Csökkenő eladások, részesedés az Acernél
Gyorsabban zsugorodik az Acer a PC-piacnál, de a csökkenő eladások ellenére (vékony) profitot ért el a gyártó. Újdonság, hogy az Intellel való szoros együttműködés immár az okostelefonokra is kiterjed, még az idén piacra léphet az atomos Acer telefon.
Elmaradt a várakozásoktól az Acer negyedéve, a gyártó mindössze 2,3 millió dollárnak megfelelő tajvani dolláros profitot tudott felmutatni. Az Acer gyenge negyedévét elsősorban az ultrabookok vártnál kisebb sikere okozta, a prémium kategóriás, az átlagos PC-nél drágább hordozható gépek eladásai elmaradtak a várakozásoktól. Ez egyébként nem csak az Acert érinti, több gyártó is a felfokozott érdeklődés ellenére gyenge eladásokról számolt be, amely a gazdasági körülmények mellett a Windows 8 érkezésével is magyarázható.
Az Acer eladásai is jelentős mértékben, 11 százalékkal estek vissza ez előző év hasonló időszakához képest. A 3,55 milliárd dolláros összforgalom is elmaradt az elemzői várakozásoktól, a Bloomberg által felmért konszenzus 3,75 milliárd volt. Ebben nagy szerepe van az eladott számítógépek számának visszaesésének is, a Gartner október eleji piackutatása szerint az Acer 10,2 százalékkal kevesebb számítógépet adott el mint tavaly, ezzel a tajvani cég gyorsabban zsugorodott, mint a teljes PC-piac 8,3 százalékos visszaesése. Ennek betudhatóan az Acer világpiaci részesedése 10 százalék alá esett vissza - a vállalat nemrég még a piacvezető pozícióért csatázott, ma már nincs a három legnagyobb szereplő között.
Inteles okostelefon, idén
Az Acer folyamatosan próbálkozik az okostelefonos piacon, világszintű áttörést azonban eddig nem sikerült elérnie. A legújabb információk szerint azonban készül a tajvani cég műhelyeiben az első Intel-alapú telefon, amely várhatóan még idén megjelenik a piacon. Ezzel az Acer lehet a Motorola után a második gyártó, amely saját telefont tervez az Intel mobilprocesszora köré - a korábbi próbálkozások mind az Intel saját referenciahardverének újramatricázott kiadásai voltak.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A China Post értesülése szerint az Acer nagyon szívesen működik együtt az Intellel. "[A chipgyártó] ismerős partnerünk, a PC-szektorban hosszú ideje dolgozunk együtt" - mondta egy neve elhallgatását kérő Acer-illetékes a kínai újságnak. Az új telefontól az Intel és az Acer is az okostelefonos bázisának növelését várja, amely egy gyorsan növekvő szegmense az elektronikai piacnak. Sejtéseink szerint a két cég a termék marketingjében is együttműködik majd, lehetséges, hogy az Intel a költségek egy részét magára vállalja, a PC-s iparban bevett modell szerint.
A Digitimes értesülése szerint a jövőre bemutatkozó hat új Acer-telefon között lesz egy Windows Phone 8-at futtató modell is, a többi a Qualcomm kétmagos (feltételezhetően Snapdragon S4 Pro) processzorát használó illetve a MediaTek belépő szintű lapkáira épülő androidos eszköz lesz.