:

Szerző: Koi Tamás

2012. október 25. 09:56

Ismét komoly versenyügyi bírság elé néz a Microsoft

Immár szinte biztos, hogy újabb, jelentős bírság kifizetésére lesz kénytelen a Microsoft Európában, miután az Európai Unió végrehajtó szerve tegnap bejelentette, azzal vádolja a szoftveróriást, hogy nem tett eleget egy korábbi trösztellenes eljárás részét képező előírásoknak.

A formális utóvizsgálati szakaszt követően tegnap hivatalosan is megvádolta az Európai Bizottság a Microsoftot azzal, hogy a cég nem tett mindenben eleget a 2009-es, egyébként jelentős büntetés kiszabásával járó trösztellenes eljárást lezáró határozatban foglaltaknak. Mindez azt jelentheti, hogy a redmondi szoftveróriásra újabb, jelentős összegű (a szoftvercég éves árbevételének maximum 10 százalékát elérő) büntetést szabhat ki a Bizottság. Mivel a Microsoft már korábban elismerte, hogy hibázott, szakértők szerint már csak az a kérdés, mekkora is lesz ténylegesen a bírság összege.

Szabad választás

Az EU végrehajtó szerve idén májusban azért indított trösztellenes utóvizsgálatot a szoftvercég ellen, mert felmerült, hogy a cég az operációs rendszerek piacán jelentkező erőfölényével visszaél azért, hogy saját fejlesztésű böngészőjének, az Internet Explorernek a pozícióját védje a versenytárs termékektől. Az EU nyomására a Microsoft végül vállalta, hogy a felhasználóknak felajánlja más böngészők használatát is az Internet Exploreren kívül, felmerült azonban a gyanú, hogy ennek a vállalásának nem minden esetben tett eleget a szoftvercég.

A probléma forrása, hogy a Microsoft a tavaly februárban megjelent Windows 7 Service Pack 1-be nem építette be a böngészőválasztó panelt, így a felhasználók számára nem jelentek meg az alternatív böngészőválasztási lehetőségek. A szoftvercégnek egyébként önbevallásos alapon minden év végén tájékoztatnia kell az EU-t arról, megfelel-e az általa tett vállalásoknak, melynek fejében a Bizottság végül úgy döntött, nem szab ki pénzbírságot a társaságra.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az eljárás hivatalos szakaszában a Microsoftnak lehetősége van írásban válaszolni a vádakra, illetve meghallgatásokat kérni, melyeken előterjesztheti álláspontját. A vállalat ugyanakkor már korábban elismerte, hogy nem tett mindenben eleget az EU előírásainak, illetve nyilvánosan bocsánatot is kért a felhasználóktól, így szakértők szerint a cég védelme legfeljebb a büntetés összegének a mérséklésére alapozhat az eljárás során.

A Windows 8-ra is figyelnek

Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenyügyi biztosa tegnapi sajtótájékoztatóján egyben kifejtette, a szervezet egyelőre nem kezdeményez eljárást azoknak a panaszoknak a hatására, melyek a még megjelenés előtt álló Windows 8 és WIndows RT operációs rendszerek böngészőválasztó metódusait bírálták. A biztos ugyanakkor hozzátette, a Windows 8 esetében sem érheti hátrányos megkülönböztetés az Internet Explorer versenytársait, a Bizottság ezért a böngészőválasztási folyamat kis mértékű módosítását kérte a cégtől.

Így például ha a felhasználó alternatív böngészőt választ az Internet Explorer helyett, a rendszer nem küldhet "szükségtelen" figyelmeztető jelzéseket, illetve alternatív böngésző használata esetén az Internet Explorer csempének el kellene tűnnie a Windows 8 új kezelőfelületéről. A Microsoft a biztos nyilatkozatát követően szerdán közölte, a böngészőválasztó panel működését az EU kérésének megfelelően még a héten megváltoztatja a cég.

a címlapról