Samsung Galaxy Note 10.1 - rajz, tábla
A Samsung a berlini IFA alkalmával leplezte le legújabb tabletjét, a Galaxy Note 10.1-et, mely az első szériás Note után a második olyan eszköz a koreaiak választékában, melyhez tollat is lehet használni. Kérdés, hogy az újdonság megtöri-e a tabletek eddigi használhatósági trendjét, vagyis lehet-e egy ilyen eszközt kreatív feladatokra használni?
A Samsung a Galaxy Tab termékcsaládjában elképesztően sok tabletet állított csatasorba, mind azért, hogy valamelyest megtörje az iPad szinte teljes hegemóniáját a tabletek mezőnyében. Aztán a cég tavaly ősszel útjára bocsátott egy olyan kütyüt, ami kilógott a sorból, noha félig-meddig tabletnek számított: a Galaxy Note-ot ugyanis tollal is lehetett vezérelni. Az eszköz végül komoly sikereket ért el, a Samsung pedig egy évvel később elkészítette a Galaxy Note-ot majd kétszer akkora méretben, és elkeresztelte Galaxy Note 10.1-nek. A kütyü feladata pedig nem titkoltan az lett, hogy az addig jobbára kizárólag tartalomfogyasztásra használható tabletek előtt megnyissa az utat a kreatív felhasználási módok felé.
Nem csak fogyasztáshoz
A Samsung Galaxy Note 10.1 tulajdonképpen egy közönséges, 10.1 hüvelykes kijelzővel ellátott androidos tablet egy nagyon fontos extrával: a készülékhez jár egy 1024 nyomáspont-skála érzékelésére képes digitális toll is, mely hasonlít azokhoz a professzionális eszközökhöz, melyekkel többnyire grafikusok, vagy kreatív munkát végző felhasználók rajzolnak a Wacom-táblákra. A Samsung az extra beviteli mód igényeinek megfelelően alapos módosításokat eszközölt az alap operációs rendszerkörnyezeten, a Galaxy Note 10.1-re számos olyan alkalmazás került, mely az androidos tabletek mezőnyében teljesen egyedülálló.
Sajnos mindez egyben azt is jelenti, hogy a toll a legtöbb, "hagyományos" androidos appnál legfeljebb az ikonok nyomogatására használható, és gyakorlatilag egyedül a Samsungon múlik az, hogy a későbbiekben készülnek-e olyan alkalmazások a Galaxy Note 10.1-hez, melyekkel kihasználható a tablet egyedi funkciója, a nyomásérzékeny toll. Szerencsére a legtöbb kézenfekvő feladatra (jegyzetelés, rajzolgatás, retusálás stb.) van kéznél app gyárilag, de ezekről később!
Maga a hardver egyébként első ránézésre alig különbözik a Samsung Galaxy Tab termékcsalád legnagyobb, egyben legújabb tagjától, a Galaxy Tab 2 10.1-től. A kétféle színben kapható tablet burkolata teljes egészében műanyag, ami egyfelől sérülékenyebbé, másfelől valamelyest könnyebbé teszi az eszközt. A felhasznált anyagok minőségétől nem estünk hasra, de ugyanez a helyzet a Galaxy S III okostelefonnal is, melyet pont ugyanilyen anyagból készül burkolattal több tízmillió példányban adtak eddig el.
A Galaxy Note 10.1 több egyedi külső jeggyel is rendelkezik, ilyen például a Samsung semmi mással nem kompatibilis töltő- és adatcsatlakozója, valamint az infravörös jeladó, ami ezúttal nem adatátviteli célokat szolgál, mint a régebbi telefonok esetében, hanem a távirányító funkció része. A készülék elengedhetetlen tartozéka a jobb alsó sarokból előhúzható, kellően könnyű és kényelmes fogást biztosító toll is.
Erőt, egészséget!
A tablet tervezése során a Samsung láthatóan semmiképpen nem szerette volna, hogy az eszköz használat közben kifogyjon az erőből vagy a memóriából, ezért a Galaxy Note 10.1-be egy négymagos, 1,4 GHz-en ketyegő processzort pakoltak, mellé 2 gigabájt memóriával. A tableten gyárilag az Android operációs rendszer 4.0.4-es verziója fut a jól ismert TouchWiz felülettel kiegészítve, a kütyü az ígéretek szerint nemsokára frissíthető lesz Android 4.1-re.
Sajnos a jelenleg elérhető legfrissebb operációs rendszerkörnyezet még mindig hagy maga után némi kívánnivalót, mind a felhasználó interfészt, mind pedig a teljesítményt illetően. Használat közben többször is tapasztaltuk, hogy a Galaxy Note 10.1 a kimondottan erős hardver ellenére is képes meg-megakadni bizonyos feladatok elvégzése során, más esetekben pedig kifejezetten hosszú időt vesz igénybe egy-egy parancs vagy művelet végrehajtása.
Az elsősorban hobbi grafikusoknak és kreatív szakembereknek szánt tablet egyik legfájóbb pontja sajnos éppen az a komponens, amin a munkát kell végezni: a 10.1 hüvelykes képátlójú kijelző felbontása ugyanis mindössze 1280x800 pixel, igaz, dokkolón keresztül nagyobb felbontású és képátlójú kijelzők kezelése is támogatott. A kijelző kontrasztja is lehetne jobb, emellett semmiféle színkalibrációs megoldást nem lehet elővarázsolni a tablettel, mindez pedig összességében azt jelenti, hogy a Galaxy Note 10.1-et fotoretusálásra csak bizonyos korlátok mellett lehet használni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A tablet kétségtelenül legérdekesebb funkciója a kézírásfelismerés, illetve az alakzatfelismerés, amihez az S Note alkalmazást hívhatjuk segítségül, vagyis szó sincs arról, hogy bármilyen beviteli mezőbe tudnánk kézzel írni a mellékelt tollal. A program magyarul is tud, a felismerés az egyén kézírásától függően változó pontossággal működik, jelenlegi állapotában azonban tapasztalataink alapján összességében nem tudja kiváltani a virtuális billentyűzetet. A funkciót sokkal hasznosabbá tehetné, ha a kézírás-felismerést utólag is lehetne kérni a rendszertől, de ezt nem tudja az S Note - a program vagy valós időben ismeri fel a szöveget, vagy sehogy.
Korlátoltan egyedi
A Galaxy Note 10.1 a kézírásfelismerésen túl tud valamit, amit rajta kívül egyetlen androidos tablet sem: két alkalmazás párhuzamos megjelenítését a kijelzőn. Sajnos a készülék ezt csak bizonyos korlátokkal tudja, így egyelőre csak hat gyári app támogatja ezt az üzemmódot, köztük a fentebb említett S Note. Ez az üzemmód sokat segít a képtartalmak manipulálásában, egyes képrészletek beillesztésében és mozgatásában. A párhuzamosított üzemmódot a videolejátszó esetében ráadásul egy érdekes trükkel toldotta meg a Samsung: az éppen lejátszott videó egy a kijelző bármelyik pontján elhelyezhető, mindig előtérben lévő kis ablakban is nézhető.
A Samsung tollal ellátott 10.1 hüvelykes táblagépe mindenképpen figyelemre méltó, bár nem teljesen egyedülálló kezdeményezés a tabletek mezőnyében. A Galaxy Note 10.1 küldetése, hogy leszámoljon azzal a sztereotípiával, miszerint a tabletek kizárólag médiafogyasztásra alkalmasak, egyelőre félsikert aratott. A tollal elérhető funkciók nem változtatják meg gyökeresen az eszköz rendeltetését, egy részük ráadásul legfeljebb villantásra jó. A profiknak ettől függetlenül akár jól is jöhet az eszköz, ha le kell gyorsan skiccelni valamit és éppen nincs más kéznél.
A tollal ellátott Galaxy Note 10.1-nek jelenleg nincs közvetlen konkurense a piacon, a kütyü teljesen egyedülálló a 10.1 hüvelykes tabletek mezőnyében. A Samsung ehhez mérten is határozta meg a készülék árát, mely kis mértékben az iPad felé lő. Cserébe a koreaiak adnak egy gyengébb anyagokból összeállított, jóval kisebb felbontású kijelzővel ellátott tabletet, melyet a hozzá adott tollal is is lehet használni.