:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. szeptember 11. 13:37

Megjelent a PostgreSQL 9.2

Megjelent a PostgreSQL nyílt forrású adatbázis 9.2 verziója, ami nagyjából egy évvel követi a 9.1-et. Támogatói szerint a szoftver egyre inkább alkalmas a nagyvállalati használatra, a fejlesztések is ebbe az irányba mutatnak.

Elkészült és letölthető a PostgreSQL 9.2, amely gyakorlatilag az összes kurrens platformon működőképes nyílt forrású, közösségi támogatású adatbázis. A szoftver története az 1980-as évekig vezethető vissza, az első Postgres 1995-ben jelent meg, majd a szoftver 1997-ben kapta meg a PostgreSQL nevet - ekkor a 6.0 verziónál járt a program.

Azóta nagyjából évente érkeznek az újabb verziók az adatbázisból, tavaly augusztusban futott be a 9.1, most pedig megjelent a 9.2 is, amely leginkább nagyvállalati felhasználóknak igyekszik a kedvében járni a fejlesztésekkel. "A világ legfejlettebb nyílt forrású adatbázisa" - ezzel a mondattal határozza meg magát a PostgreSQL, amelyet világszerte széles körben használnak különféle területeken: PostgreSQL-re épül például az Instagram mobilos képmegosztó és a SourceForge is.

Gyorsabb és jobban skálázódik

Fontos előrelépés a skálázhatóság terén, hogy egy instance már nem 16, hanem 64 processzormagig képes nyújtózni, a skálázódás ráadásul lineáris, állítják a fejlesztők, így igazán nagy teljesítményigényű adatbázisokat is a PostgreSQL-re lehet már bízni. A szoftver teljesítménye is javult, felgyorsultak az írási és olvasási műveletek, előbbiekből 14 ezret, utóbbiból 350 ezret tud másodpercenként kezelni a 9.2-es változat, ami 4-5-szörös növekedést jelent. Csökkent a CPU-igény is, vagyis azonos teljesítményű hardveren is gyorsabb a PostgreSQL 9.2 mint a korábbi verziók. A fejlesztők külön kiemelték az index only scanek futása bizonyos esetekben hússzorosára gyorsult - ez főképp adattárház-jellegű feladatok alatt javítja a PostgreSQL használhatóságát.

Az új adatbázis érkezését bejelentő rövid közlemény kiemeli a "cascading replication" implementálását. Ez a replikációs eljárás a master szervert tehermentesíti azzal, hogy az adatokat először "read only" továbbítószerverekre replikálja, innen kerülnek tovább a replikaszerverekre. A cascading replikáció bevezetése révén még nagyobb horizontálisan skálázott telepítések hozhatók létre PostgreSQL-ből, legalábbis ezt állítják a fejlesztők. A lockok kezelése is javult az előző verzió óta.

Újdonságok fejlesztőknek

A nagyvállalati relációs adatbázis olyan képességekkel is bővült, amelyek a NoSQL-felhasználók számára lehetnek vonzók leginkább. Ezek közé tartozik a natív JSON (JavaScript Object Notation) támogatás, ami nem merül ki a JSON-ok tárolásában, hanem az adatbázis sorai és oszlopai és konvertálhatók JSON-be. Ezzel a PostgreSQL nagy lépést tett afelé, hogy a webalkalmazások fejlesztőinek egyik kedvenc adatbázisává váljon, akik NoSQL kulcs/érték tárolóként is bevethetik és közvetlenül jQueryvel vagy PL/V8 JavaScript segítségével írhatnak és olvashatnak adatokat - a PostgreSQL gondoskodik róla, hogy azok JSON formátumban kerüljenek be és még azt is ellenőrzi, hogy a JSON string megfelelő formátumú-e.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Szintén fejlesztők számára érdekes az új tartomány (range) típusok megjelenése, amelyek kompakt formában teszik lehetővé egész számok, numerikus értékek, időbélyegek és dátumok tárolását - a PostgreSQL fejlesztők szerint ezzel az adatbázisra könnyen építhetők naptárkezelő, tudományos és pénzügyi alkalmazások.

A PostgreSQL 9.2 tegnap óta letölthető a projekt weboldaláról a legtöbb elterjedt operációs rendszerre (Windows, Linux, Solaris, BSD, OS X) előre fordított binárisként, valamint forráskódként,  az újdonságok részletes listája itt érhető el. A PostgreSQL-hez vállalati szintű támogatást kínáló EnterpriseDB továbbra is a PostgreSQL 9.1-re épül, azonban mivel a társaság a nyílt szoftver egyik legfontosabb fejlesztője, a 9.2 egyes képességeit, például a 64 mag támogatását visszaportolták bele. A PostgreSQL 9.2-n alapuló új Postgres Plus Advanced Server még az idén bemutatkozik, ígéri a cég.

a címlapról