:

Szerző: Vörös Péter

2000. szeptember 6. 15:28

Lehet, hogy a Sony-t megelőzve az IBM fogja gyártani az első Transmeta Crusoe-alapú laptop-okat?

Az IBM egyik tajvani beszállítója, a Quanta Computer arra készül, hogy még az idén elkezdik a Transmeta processzorokon alapuló laptop-ok tömeggyártását az IBM-nek. A tervek szerint a Quanta, a világ egyik legnagyobb laptop gyártója, amely többek között az IBM, a Dell Computer, a Hewlett-Packard, a Gateway és az Apple számára gyárt laptop-okat, először csak kisebb sorozatot fog gyártani, de ez is elegendő lehet ahhoz, hogy megelőzzék a Sony Transmeta-alapú notebook-jait.

Szakértők véleménye szerint sem várható túl nagy sorozat gyártása 2000-ben, de a piaci reakció vélhetően jó lesz. Amint az már korábban megírtuk, a Transmeta processzorok kevesebb áramot fogyasztanak és kisebb hőt bocsátanak ki, mint az Intel és AMD processzorok.

Áprilisban a Quanta bejelentette, hogy az AOL-tól és a Gateway-től kapott megrendelést e két cég Internet eszközének ('Web pad') gyártására - ez utóbbi megjelenése szintén ez év végére várható.

A Quanta első Transmeta laptopja az IBM 240 X sorozat neve alatt fog futni és valószínűleg a Transmeta Crusoe TM5400 processzort fogják benne használni, jelentette ki a Quanta szóvivője. A Quanta-nak jelenleg 1 millió $-os részesedése van a Transmeta-ban, a tervek szerint növelni fogják ezt a részesedést, amelyet a Transmeta tőzsdei bevezetése után is meg kívánnak tartani mondván, hogy ez erősíti az együttműködést és biztosítja a chip-ek folyamatos szállítását.

A Transmeta augusztusban jelentette be azt, hogy bevezeti részvényeit a tőzsdére, ettől a lépéstől 200 millió $-t remél a cég, amely öt éves előkészítés után januárban mutatta be a Crusoe chip-et.
a címlapról