Minden rászoruló digitális átállását támogatja az állam
Minden rászoruló háztartás digitális televíziózásra való átállását támogatni fogja az állam a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságon keresztül - jelentette be tegnap Zalaegerszegen a szervezet elnöke.
Minden rászoruló háztartás digitális tévés átállását támogatja az állam a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságon (NMHH) keresztül, a ténylegesen jogosultak körének felmérése több intézmény bevonásával rövidesen megkezdődik - jelentette be Szalai Annamária, a hatóság elnöke tegnap Zalaegerszegen. A támogatás pontos részleteiről egyelőre keveset tudni, de a program keretén belül minden valószínűség szerint az érintett háztartások ingyen juthatnak majd hozzá digitális földfelszíni tévéadás vételére alkalmas beltéri egységhez - melyet a hatóság alvállalkozói ingyen telepítenek.
Csak a háztartások 17 százaléka érintett
Szalai Annamária a megye polgármestereinek és jegyzőinek tartott kormányhivatali értekezleten kifejtette, a hatóság kiemelt célja, hogy a rászorulók számára is egyenlő esélyt biztosítson ahhoz, hogy a korszerű digitális televíziózási lehetőségekhez hozzáférjenek. A hatóság elnöke elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok biztatóak, mivel a magyar háztartások 83 százaléka (több mint 3,3 millió háztartás) közvetlenül nem érintett a digitális átállásban.
A hatóság a tegnapi értekezleten közölte, a nyugdíjintézettől, az államkincstártól és az önkormányzatoktól érkező elérhetőségek alapján országszerte a Központi Statisztikai Hivatal munkatársainak bevonásával keresik fel a rászorulókat, hogy felmérjék a jogosultak körét. Az átállás folyamatát kommunikációs kampány is kíséri.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az egész országra kiterjedő felmérés októberben kezdődik, közölte az NMHH, az átállás végső dátumáig azonban még több mint két év telhet el, a jelenlegi forgatókönyvek szerint ugyanis csak 2014 végén kapcsolhatják le az analóg csatornákat, hogy a felszabaduló frekvenciakészlet egy részét mobil szélessávú adatszolgáltatásra, a fennmaradó részt pedig digitális tévésugárzásra használják fel pályáztatást vagy frekvenciaaukciót követően.
Pilotprojekt
Az NMHH az országos felmérési szakaszt megelőzően két régióban is végzett pilot projektet: A hatóság felmérői májusban összesen 4255, a nyilvántartás szerint szociálisan rászorult személy háztartását keresték fel Sopronban és a Barcsi kistérségben. A két térségben végül összesen 506 háztartás jelezte, hogy igénybe venne állami támogatást ahhoz, hogy a tévékészüléket a digitális adás vételére fel tudja készíteni - a háztartások többsége ehhez az ingyenesen fogható DVB-T vételt választotta. Ehhez átlagosan nettó 19500 forint értékben biztosít eszközt az állam, melyet ingyenesen is telepítenek a hatóság által közbeszerzési eljárás keretében megbízott alvállalkozók.
A digitális átállásnak a környező országokban különböző támogatási formái léteznek. Szlovákiában például fejenként 20 euró készpénzt kapnak a rászorulók, melyet új, digitális tunerrel ellátott tévékészülék vagy beltéri egység vásárlására lehet felhasználni. A szlovák illetékes minisztérium korábbi becslése szerint az országban 190 ezer rászoruló kaphatja meg a tavaly tavasz óta folyósított támogatást, az igénylők száma azonban eddig ennél jóval kevesebb.