:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. október 31. 12:20

A redizájn napja a mai a weben

Igazi felülettervezői fesztivállá vált a mai nap, új elrendezést és funkciókat kapott ugyanis a Gmail levélküldő modulja, frissül a Facebook üzenetküldője, a Foursquare is új formában mutatja a weben a checkinek aloldalát és öt év után frissült a magyar Index.hu layoutja is.

A Gmail esetében továbbra is a gyorsabb és könnyebb használat a cél, a ma bemutatott új felület is ennek jegyében készült. Talán mindenki találkozott már azzal a helyzettel, hogy szeretett volna küldeni egy e-mailt, amihez egy másik levélből szemezgetett volna információkat. Ilyenkor jött az újabb Gmail-ablak és a váltogatás a böngészőfülek közt. Nos, a Google felfigyelt erre és megoldotta a problémát: új levél írása esetén nem teljes képernyős szerkesztő felületet kapunk, hanem csak egy kis ablakot jobb alsó sarokban. Közben pedig szabadon barangolhatunk tovább, sőt, ha akarjuk, akkor egy mozdulattal ki is pattinthatjuk az ablakot, önállóvá. Ráadásul az új levél ablak úgy működik, mint a chat, azaz egyszerre többet is nyitva tarthatunk. Kezdő spammereknek és körlevélküldőknek kiváló megoldás.

Hatékonysági csiszolások

Bekerültek új szerkesztési funkciók is, például könnyebben beilleszthető a szövegbe kép, de a Google további újdonságokat ígér, amiket a következő hónapokban csepegtet majd a felhasználóknak. A fejléc szerkezete is változott, a Yahoo levelezőjéhez hasonlóan a címmezőkben már nem szövegként jelennek meg a partnerek, hanem külön objektumként. Így a neveket könnyen át lehet például húzni a To: mezőből a CC: mezőbe például.

Az e-mail válasz felület is megújult, itt a Google a klasszikus levélstruktúra helyett már inkább társalgásként, bővített chatként tekint az e-mailekre és ehhez igazítja a felületet is. Egyre kevésbé vertikális az elrendezés, ha viszont mégis hosszabb lenne a levél, akkor is láthatóak maradnak a címzettek, a tárgy és a kezelőszervek. A frissítés elvileg mától elérhető mindenkinek, belépés után a felületen történt változásokra rövid magyarázatok hívják fel a figyelmet.

Gmail-esedik a Facebook

Néhány napja a Facebook is elkezdte élesíteni új üzenetküldőjét. Itt a régi beidegződésektől való szabadulásról szól a kampány, de a Facebook a Gmailhez vagy egy több oszlopos elrendezésű levelezőhöz (pl. Outlook) nagyon hasonló elrendezést emelt be. Bal oldalon a legutolsó beszélgetések sorakoznak a partner képével és a legutóbbi üzenet részletével, ahol olvasatlan elem van, az kék színezést kap. Új csevegés indításakor a cím mezőbe beírt név gépelése közben a névjegyzék alatt a korábbi beszélgetések is felugranak, jelezve, hogy ezeket is lehet folytatni. Emellett egy adott emberrel való történetünk egyébként is közös listába kerül. A felső gombokról és legördülő menüből pedig elérhető minden fontos funkció is, meg lehet például egy üzenetet nyitni chatablakként.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Szintén most frissült a Foursquare webes felületén a checkin aloldal. Itt a legnagyobb újdonság, hogy a teljes hátteret a térkép foglalja el, az adott helyet pedig egy kövéri ikon mutatja óriási méretben. E felett lebeg a checkin ablak, amiben a szokásos információk mellett a megosztási lehetőségek, fotók és a kezelőszervek is helyet kaptak.

Öt és fél év után új Index layout

Ha pedig már ennyi új dizájnról beszámoltunk, akkor érdemes megemlíteni a legnagyobb látogatottságú magyar hírportál dizájnfrissítését is. Az Index.hu utoljára 2007-ben kapott új dizájnt, amitől érdemben most sem tértek el. Az új grafikai elemek szögletesebbek lettek a trendeknek megfelelően, a fontosabb funkciók felvándoroltak a felső sorba. Bekerült egy videóajánló doboz közvetlenül a kiemelt anyagok alá, amivel az Index a mozgóképes tartalomba vetett hitét is bizonyítja. A tematikus lapok sorrendje is változott alul, de a már-már szabványosnak számító három hasábos elrendezés megmaradt, a frissítés messze nem számít extrémnek vagy szokatlannak.

a címlapról