:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. október 8. 10:13

Megjelentek az első szerverek IBM Power7+ processzorral

Az IBM az augusztusi Hot Chips konferencián mutatta be Power7+ processzorát, a múlt héten pedig leleplezte a rájuk épülő első rendszereket is. Megjelent a Nagy Kék kínálatában a Power 780 és 770 szerver, illetve frissült a csúcskategóriás DS8800 tároló.

Az IBM korábban is rendszeresen frissítette Power chipjeit, azonban egy-egy változatnak a + jelű továbbfejlesztése eddig rendszerint csak némi gyártástechnológiai módosítást és magasabb órajelet jelentett. A Power7+ ezzel szemben a magok szintjén is tartalmaz módosításokat, valamint a fejlettebb technológiának köszönhetően nagyobb L3 cache-t kapott és speciális gyorsítóáramköröknek is jutott rajta hely.

Az új chip

A Power7+ processzor elődjéhez hasonlóan 8 magot tartalmaz, amelyek egyenként 4 szál párhuzamos végrehajtására képesek. A 32 nanométeres csíkszélességű eljárás használata lehetővé tette a mérnökök számára, hogy egy óriási, 80 megabájtos harmadszintű cache memóriával lássák el a chipet, ami a Power7 32 megabájtjához képest két és félszer nagyobb. Mivel az L3 cache-hez nem SRAM cellákat, hanem eDRAM-ot használ az IBM, a lapka "mindössze" 2,1 milliárd tranzisztorból áll, a mérete 567 mm2.

A harmadszintű gyorsítótár méretének megnövelése mellett feladatspecifikus gyorsítóáramkörök beépítésére is volt lehetősége az IBM mérnökeinek. Megjelent a Power7+ chipben három Asymmetric Math Function (AMF) gyorsító, amelyek a titkosítási feladatoknál használt algoritmusokban gyorsítják a matematikai függvényeket. Szintén három van a processzorban AES/SHA gyorsítóból, valamint egy véletlenszám-generátor is került bele. Emellett a lapka hardveres támogatást nyújt az Active Memory Expansion (AME) technológiához, amely valós idejű memóriatömörítés, közel kétszeres effektív kapacitás ígéretével.

Az IBM saját tesztjeire hivatkozva azt állítja, a Power7+ processzor elődjénél feladattól függően 20-40 százalékos teljesítménytöbbletet hoz, miközben a fogyasztása érdemben nem változott - az új lapka agresszív enrgiamenedzsment-funkciókkal rendelkezik, a gyorsítótárak például a magokhoz hasonlóan agresszíven kapuzottak, vagyis tétlenség idején lekapcsolhatók. Újdonság a továbbfejlesztett "sleep" energiaállapot, amely a mag mellett a hozzá tartozó L2-t is lekapcsolja, valamint egy még takarékosabb üzemmód is bekerült a processzorba, amely a tétlen magot a hozzá tartozó L3 szegmenssel együtt üzemen kívül helyezi.

Az első szerverek Power7+ processzorral

A Power7+ processzorra épülve két új szervert jelentett be az IBM, a Power 770+ és Power 780+ modelleket, amelyek a termékcsalád középkategóriás tagjai. Egy Power 770+ szerver 4U magas "building blockba" 4 darab 3,8 GHz-es vagy 4,2 GHz-es processzort szerel az IBM. Ezekben a lapkákban azonban nem aktiválja mind a 8 magot a cég, csak kiviteltől függően 4-et vagy 3-at, így az ügyfél választhat 16 darab alacsonyabb órajelű vagy 12 darab magasabb órajelű mag közül, attól függően, hogy a futtatott feladat szempontjából melyik az optimális. Egy Power 770+ szerver összesen négy "building blockból" állhat, ami 16 processzort jelent legfeljebb, az operatív tár kapacitásának felső korlátja pedig 4 terabájt - ne feledjük, memóriatömörítéssel ez ennél jóval nagyobb effektív kapacitást is jelenthet.

A másik új gép a Power 780+, amely 8 aktív maggal rendelkező, 3,72 GHz-es Power7+ processzorokat, vagy 4 aktív maggal rendelkező, 4,42 GHz-es változatokat kaphat. A Power 780+ esetében is négyfoglalatos egy "building block", amelynek natív maximális memóriakapacitása 1 terabájt, vagyis ebben az esetben is 16 foglalatos, 4 terabájtos gépek építhetők össze. Mind a Power 770+, mind a Power 780+ legfeljebb 6 SFF meghajtót és 6 PCIe bővítőkártyát támogat egy building blockban. Újdonság, hogy processzoronként 20 logikai partíció (LPAR) hozható már létre, ami az előző generációhoz képest kétszeres előrelépést jelent.

A vállalat ígérete szerint a Power 795 csúcsmodellt leszámítva egy éven belül az összes Power-alapú gépbe bekerülnek az új processzorok. A csúcskategóriás Power 795 nem kap új chipeket, cserébe az elérhető memóriakapacitását megduplázta az IBM: a 4 gigabites DRAM chipekből felépülő 64 gigabájtos DIMM modulok beépítésével 16 terabájtra növelhető egy Power 795 gép fizikai memóriakapacitása - akinek ez nem lenne elég, memóriatömörítéssel további kapacitásra tehet szert, némi teljesítményveszteség mellett. További örömhír az üzemeltetőknek ugyanakkor, hogy itt is 20-ra növekedett a processzoronként létrehozható LPAR-ok száma, de egy fizikai gépben ez nem lehet 1000-nél több.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az első Power7+ processzoros szerverek szállítása október 19-én kezdődik, a gépek AIX 6.1 vagy AIX 7.1 operációs rendszerrel rendelhetők, illetve IBM i 7.1-gyel. Ha egy ügyfél az IBM tulajdonosi platformjai helyett inkább a nyílt forrású megoldások híve, akkor SUSE Linux Enerprise Sever 11 SP2-t vagy Red Hat Enterprise Linux 6.3-at is választhat. A rendszerek árát a vállalat nem hozta nyilvánosságra egyelőre.

Az új csúcskategóriás tároló: DS8870

Az IBM nem csak szervereiben, hanem DS88xx sorozatú tárolóiban is Power processzort használ, a frissített chip megérkezésével párhuzamosan pedig megérkezett a DS8870 tároló is, amely a család új csúcsmodellje - itt a processzorok még egy generációs lemaradásban vannak, vagyis a DS8870-nel vezette be a Nagy Kék a Power7-et. Az új chipnek, valamint a kontrollerenként maximálisan 1 terabájt cache-nek köszönhetően a DS8870 teljesítménye jelentősen felülmúlja az elődét, a Nagy Kék 60 százalékos gyorsulásról beszél a közvetlen előd DS8800-zal összehasonlítva

A DS8870 "base unit" a DS8800-hoz hasonlóan továbbra is 240 diszket képes kezelni, de a csatlakoztatható külső bővítőkeretek száma 2-ről 3-ra emelkedett, így egy teljes kiépítésű DS8870 natív kapacitása 1,4 petabájt, amennyiben 900 gigabájtos SAS diszkekkel tömjük tele, ha azonban megelégszünk a némileg lassabb 3 terabájtos NL-SAS lemezekkel, akkor 2,3 petabájt a csúcs. A különféle típusú diszkek, valamint SSD-k természetesen keverhetők is, utóbbiakat az IBM kimondottan ajánlja a legnagyobb teljesítmény eléréséhez - a DS8870 is rendelkezik Easy Tier képességgel, vagyis képek a "forró" adatokat a legnagyobb teljesítményű meghajtókra mozgatni. Újdonsága a DS8870-nek, hogy alapértelmezetten minden meghajtója titkosított, a kulcsok kezelését a Tivoli Key Lifecycle Manager végzi.

A csúcskapacitást vagy csúcsteljesítményt nem igénylő vásárlók számára továbbra is nyitott a lehetőség "business class" kiépítés rendelésére: ennek kontrollere egyetlen kétmagos Power7 processzort tartalmaz, amelyhez 32 gigabájt operatív tár és 16 gigabájt cache tartozik és 16 helyett csak 4 FC/FICON csatlakozóval rendelkezik. Egy business class kiépítés legfeljebb 144 diszket kezel és külső bővítőfiókok csatlakoztatására nincs is lehetőség. A DS8870 business classból kimaradnak a fejlett másolási képességek és az IO Priority Manager szoftver, ugyanakkor jó hír, hogy egy ilyen rendszer az ügyfél később teljes értékű "enterprise class" rendszerré bővíthet, amennyiben arra szükség van. Az új tárolótömb a szerverekkel együtt, október 19-étől lesz kapható.

a címlapról