Kipróbáltuk: ASUS Google Nexus 7
Nemrégiben Magyarországon is hivatalosan forgalomba került a Google saját márkás tabletje, a Nexus 7. Az ASUS által gyártott, 7 hüvelykes eszköz talán az első kellemes élmény az androidos tabletek között.
Az okostelefonok szegmensében is később indult az Android az iOS-hez képest és ott is szükség volt néhány évre, mire a platform elkapta a ritmust. Ugyanez történik a tabletek esetében is: az első néhány generáció nyögvenyelős volt az androidos tabletek világában, de az Android 3.0 (Honeycomb) által megindított úton haladva mostanra elégnek érezte a Google a tapasztalatokat, hogy egy referencia tabletet mutasson be. Az ASUS által gyártott Nexus 7-ben szoftveresen és hardveresen is nehéz kivetnivalót találni, ráadásul árazásában is korrekt marad. A siker receptje ez esetben az lehetett, hogy jó minőségű anyagokból, az aktuálisan csúcskategóriás hardverekből épített eszköz az Android fejlődésének egy fontos mérföldkövénél jelenik meg. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich a felület felnőtté válását hozta el, amin a 4.1 még csiszolt egy keveset a hozzáadott funkciókkal és a végre teljesen sima, mindig reszponzív felülettel.
A legjobb fogású tablet eddig
Kézbe fogva a táblagépet nem látunk semmilyen túlzó csicsás díszítést, sőt, az egész meglepően semleges és visszafogott. A hátsó borítás puha, jó fogású, az egyetlen baj vele, hogy az apró mintázat gyűjti a koszt, amit szinte lehetetlen eltávolítani a kis résekből. Cserébe viszont nem csúszik, nem izzad bele a tenyér, órákig kényelmes fogni és nem is sérülékeny. A kijelzőoldal is a mára elvárható viszonylag karcálló és nem törékeny felületű üveg. A káva egészen vékony, ez ugyan jól néz ki, de könnyű véletlenül beleérni az érintésérzékeny felületbe és ott még nem jár a szoftver fejlettsége, hogy a szándékolatlan érintéseket ignorálja.
A specifikáció böngészése közben egy fontos csalódásunk volt, az pedig a tárkapacitás. Jelenleg 8 és 16 gigabájtos verziót lehet venni a Nexus 7-ből, de mindenkit komolyan lebeszélnénk arról, hogy a 8 gigabájtos kivitel megvásárlásán akár csak elgondolkozzon. Ezen körülbelül 5 gigabájt szabadon használható hely marad, ami még akkor is szűkös, ha nem töltünk a gépre filmeket vagy zenéket. Lehet azt mondani, hogy a tablet úgyis az otthoni Wi-Fi hálózaton keresztül kapja a médiatartalmat, de a két hetes teszt során csak kipróbált tabletes játékok és alkalmazások feltelepítése is több helyet vitt el - a legtöbb, tabletre optimalizált, HD felbontású játék 1-1,5 gigabájt helyet igényel. A tablet egyébként erősen támaszkodik a cloud szolgáltatásokra, akik teljesen ott “élnek” azoknak talán nem lesz olyan zavaró a kevés hely, de akik még mindig szeretik a zenéket, videókat, fotókat helyben tartani, azok pillanatok alatt megtöltik még a 16 gigabájtos verzió háttértárát is.
Erős, de féloldalas hardver
A háttértárral spórolt a Google, a számítási teljesítményt azonban nem sajnálta ki belőle. A Nexus 7 az NVIDIA Tegra 3 egy speciális verzióját hordozza magában, a T30L kódjelű chipben a processzormagok 1,3 gigahertzen működnek, ehhez 1 gigabájt RAM társuli. Ennek az eredménye az, hogy az 1280x720 pixeles felbontású IPS kijelzőn minden alkalmazás akadás nélkül futott. Az Android 4.1 “Project Butter” fejlesztéseit dicséri, hogy a menükben kalandozás sem késlekedik soha, a görgetés “iOS finomságú” és akármennyi widgetet pakoltunk a nyitóképernyőre, nem sikerült zavarba hozni a gépet.
A grafikus teljesítmény tesztelésére komoly 3D-s játékokat használtunk, bár egyelőre nincs tudomásunk olyan szoftverről, amit a Tegra 3 ne tudna maximális finomsággal hajtani. A Great Big War Game kiváló eszköz az izzasztásra, a 3D-s felület, a sok mozgó egység, illetve a sok effekt miatt a korábbi hardverek mindegyikét megette reggelire "ultra" beállítások mellett. Egy órás játék alatt a Nexus 7 viszont nem akadt meg, illetve a melegedés is közepes mértékű volt, a szenzorok szerint az akkumulátor 55 fokos volt a hosszú terhelés végén. A tesztekből és a benchmarkokból úgy tűnik, hogy a sokmagos GPU nem jelent a mostani szoftverekkel, illetve az egyébként azonos körítés mellett előnyt, körülbelül ugyanazt hozza a Nexus 7, mint a hasonló kategóriájú versenytársai.
A kijelző ugyan alapjában véve korrekt, ami köszönhető az IPS technológiának és a magas pixelsűrűségnek, viszont a színek és a kontrasztok nem tökéletesek és külső fényben nagyon erősen tükröződik a képernyő. Ezt lehet ellensúlyozni a fényerő emelésével egy ideig, de napsütésben így is szinte használhatatlan a Nexus 7. Az erős háttérvilágítás viszont hátrány is tud lenni, éjjel, teljesen sötétben még minimum fényerővel is vakít, mindig érdemes valamilyen másik fényforrást is bekapcsolni, különben kifolyik a szemünk.
Nem zsibbad tőle a kezed
A médiafogyasztás ennek ellenére kellemes élmény. Figyelembe véve, hogy a Nexus 7 mindössze 337 grammot nyom, szinte bármeddig kényelmesen tudjuk kézben is tartani görcs és zsibbadás nélkül. Egy teljes merülési ciklust persze nem ajánlunk senkinek mozdulatlanul, ugyanis a körülbelül 10 teljes töltés-merítés ciklus tapasztalatai azt mutatják, hogy feladattól függően 6-9 óra folyamatos használati időt kapunk. Ez ugyan kevesebb, mint a 10 órás maximum, amivel az iPad büszkélkedhet, de ne felejtsük el, hogy itt ezt egy 4320 mAh-s akkumulátorból csavarja ki a hardver, így lehet ennyire könnyű a tablet.
A rendelkezésre állási idő akár egy hét is lehet, kikapcsolt adatszinkronizálás mellett egy teljes nap alatt alig néhány százalékot merült az akkumulátor. Ez a Tegra 3 ötödik magjának köszönhető, amivel úgy lehet sokáig pihentetni a tabletet, hogy nem megy alvó állapotba, mint például a Kindle Fire. Jó hír, hogy más tabletekkel ellentétben a Nexus 7 tölthető bármilyen okostelefonhoz adott microUSB-s adapterrel is, a saját töltője persze izmosabb, azzal körülbelül 1,5 óra alatt lehet közel 100 százalékra tölteni.
A szoftver szempontjából fontos érv lehet a Nexus 7 mellett, hogy egyelőre ez az egyetlen gyári Androiddal kapható táblagép. Figyelembe véve a hardvergyártók frissítési szokásait és hajlandóságait, minden olyan vásárló, aki szeretné, ha részesülne a sebesen fejlődő platform újdonságaiból anélkül, hogy újabb eszközt kellene vásárolnia, az nem vehet semmi mást, mint ezt. A sima felhasználói élmény, illetve a hiba nélküli megjelenítés valószínűleg annak is köszönhető, hogy a szoftverbe nem lettek belefűzve felesleges és nem feltétlenül jól megírt, jól optimalizált extrák. Várhatóan heteken belül bejelenti a Google az Android 4.2 Key Lime Pie verziót, ami biztosan érkezik a Nexus 7-re is, így nem kell attól félni, hogy gyorsan elavul a termék.
Jövőálló
Mivel az amerikai megjelenés után a Nexus 7 eladások nagyon jól indultak, ezért abban is biztosak lehetnek a vásárlók, hogy az a néhány alkalmazás, amit jelenleg tabletre kínálnak a fejlesztők Androidon, a Nexus 7-re optimalizálva jelenik meg. Ellentétben azzal a helyzettel, ha egy bármelyik kisebb gyártó "idénytermékét" vásároljuk meg, amire a fejlesztők valószínűleg nem tesztelnek.
A Play Store-ben böngészés közben feltűnt, hogy immár Androidon is jellemző, hogy az appok külön okostelefonos és tabletes verzióban jelennek meg, ami azt jelenti, hogy újra meg kell vásárolni őket, ha eddig mobilon használtuk valamelyiket. Sok esetben valódi különbség nincs a kettő közt, a legtöbb játéknál vagy felhasználói alkalmazásnál az Androidon nincs kihasználva a nagyobb kijelzőméret és felbontás. Továbbra is csak egy ígéret az Android esetében, hogy majd valamikor a jövőben lesz egy egészséges app-kínálat táblagépekre is. Remélhetőleg az olcsón megvehető Nexus 7 felgyorsítja ezt a folyamatot, hiszen a fejlesztők is megfizethető áron kapnak egy olyan készüléket, amivel tesztelhetik saját alkalmazásaikat, illetve a megcélozható vevőkör is gyorsan bővülhet, ha a Google tabletje sikeres lesz.
A Google-szolgáltatások ez alól természetesen kivételek, ott minden app példamutató módon kivitelezett a tableten. Az Android 4.1 (Jelly Bean) egyik újdonsága a Google Now, ami egy többnyire otthoni használatra szánt tabletnél elég együgyűen mutat, hiszen mindig ugyanott vagyunk, de a későbbi iterációk talán már nem csak helyfüggő információkat dobálnak majd a képernyőre. Azok, akik még nem 4.x verziójú Androidot használnak, örülni fognak az értesítési rendszer újdonságainak is, minden alkalmazás már tartalmakat és kis képeket is ki tud rakni a lehúzható oldalra, illetve akár interaktív értesítések is programozhatóak, ami már a nem appokban, hanem folyamatokban és univerzális felületekben gondolkodó világ felé mutató fejlesztés.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Várnia annak érdemes, aki fontosnak tartaná a 3G-képességet, illetve aki mégis több tárhelyet szeretne, vagy kevesli a 7 hüvelykes méretet. A pletykák szerint a közeljövőben, ahogyan az iPad-ból készül a Mini, úgy a Nexusból jön a nagy verzió, illetve egy SIM-kártya foglalattal gazdagított változat is megvásárolható lesz. Magyarországon a 16 gigás Nexus 7 80 ezer forint körüli bruttó áron kapható több szaküzletben. Ez nem jelentősen magasabb, mint az amerikai ár, ott nettó 250 dollárért vehető meg- erre jön az ÁFA, illetve ha csomagban küldi el nekünk valaki, akkor a szállítási díj és a vám, ezeket figyelembe véve már érdemesebb itthon vásárolni.
Amit viszont nem kapunk meg magyarként, pedig az egész koncepció lelke az lenne, az a tartalom. A Google Play Magyarországon továbbra is csak az alkalmazásokat kínálja, a filmeket, könyveket és zenéket nem. Ez egészen addig nem is valószínű, hogy változik, amíg nem lesz egységes EU-s jogkezelés, vagy amíg sorra nem kerülünk a futottak még kategóriájú országok listában, mint bővülési lehetőség.