in rendszerű. Ez azt jelenti, hogy nem elég a Firefox 17-re frissíteni, de ezután valahogy el kell jutni a Facebook Messenger for Firefox nevű oldalra, ahol bekapcsolható a beépülő modul. Így minden felhasználó azt a felületet építi be, ami számára érdekes, elvileg akár több is használható, maximum úgy fog kinézni a böngésző mint egy karácsonyfa.

Tom Lowenthal, a Mozilla adatvédelmi csoportjától azzal nyugtatta a kétkedőket, hogy ezek a beépülő modulok a böngészőben külön szálon vannak kezelve, pontosan úgy, mintha egy külön fülben nyitnánk meg ugyanezeket. A Facebook tehát tudja követni a böngészésünket, de kicsivel sem jobban mint eddig, amikor bejelentkezve böngésztünk. Az oldalsáv megjelenésével nem jut többletinformációhoz a Facebook, bár erre nem is nagyon van szüksége, a bejelentkezett felhasználókról eddig is megvolt minden szükséges böngészési adat.

Hosszan támogatott

A Firefox 17 egyébként a második “Extended Support Release” címet viselő frissítés, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál tovább támogatják a verziót, így a nagyvállalatok, intézmények, iskolák is nyugodtabban tudják bevezetni. Ezek a szervezetek nem frissítenek minden verzióra, hanem nagyobb ugrásokat tesznek. A legutolsó ESR kiadás a Firefox 10 volt idén év elején. A Firefox 3.6 anno 2009 augusztusában jelent meg, s egészen 2012 márciusáig kapott frissítéseket. Az ESR verziókhoz 54 héten keresztül érkeznek biztonsági frissítések, így lehetővé teszik a ritkább ugrásokat. A januárban megjelent 10.x ESR-ciklusa a 17.x ESR megjelenése után 12 héttel véget ér, ennyi idő alatt válik kiforrottá, stabillá, széles körben telepítésre alkalmassá az új kiadás a Mozilla szerint.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Mozilla finomított a Firefox fejlesztői eszköztárán is az elmúlt verziók alatt, emiatt szintén hasznos lehet a váltás. A frissen megjelenő megoldások közül érdemes megemlíteni az élő HTML szerkesztés lehetőségét. A Style panelben már hosszú ideje adott a fejlesztők előtt a stílusok módosításának lehetősége, de az új Markup panel segítségével ugyanez a DOM esetében is működik valós időben. Szerkesztés közben a Firefox élő előnézeti képet ad, amivel könnyen felvázolhatóak korai tervek, módosíthatóak, kitölthetőek template-ek.

A további fejlesztői és felhasználói újdonságokról a hivatalos Mozilla blogban lehet olvasni, vagy a Firefox 17 kiadási jegyzékében.

a címlapról