:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. október 25. 08:00

Startup Kids: hogyan legyél sikeres vállalkozó?

A mai gyerekek nem rocksztárok szeretnének lenni, hanem cégvezetők. A mostani harmincasok még zenekarok posztereit rakták a gyerekszobájuk falára, míg a mai tízen- és huszonévesek befektetőt keresnek, felhasználókat és vásárlókat gyűjtenek, az önmegvalósítást nem riffekben, hanem vállalkozásokban látják.

A fenti erősen sarkított gondolatmenet akár igaz is lehet, de előfordulhat, hogy csak akkor tűnik úgy, ha az ember egy startup inkubációs központból szemléli a világot, MacBookok, okostelefonok, tabletek és cloudok között él és az internet és a közösségi média teljesen átszövi az életét.

10-ből 9-szer elbuksz és amikor sikerül, az a legváratlanabb módon történik

Tény, hogy a Facebook, de akár a YouTube vagy a Google, a Dropbox, Soundcloud, Foursquare, illetve szinte bármelyik ma népszerű webes szolgáltatás mára már híres és gazdag alapítói tökéletesen alkalmasak arra, hogy ikonokká váljanak. Az is tény, hogy az információs társadalom robbanása olyan erőteljes paradigmaváltáshoz vezetett, hogy a friss gondolatokkal, tiszta motivációval és kiölhetetlen, naiv lelkesedéssel rendelkező fiatalok könnyedén túlszárnyalnak évtizedes tapasztalatokkal rendelkező üzletembereket és szakértőket. Sőt, az is tény, hogy a világ kinyílt és kellő elhivatottság, türelem, tehetség és szorgalom mentén siker terem. A körülmények adottak.

02:22
 

The Startup Kids - Official Trailer

Még több videó

A startup sikert azonban túlmisztifikálja szinte mindenki. Magyarország pedig még súlyosbítja a helyzetet a zsigerből jövő pesszimizmus. Rossz az oktatás, rossz a pénzügyi kultúra, rosszak a kilátások, gonoszak a politikusok és persze, hogy csak néhány világhírű magyar startup történet van, hogy is lenne több. A LogMeIn, Prezi, Ustream hármast már mindenki kívülről fújja, de ma már gyakrabban a lista további elemeit várjuk, és a választ, hogy hogyan lehetne ebben az országban sikeresnek lenni.

A legjobb vállalkozók nem a pénzért mennek, meg akarják változtatni a világot

Egy hasonlóan depresszív környezet Izland, ahol szintén az államcsőd szélén táncolt az ország, a lélekszám alacsony, ráadásul ők földrajzilag is izoláltak. Két ifjú hölgy azonban úgy döntött, hogy különösebb filmes előképzettség nélkül ugyan, de nyakába veszi a világot és megfejti, hogyan váltak idolokká a szinte tinédzser tech startup vezetők és mik azok a képességek és döntések, amik szükségesek ahhoz, hogy valaki a fejét vakargató álmodozóból jegyzett CEO legyen.

Vala Halldorsdottir és Sesselja Vilhjalmsdottir közösségi finanszírozást használt arra, hogy a kellő anyagi, illetve szakmai segítséget és figyelmet megszerezze a The Startup Kids című dokumentumfilmnek. A cél egyszerűen annyi volt, hogy a fiatal embereket, akár Izlandon, akár a világban bárhol motiválják arra, hogy találkozzanak sikeres vállalkozókkal és tanuljanak tőlük. A két izlandi lány Európában és az Egyesült Államokban keresett fel körülbelül egy tucatnyi nagyon fiatal, de sikeres tech vállalkozót és faggatta őket titkaikról.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az utazás során Vala és Sesselja meglátogatta a Scribd, a Foodspotting, a Grove, a Dropbox, a Soundcloud, a Drop.io, a Vimeo, a Kiip, az Indinero, illetve a Playfish alapítóit. Ők mind 18-20 éves korukban álmodtak valamit, amiből mára ismert alkalmazások lettek. Alkalmanként kudarcot vallottak, ami szintén fontos része az interjúknak. A startup alapítók mellett a filmben megszólalnak befektetők, illetve a TechCrunch és a Next Web képviselői is, kerekké és tanulságossá téve a történetet.

Budapesti vetítés

A filmet világszerte vetítik filmfesztiválokon, illetve egyéb rendezvényeken, s szerencsére Budapesten is látható lesz, mégpedig jövő héten a Kitchen Budapest műhelyében. A nézők számára az ígéret nem egy titkos recept, hanem inkább egy kis segítség a szemléletformálásra. A film inspiráló és vidám, minden kreatív vállalkozó számára kötelező darab. Az október 30-án, kedden 18:30-kor a Kitchen Budapest műhelyében lévő ingyenes vetítésre itt lehet regisztrálni, a hivatalos weboldal és további információk pedig itt találhatóak. Addig is egy gondolat: startupot indítani olyan, mint leugrani egy szikláról és utána elkezdeni megépíteni az ejtőernyőt.

a címlapról