A mobil már nem kiegészítő, hanem teljes értékű képernyő!
Az okostelefon az új PC. Sok HWSW olvasót kirázza a hideg, ha ezt a sort olvassa, pedig egyre több területen, üzleti, kereskedelmi, szolgáltatási és immár fejlesztői szempontból is be kell látni, hogy a mobil egyre inkább elsődleges belépési pont az online világba.
Az óriási mobilforradalom közepén viszont sokan félreértelmezik, hogyan is kell kezelni az okostelefonok, tabletek és egyéb hordozható eszközök világát. Laura Hampton a UX Magazine-ben még 2011-ben írt egy kiváló összefoglalót, ami azt az általános félreértést próbálja tisztázni, hogy a mobil felhasználói élmény kizárólag arról szól, hogy a menet közben, kevés idővel és korlátozott interakciós lehetőségekkel rendelkező felhasználónak készítsünk felületeket.
Ugyan egy outdoor alkalmazásra vagy egy lokációs szolgáltatásra alapvetően igaz, hogy félkézzel, fél füllel, fél szemmel is kezelhetőnek kell lennie, de a mobilság ezen fokán már régen túl vagyunk. Kivel nem fordult még elő, hogy otthon, vagy akár az irodában egy bejövő értesítésre reagálva úgy fogyasztott el és válaszolt meg levelet vagy más tartalmat, hogy közben karnyújtásnyira volt tőle egy “igazi” számítógép. A HWSW is írt arról korábban, hogy a médiafogyasztás újra “vízszintes” műfaj lett, azaz nem egy asztalnál görnyedve, hanem a fotelban hátradőlve érjük el a médiát és minden egyéb tartalmat és funkciót, például okostelefonon vagy tableten.
Túl a pinch-to-zoomon
A felhasználók is fejlődnek, ma már nem lehet azzal kiszúrni a szemét egy fogyasztónak, hogy nagyobb gombokra és pinch-zoom képességre azt mondjuk, hogy mobilra optimalizált. Azáltal, hogy a mobil eszközök teljesítménye, minősége, sokszínűsége és elérhetősége is javult, a frontendek, felületek és szolgáltatások felelőssége is megnőtt. A divatos,"hurrá, menjünk mobilra!" felkiáltás már kevés, hiszen a mobil ma nem lehetőség, hanem adottság és nem kihasználni lehet előnyként, hanem ez az általános fogyasztói elvárás.
Az asztali web 10 éves regnálása után nehéz a beidegződéseket lecserélni, ennek folyománya az, hogy a legtöbb, "előző generációs" online szolgáltatás szenved azzal, hogy mobil felületen is érdemben megjelenjen. A tipikus forgatókönyv, hogy a webes felület vagy termék egy lecsonkolt maradványa, átméretezése jelenik meg mobilon, akár webes megoldás, akár app formájában. Ez egy komoly hiba, hiszen a fejlesztők abból indulnak ki, hogy a mobil egy sokadrangú felület, pedig erről ma már szó sincs.
Értsd meg a közönséget, a környezetet és az eszközt!
A korrekt döntéshez meg kell érteni a közönséget, a viselkedésüket, magukat az eszközöket és a várható perspektívákat is. A felhasználási módok közt ott van az is, amikor az elfoglalt egyén minden szabad másodpercében rápillant az eszközre és az üresjáratokat utazás vagy várakozás közben azzal tölti, hogy valamit elvégez a kütyün. Itt a sikerhez gyors, egyszerű, célravezető folyamatok kellenek. Ha az étterem oldalán nem lehet mobilról asztalt foglalni, vagy a menüt megnézni, ha egy bolt felületén nem találjuk a terméket, ha a MÁV mobilos oldalán 10 "kattintásnyira" van a menetrend, az mind kínos.
Másik oldalról nézve viszont a mobil evolúció természetes fejleménye, hogy az eddig asztali PC-n végzett feladatokat sokkal kényelmesebben, szabadabban egy mobil eszközön szeretné valaki végrehajtani, legyen szó olvasásról, kommunikációról, játékról vagy éppen aukciós oldalon való keresgélésről. A mobil felhasználó és a mobil eszköz immár nem egy korlátolt eszköz, ugyanaz a siker kulcsa most ott is, mint a teljes weben. Sőt, a mobil web és a mobil appok világa ma már a teljesség része.
A körülmények csak annyiban lettek nehezebbek, hogy a mai felhasználó már nem 33,6 kbps sávszélességű betárcsázós kapcsolaton éri el az internetet és nem blokkosított szövegekben, villogó bannerekben látja a vizualitás csúcsát. Érdekes trend, hogy amíg az asztali felületeknek jól állt a többoldalas struktúra, addig a mobilon sokkal inkább működik a kevesebb, de hosszabb oldal.
Csak egy egyszerű példa
Jakob Nielsen, a világ egyik legismertebb UX-szakértője évekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy a felhasználói élményt tiszta, könnyen követhető utazásokként kell értelmezni. Egy könnyű három lépcsős folyamat jobb mint egy ötlépcsős. Viszont inkább legyen több lépés, ha a rövidítés összezavarhatja vagy elbizonytalaníthatja a felhasználót. Gondoljon mindenki egy naponta használt mobilalkalmazására és vizsgálja meg, hogy vajon ennek az egyszerű szabálynak megfelel-e az.
Ez pedig csak egy alapvetés, a sikeres mobil terméknek sokkal több dimenziója van, ami befolyásolja a sikert, hasznosságot és használhatóságot. Ráadásul a terület keresleti és kínálati oldala is folyamatosan nő. Az igazán fejlett felhasználók már kerülik az asztali gépes környezetet, a PC-re inkább munkaállomásként tekintenek. Médiafogyasztásra, útközbeni funkciókra, vezérlésre és kommunikációra is sokkal kényelmesebben használható, kisebb, könnyebb, hosszabb üzemidejű, szexibb eszközök léteznek már most is. Pedig az okostévé még csak az első húrokat pendítette meg és a Google-féle szemüvegből is csak prototípus született csak.
A teljes piac újrarendeződhet a mobil világ mainstreammé válása során, hiszen nem feltétlenül a mostani erős szereplők fogják legjobban elkapni a váltást, sőt, bizonyos területeken kódolva van, hogy a begyepesedett, lelassult mogulokat pillanatok alatt lekörözi egy friss cég. A piacon (legyen szó európai, magyar vagy világpiacról) mindenkinek van félnivalója. A friss üstökösök is ijesztőek, de több óriáscég is zászlójára tűzte a "mobil az első, a mobil a fő felület" címszót.
A Google átfordult
Nem túl meglepő, de a Google is ezek közé tartozik már, hivatalosan is “mobile first” vállalatként hívja magát, amit azzal indokol, hogy 2013-ban a legtöbb felhasználója már tableten és okostelefonon keresztül éri majd el a szolgáltatásait. A váltás egyértelmű és tiszta: az asztali keresőre épülő termékpalettából átvált a cég. Valójában az ötlet nem új, Eric Schmidt évek óta ezt szajkózza, csak most érnek be a gyümölcsök. 2012-ben a Google felhasználók mobil keresései 200 százalékkal nőttek, megágyazva a jövő évi újabb mobilos eredményeknek.
A legérdekesebb eset a YouTube, amiről a Google felsővezetés azt állítja, hogy már jövőre többen érik el mobilról mint asztali böngészőből. Látszik is, hogy a Google+ felülete, könnyedsége átkerült a YouTube mobil kliensre is, ami egy tallózós, könnyen használható, teljes értékű “tévézésre” és tartalomkeresésre is alkalmas csomópont. 2012-ben a YouTube a forgalmának 25 százalékát, illetve a videónézések 40 százalékát már mobilon gyűjtötte be, ami 300 százalékos növekedés. Koreában viszont már a forgalom 50 százaléka mobilról érkezik.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Nem szabad elfelejteni az okostelefon platformok közti különbséget. Az Apple hardvergyártó, az Amazon kereskedő, a Google viszont médiacég. Piacidegen volt tőle, hogy saját operációs rendszerbe invesztált, de mostanra már látszik, hogy megérte. 2013-ban meglehet az egymilliárd aktivált androidos eszköz, a piaci dominancia pedig tovább erősödhet. A Google nem hazudott, amikor azt mondta, a célja, hogy mindenki mobilon internetezzen. Könnyű úgy "mobile first" stratégiát építeni, ha valaki piacvezető az éppen létrejövő világban.
A felhasználók csak pislognak majd, olyan gyorsan cserélődik ki majd a következő években az informatika körülöttük. Szerencsétlen esetben pedig a piacon lévő szolgáltatók is pislognak, amikor észreveszik, hogy kihalt a város körülöttük és mindenki elköltözött egy szebb, jobb helyre.
Alapos felületes
Ha te és a céged sem szeretne kimaradni az új fejleményekből, akkor gyertek el november 20-án az App!2012 konferenciára, ahol a felülettervezés, használhatóság és dizájn is fontos szerepet kap. A mobilra építő webes és appos stratégiákról, megváltozott termékkörnyezetről Pónya Judit, UX specialista beszél majd. A reszponzív dizájn szükségszerűségét és a több platformra való egyszerű, de hatékony tervezés lehetőségeit a Kirowski Isobar UX szakértője, Tilly Gergely vesézi ki.
Kollin Zoltán, aki tavaly óta már a Mito csapatát erősíti, az Android dizájn irányelveket köszönti és bemutatja, mire mehet vele az egyszeri app-építő és meddig kell hozzá ragaszkodni. Hosszú Zoltán, grafikus dizájner praktikus tanácsokat ad azoknak, akik a webes korszakban gyűjtött tudásukat konvertálnák át a mobil világba, Herendy Csilla, egyetemi adjunktus és kutató pedig mobilos használhatósági praktikákat hoz el a közönségnek. A teljes program, az előadók rövid bemutatójával a hivatalos oldalon található.