Új ipari formatervvel hódítana a HP
Újrarajzolja PC-it a HP, de az új formatervet mintha már láttuk volna valahol. A gyártó elindult az egységes márkaidentitás irányába, elmozdul a prémium szegmens felé. Jövőre érkeznek a telefonok és a tabletek is.
"Egy téglát nyomtak a kezembe" - fogalmazott Meg Whitman a pillanatra utalva, amikor új elnök-vezérigazgatóként megkapta a neki járó, nehéz és otromba vállalati noteszgépet. Pontosan ez az a percepció, amelynek letörését kitűzte a HP PC-s üzletága, a világ legnagyobb számítógépgyártója elé a vezérigazgató.
Utolsó pár előre fuss
"Nem érzem, hogy lépést tartottunk volna az innovációval" - nyilatkozta Whitman. "Az egész iparág elmozdult valami szebb felé." Whitman sürgetésére a HP is elindult ebbe az irányba, az új számítógépek már az idei ünnepi szezonban elérhetőek lesznek, amitől a gyártó az eladások növekedését és a piacvezető pozíció megőrzését reméli. A PC-részleg kínálatának újragondolására és a piaci dinamika megfordítására szükség is lesz, a HP bevételének 30 százalékát adó üzletág ugyanis minden sebből vérzik - az elmúlt negyedévben a bevétel 10 százalékkal zuhant, az üzemi eredmény pedig 27 százalékkal esett.
A Dell már korábban bejelentette, hogy feladja a belépő szintű PC-k piacát és elkezd a prémium szegmens felé elmozdulni. A döntés oka, hogy a nagy volumennel ma már nem lehet kompenzálni az egy-egy olcsó PC hajszálvékony eredményhányadát, a kevesebb eladott terméket jelentő prémium szegmens így abszolút értékben magasabb profitot képes hajtani. A Whitman által bejelentett új stratégia is valami hasonló irányt jelöl ki a HP számára, erre utal Todd Bradley üzletágvezető nyilatkozata is: "A felhasználók elegáns termékeket szeretnének, amelyeket büszkén hordozhatnak magukkal. Az alkatrészek és az ár ma már nem olyan fontosak mint korábban." A felismerés eredményeképp Bradley vezetésével átszervezték a divíziót 2011 júliusában, a termékek immár megcélzott felhasználói csoportok szerint szegmentáltak.
HP Envy x2 - új formaidentitás?
A PC-divízió áldatlan állapotaira jellemző, hogy korábban a HP számítógépeit független csapatok tervezték, a formaterv vagy épp a kezelőszervek elhelyezése pedig modellről modellre változott. A HP vezetése megelégelte ezt, Stacy Wolff vezetése alatt egységesítették a formatervet, egy márkaidentitás és formai nyelvezet mögött kezd felsorakozni a vállalat számtalan terméke. Egységes helyre került a logó, a bekapcsológomb, az hangkimenet, egységesült a színpaletta. A cél létrehozni egy sajátos, tipikusan HP identitást. Sajnos az új irány első elemei, a SpectreONE egybegép, az Envy x2 billentyűzetbe dokkolható tablet és a Spectre XT TouchSmart által példázott formaidentitás az Apple szégyentelen nyúlásának tűnik, nem pedig a saját útját járó HP innovatív új szellemiségének.
Mire a számítógépgyártók többsége már felébredt és elkezdett valóban egyedi kinézetű ultrabookokat gyártani (például Samsung Series 9), a HP felfedezte magának az Apple-designt. Unibody kialakítást, minimalista formatervet ugyanis el lehet érni matt szürke alumínium és fekete billentyűzet kombinációja nélkül is - a HP azonban egyelőre fülig szerelmes a cupertinói designcsapat munkájába.
Telefon? Tablet?
A HP jelenleg a világ legnagyobb PC-gyártója, a következő generációs termékek piacán azonban egyáltalán nem vesz részt, sem tablet, sem okostelefon nem kerül ki a cég gyártósorairól. Ezzel a gyártó lemaradt a jelenleg leggyorsabban növekvő két piacról, így amennyiben részesedést kíván a jövőben kihasítani, kegyetlen csatában kell a már ott lévőktől megszereznie azt. Az okostelefon-piac gyors ütemben érik be, a piacot maguk között felosztó Apple és Samsung ellenében pedig egyre nehezebb lesz részesedést kiharcolni.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A tabletes front ugyanilyen dinamikával bír, de néhány évvel le van maradva a telefonpiachoz képest. A felhasználók jelentős többsége még csak most ismerkedik a tablet fogalmával, helyével, felhasználási forgatókönyveivel, az eladások csak a következő években fognak igazán meglendülni. Ezzel együtt a piac krémje, a legmagasabb informatikára fordítandó büdzsével rendelkező felhasználók már valószínűleg vettek egy tabletet (tipikusan iPadet), a következő években várhatóan felrobbanó piac már elsősorban vékonyabb pénztárcájú fogyasztókat fog behúzni - a Nexus 7 és a Kindle Fire által megcélzott árszinten. A helyzet sajátossága, hogy ebben a kategóriában már nem a hardveren, hanem a rajta elérhető tartalmakon keres a Google és az Amazon, a HP számára (tartalom hiányában) azonban ez az üzleti modell nem hozzáférhető.
Whitman elmondása szerint a HP számára elkerülhetetlen a visszatérés az okostelefonok piacára, amelyet egyébként legutoljára 13 hónapja hagyott el a HP Pre 3 látványosan elbaltázott és utolsó pillanatban lefújt piaci rajtjával, korábban pedig a cég Windows Mobile alapú termékei voltak a piac "futottak még" szegmensének zászlóvivői. Az új elnök-vezérigazgató szerint az új próbálkozás más lesz: "A mantránk az, hogy inkább csináljuk jól mint gyorsan. Azon dolgozunk, hogy amit teszünk jó legyen a HP-nak és akkor sikeresek lehetünk."
HP SpectreONE - minimalista szürke alumínium
A HP egyébként érzi az okostelefonok szorítását a feltörekvő piacokon is, ahol a felhasználók első kapcsolata a modern számítástechnikával ma már nem egy PC, hanem egy okostelefon, amely kiválóan alkalmazkodik az áramszolgáltatás vagy az internetes infrastruktúra helyi adottságaihoz, miközben funkcionalitásában már kielégíti az igényeket. Whitman szerint ha más nem, ez a trend valóban ébresztőt fújt a HP-nál - számítástechnikai cégként egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül ezt a formátumot.
Új szellemben?
Elődeitől eltérően Whitman hajlamos átnyúlni több menedzser-rétegen is. Míg Mark Hurd vagy Léo Apotheker korában elképzelhetetlen lett volna, hogy szebb gépeket követeljen a csúcsvezetés, Whitman a PC-iparág vezetőjén és a formatervért felelős vezérek sűrűjén átnyúlva is hajlandó irányt szabni az üzletágnak. Míg Hurd nagyon olcsón akart éppen elfogadható gépeket, Apotheker pedig egyáltalán nem akart PC-t gyártani, Whitman szerint az üzletág csak úgy lehet sikeres, ha végre elkezdi követni a konzumer piacon az elmúlt öt évben beindult trendeket. Egyelőre ez kimerül az Apple formatervének felfedezésében - egy olyan piacon, amely kiéhezve várja az innovatív megoldásokat.