:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. augusztus 28. 14:45

Itt az IBM új mainframe-je, a zEnterprise EC12

Bemutatta új, minden eddiginél erősebb mainframe számítógépét az IBM. A zEnterprise EC12 két évvel az előző verzió után érkezik és az ősszel kerül piacra. A megcélzott vevőkör a hagyományos mainframe-felhasználókból áll, bankok, távközlési cégek, online tranzakciókezelő vállalatok.

Az IBM a mainframe szerverek szegmensének gyakorlatilag egyeduralkodójává nőtte ki magát mára, miután a versenytársai az évek során folyamatosan elhagyták ezt az egyre zsugorodó szegmenst. Piaci elemzők szerint a mainframe-ek forgalma a közeljövőben is folyamatosan csökkenni fog, azonban még így is több milliárd dolláros lehetőséget jelent, amit az IBM nem habozik kihasználni.

Az új mainframe-vásárlókat valószínűleg a Nagy Kék kereskedői is meg tudnák számolni a kezükön, a termékkategória közel 50 éves története azonban a mai napig több ezer szervezetet számláló installált bázist termelt ki, amelyet nem éri meg magára hagyni. Mivel a vállalatok a leginkább kritikus folyamataikat bízzák mainframe-ekre azok megbízhatósága és hibatűrése miatt, az elérhető árprémium is itt a legmagasabb - igaz ez a gépekre és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokra is. A bankok, biztosítók, tőzsdék, online tranzakciós rendszerek és más ügyfelek pedig szívesen fizetnek a nagy teljesítmény és rendelkezésre állás ígéretéért.

A legerősebb

A most elrajtolt zEnterprise EC12-vel is a legnagyobb igényű szervezeteket és feladatokat célozza meg a Nagy Kék, ahol kritikus a rendelkezésre állás és a nagy teljesítmény. Az új mainframe a legnagyobb teljesítményű a családban, hatmagos processzorai 5,5 GHz-en működnek, szemben az előző generáció négymagos, 5,2 GHz-es chipjeivel. Az új lapkák már 32 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológiával készülnek a vállalat East Fishkill-i gyárában, a félvezetőtechnológia fejlesztés a magszám és órajel mellett lehetővé tette az L3 és L4 cache méretének növelését is.

Az IBM szerint ennek köszönhetően a magonkénti teljesítmény 25 százalékkal emelkedett - ezt azért hangsúlyozza külön a cég, mert a mai napig vannak olyan szervezetek, amelyek sok évvel ezelőtt született, nem párhuzamosított kódokat futtatnak az IBM mainframe gépeken. A gép összteljesítménye 78 ezer MIPS, ami bő másfélszerese az előző generációs zEnterprise 196-énak. A 3 terabájt memóriáig és 120 processzormagig bővíthető rendszerben legfeljebb 101 magot lehet tetszőleges feladatra konfigurálni. Ez lehet általános célú processzor (CP), Integrated Facilities for Linux (IFL), System z Application Assist Processor (zAAP), System z Integrated Information Processor (zIIP), System Assist Processor (SAP), Internal Coupling Facilitiy (ICF) vagy beállítható tartaléknak.

Tranzakcionális memóriakezelés

Ez az első kereskedelmi forgalomba kerülő általános célú szerver, amely tranzakcionális memóriakezelést használ - az IBM már korábban bevezette ezt a kimondottan mérnöki-tudományos rendszerekbe szánt BlueGene/Q processzorban. A tranzakcionális memóriakezelés a többszálúsított alkalmazások esetén szükségtelenné teszi a memóriaterületek "zárolását", így a feldolgozóegységek nem várnak egymásra, hanem a rendelkezésre álló adatokkal folyamatosan dolgoznak.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az eredmények visszaírása előtt azonban a program ellenőrzi, hogy a kiindulási adat megváltozott-e a művelet elvégzése során. Ha nem változott, akkor kiírja az új értéket és az alkalmazás folytatja tovább a futást, ha viszont megváltozott, a korábban kapott értéket eldobja, a programszál futását visszaállítja az előző állapotba és újrakezdi a művelet végrehajtását. A zEC12-n elsőként az IBM Java Runtime Environment fogja támogatni a tranzakcionális memóriakezelést egy jövőben esedékes update keretében, később pedig a z/OS-t és más fordítókat is felkészítenek a használatára. A Java alkalmazások futását egyébként új utasítások beépítése is gyorsítani fogja a vállalat szerint.

Funkcionális fejlesztések

A teljesítménynövekedés mellett persze funkcionális újdonságok is vannak az zEC12-ben: az egyik ilyen a PCI Express felületen csatlakozó Crypto Express4S kriptográfiai gyorsító, amely a titkosítással kapcsolatos műveletek végrehajtását veszi le a processzorok válláról, így növelve az összteljesítményt. A változatos biztonsági fejlesztéseknek köszönhetően a zEnterprise EC12 egyébként a kereskedelmi forgalomban hozzáférhető szerverek közül egyedüliként megkapta a Common Criteria Evaluation Assurance Level 5 minősítést.

A gép a mainframe-ek történetében először flashmemóriás tárolót is tartalmazhat (Flash Express) amelyek az IO intenzív alkalmazások felgyorsítása érdekében kerültek be a rendszerbe. A PCIe felületű Flash Express kártyák csak párban telepíthetők és a legkisebb kiépítésben is 1,6 terabájt használható kapacitást nyújtanak - ebből azt is ki lehet következtetni, hogy nem olcsók, de egy mainframe-hez, ahogy már korábban is említettük, semmi sem olcsó.

További funkcionális újdonság a zAware, amely a szerver működéséből nyert paraméterek folyamatos elemzésével próbálja meg előre jelezni a meghibásodásokat. Az öntanuló technológia 90 napon keresztül figyeli a gép működését, ezt követően pedig a normális mintázattól való eltéréseket (például bizonyos rendszeresemények korábbinál gyakoribb bekövetkezte), és riasztja az üzemeltető személyzetet, valamint az IBM supportot. A zAware hosztot zEC12 szerverre kell telepíteni, de ez más zEnterprise gépektől származó adatokat is fel tud dolgozni, vagyis korábbi generációs, z10EC, z196 és z114 IBM mainframe modellek is bevonhatók a felügyeleti ernyője alá.

Az új mainframe is képes Power 7-alapú UNIX vagy x86-alapú Linux és Windows blade-eket is fogadni zEnterprise BladeCenter Extension (zBX) bővítők révén - a cél, hogy a nagy teljesítményű és rendelkezésre állású mainframe továbbra is a kritikus feladatok központja legyen, amelyet szorosan körbevehetnek a nem mainframe-en futó alkalmazások. Ennek a megközelítésnek az előnye az IBM szerint, hogy a többrétegű architektúrában a kommunikáció logikailag és fizikailag is végig a mainframe-en belül marad, nem lép ki a kevésbé biztonságos vállalati hálózatra. Így gyakorlatilag kizárt, hogy valaki kívülről, logikailag hozzáférhessen a mainframe-en belüli adatforgalomhoz és például az alkalmazáson keresztül támadja az adatbázis-szervert.

Ősztől szállítják

Az új mainframe modellt ősztől szállítja a vevőknek az IBM, a legkisebb konfigurációban 1-20 aktív maggal. A rendszerek igény szerint bővíthetők, a felhasználók a gépek leállítása nélkül upgrade-elhetnek a nagyobb, erőteljesebb konfigurációkra, akár 120 aktív magig. Annak érdekében, hogy a zEC12-t egyszerűbb legyen telepíteni, az IBM lehetőséget ad a kábelezés felső elvezetésére is, így azt már nem feltétlen kell álpadlós adatközpontba építeni. A szervert vízhűtéssel is meg lehet venni.

a címlapról