Az új Windowsokkal is kompatibilis már a System Center 2012
Tavasszal jelent meg a piacon a Microsoft legújabb generációs rendszefelügyeleti platformja, a System Center 2012. Akkor még csak előzetes verzióban létezett a Windows 8 és a Windows Server 2012, mostanra azonban már mindkettő elkészült és a vállalati ügyfelek számára elérhetővé is vált.
Új Windowsokat is kezel
Az új Windowsok érkezését a System Center 2012-ben is követni kellett, az SP1 legfontosabb újdonsága, hogy már fut Windows Server 2012-n is, illetve kezeli a Microsoft legújabb operációs rendszerével telepített szervereket és PC-ket is. A Microsoft fejlesztői a Windows 8-at felkészítették az adatforgalmi díjjal járó kapcsolatok kezelésére, és ez a System Center Configuration Manager 2012 SP1-nél sincs másképp: a felügyeleti megoldás is tisztában van vele, hogy az ernyője alá bevont mobil gépek mikor kapcsolódnak adatforgalmi díjas hálózaton keresztül, ilyenkor például letiltható a frissítések távoli telepítése. Bekerült az SP1-be a márciusban megjelent SQL Server 2012 támogatása is.
A tartományba nem léptethető Windows RT és a Windows Phone kapcsán gyakran felmerül a távoli felügyelet kérdése, az SC2012 SP1 erre is választ ad: a Windows InTune felügyeleti felhőszolgáltatás júniusban élesített verziója a PC-k mellett már mobil eszközöket is kezel, a következő, 2013 elején érkező változatával karöltve pedig a Windows RT tabletek és Windows Phone 8 okostelefonok is elérhetők lesznek System Center 2012-ből. Az InTune nem csak a Windows RT és a Windows Phone 8 támogatásával bővül, hanem licencelési változásokat is hoz: készülékalapú árazás helyett felhasználóalapúra vált az üzleti modell, egy felhasználóhoz legfeljebb 5 felügyelt eszköz tartozhat.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Lesz olyan Windows InTune licenc, amely engedélyezi a System Center 2012 Configuration Manager használatát is, így a vásárlók a rendelkezésükre álló eszközöket InTune-ból, SC2012-ből vagy mindkettőből felügyelhetik. Ezzel práhuzamosan azoknak a cégek, amelyek már rendelkeznek SCCM2012 licenccel, kedvezményes áron juthatnak hozzá az InTune-hoz - ezt az árat a Microsoft egyelőre nem közölte. Mint ahogy annak az InTune licencnek az ára sem nyilvános, amely nem tartalmazza a Windows Enterprise upgrade jogot.
A Configuration Managerrel kapcsolatos újdonság még, hogy a termék teljes PowerShell-integrációval bővült, vagyis a Microsoft parancssorából is kezelhető, ennek részleteiről azonban egyelőre kevés információt osztott meg a cég.
Hibrid felhők
Az AppController révén a SC2012 lehetőséget ad a helyben telepített infrastruktúra és az Azure felhő közötti kapcsolat megteremtésére és az alkalmazások mozgatására, hibrid felhőt létrehozva. Az új verzióban már nem csak a Microsoft nyilvános felhője érhető el, hanem szolgáltatópartnerek által kínált erőforrások is - egyetlen vezérlőpanelen. Ugyanitt érdemes említeni, hogy a Windows Azure Virtual Machine Managerrel történt integráció révén a helyben telepített System Centerből kezelhetők az Azure-re mozgatott virtuális gépek is.
Az Azure-t veszi igénybe a SC2012 Data Protection Manager újdonsága is, az Online Backup, amely a szervereket a Microsoft felhőjébe menti. A felhőbe mentés persze nem pótolja a helyi diszkes vagy szalagos backupot, amelyből szükség esetén gyorsan vissza lehet állni, ugyanakkor egy költséghatékony lehetőség offsite mentésre. A Data Protection Manager fájlokat, mappákat és komplett virtuális gépeket is képes az Azure felhőbe menteni és onnan visszaállítani. Az Azure-be küldött mentéseket a DPM először helyben tömöríti és titkosítja, a mentéseken pedig automatikusan lefut az integritásellenőrzés is.
A System Center 2012 SP1 eddig csak kiválasztott tesztelők számára volt elérhető a Community Technology Preview program keretében, a bétát azonban már bárki letöltheti a Microsoft weboldaláról. A végleges változat 2013 elején érkezik majd, ígéri a vállalat.