Tesztelhető az új kisvállalati és otthoni Windows Server
A Microsoft a közelmúltban tette elérhetővé a Windows Server 2012 Essentials kiadásra jelölt (RC) verzióját, amely az utolsó mérföldkő a végleges változat megjelenése előtt.
Elkészült a Windows Server 2012 Essentials utolsó tesztváltozata, a Release Candidate, adta hírül a hivatalos Windows Server Essentials blogban nemrégiben a Microsoft. Az Essentials termékeket kimondottak a legkisebb cégeknek szánja a Microsoft, a Windows Sever 2012 Essentials esetében 25 főben és 50 eszközben húzta meg a vállalat a határt, egyetlen licenc ennyi klienst tud kiszolgálni. Az ennél nagyobb cégeknek már a "teljes" Windows Server 2012 valamelyik verzióját, leginkább a Standardot javasolja a cég. Az Essentials előnye az alacsonyabb ár, illetve az egyszerűbb, informatikai szakértelmet kevésbé igénylő kezelhetőség.
Nincs már benne Exchange és SharePoint
A Windows Server 2012 Essentials egyszerre két korábbi Microsoft-termék helyébe lép, ez váltja a Small Business Servert, valamint a viszonylag kis sikert arató Home Servert is. A korábbi generációs Small Business Serverhez képest fontos különbség, hogy az új változat már nem tartalmazza az Exchange Server és SharePoint Server funkcionalitását, a Microsoft szerint ugyanis az ilyen kis cégek a jövőben inkább a cloudból, például Office 365 segítségével fogják levelezésüket és csoportos munkájukat intézni, nem helyben telepített rendszeren. Persze továbbra is lehetőség van helyi Exchange Server vagy SharePoint Server futtatására.
A Windows Server 2012 Essentials ugyanis egy Windows Server 2012 technológián alapuló kisvállalati szerver, amelynek elsődleges feladata az alkalmazások futtatása, információmegosztás és adatvédelem. Ennek megfelelően a szoftver tartalmazza a Storage Spaces technológiát, amely különböző felületen (USB, SATA, SAS) csatlakozó, különböző méretű diszkek felett képez egy virtualizációs réteget. Az adminok a többféle diszkből álló "poolokon" hozhatnak létre "space"-eket, amelyeket kétszeres vagy háromszoros tükrözéssel vagy RAID5-szerű paritásvédelemmel is biztosíthatnak az adatvesztések ellen. Thin provisioningre is lehetőség van, vagyis létrehozhatók egyre bővülő kapacitású kötetek is.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A kisvállalati szervert a cégnél levő PC-k biztonsági mentésére is ajánlja a Microsoft. A mentett állományokat a szerver a Storage Spaces-nek hála nagyobb biztonságban tudja tárolni mint maguk a PC-k, de lehetőség van akár Online Backupot is készíteni a gépekről, fájlokról - ezt közvetlenül a Windows Server 2012 Essentialsból lehet menedzselni. A szerver a rajta található állományokat a külvilág számára is elérhetővé tudja tenni, akár böngészőn keresztül, akár Windows Phone 7 kliensalkalmazásból letölthetők azok a fájlok, amelyek távoli elérésére a felhasználók jogosultságot adtak. Újdonság a Windows 8 kliensalkalmazás, amellyel a fájlokat offline is el lehet érni, a rajtuk elvégzett módosítások pedig a következő internetcsatlakozáskor szinkronizálódnak a szerverre.
Otthonra is ez való
Nem csak a kisvállalati, hanem az otthoni szervert, a Windows Home Servert is leváltja a Windows Server 2012 Essentials, így a szoftverből nem maradt ki a médiaszerver sem - a tárolt képek, zenék, videók PC-ről, Xboxról, valamint bármilyen, DLNA szabványnak megfelelő készülékről elérhetők, például tévékről, médialejátszókról. Otthoni felhasználók számára azonban a szoftver 425 dolláros ára riasztó lehet, valószínűleg nem az ilyen telepítések teszik majd ki az eladások javát.
Az ingyen letölthető Windows Server 2012 Essentials RC a nagyobb testvéréhez hasonlóan már csak 64 bites változatban készült el, használatához 1,3 GHz-es többmagos processzor és 2 gigabájt memória és 160 gigabájt szabad tárhely a minimális követelmény. Az Essentials esetében fontos megkötés, hogy vagy fizikai, vagy virtuális környezetben futhat - a kettőben egyszerre nem, ez fontos eltérés a "nagyobb" licencekhez viszonyítva. Az Essentials ráadásul csak egyfoglalatos licencet kapott, két foglalat esetében már két licencre van szükség.