:

Szerző: Koi Tamás

2012. augusztus 29. 10:26

Állami kézben a vészhelyzeti mobilhálózat

A Magyar Telekom eladta az államnak a vészhelyzeti mobilkommunikációs rendszert üzemeltető Pro-M Zrt-t, a vállalat péntektől a kormányzati gerinchálózatot is üzemeltető Nemzeti Infokommunikációs Zrt. tulajdonába kerül.

Három évvel az üzemeltetésre kötött szerződés lejárta előtt az állam kezébe kerül az Egységesített Digitális Rádiórendszer (EDR), mely többek közt a rendvédelmi szervek és a mentőszolgálat, valamint a katasztrófavédelem vészhelyzeti kommunikációját szolgálják. A 2005-ben a Magyar Állam és a Pro-M Zrt. között megkötött szerződés konstrukciója alapján az EDR üzemeltetését 10 évig látta volna el a Pro-M Zrt. az eredeti feltételek mellett. A Magyar Állam eredeti szándékai szerint is opciós joggal bírt a tulajdonjog átvételére, mivel a rendkívül magas rendelkezésre állást biztosító, zárt rádiótávközlő rendszer a magyarországi kritikus információs infrastruktúra egyik kulcseleme.

A tervezettnél korábban megvalósuló adás-vétel elsődleges oka az EDR egységes, állami távközlési szolgáltatói körbe való integrálásának szándéka. A tranzakció összértéke – amely magában foglalja a részvényeladást, a Magyar Telekom Pro-M Zrt. számára nyújtott hiteleit, valamint a Pro-M működőtőke-igényét – összesen 19,9 milliárd forint.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Pro-M Zrt. a T-Systems Magyarország Zrt-hez hasonlóan a Magyar Telekom Csoport tagja, a céget 2005-ben alapították az EDR kiépítése és üzemeltetése érdekében. Az EDR a 380-400 MHz-es frekvenciasávon működő országos mobil rádió hálózat, amely a sürgősségi szolgálatok (azaz a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem) és más közbiztonsági szervek TETRA-szabvány szerinti mobil rádiós kommunikációját teszi lehetővé. A budapesti hálózat átadása 2006. április 5-én megtörtént, ezután a középső, majd a keleti és végül a nyugati országrészt fedték le a Pro-M szakemberei.

A Pro-M új tulajdonosa, a NISZ üzemelteti idén január óta az elektronikus kormányzati gerinchálózatot, melynek korábbi üzemeltetője szintén a Magyar Telekom volt. A NISZ a Magyar Villamosművek által biztosított nagy sebességű, eddig kihasználatlan gerinchálózatán biztosítja a szolgáltatást. Az állam azután vette saját kézbe az EKG üzemeltetését, hogy a Magyar Telekom üzemeltetési szerződése tavaly év végén lejárt.

a címlapról