Feladja az optikai meghajtók piacát a Sony
Bezárja PC-s optikai meghajtókkal foglalkozó leányvállalatát a Sony: az egyre csökkenő kereslet közepette nem éri meg fenntartani a veszteségesen működő üzemet.
Vége az Optiarcnak
Jövő tavaszig teljesen kiszáll a PC-kbe szerelhető optikai meghajtók piacáról a Sony, amely nagyszabású átszervezés keretében megszabadul a veszteséges tevékenységektől. Ennek a folyamatnak a részeként a cég teljesen leépíti az Optiarc nevű leányvállalatát, amely PC-s optikai meghajtók gyártásával foglalkozik.
Az Optiarc még 2006-ban jött létre, amikor a Sony és az optikai adattárolás terén érdekelt másik japán elektronikai vállalat, az NEC egyesítette ezirányú tevékenységeit. Az akkoriban évente majdem 2 milliárd dollár forgalmat elérő Optiarcban a Sony 55 százalékos tulajdonrészt birtokolt, míg az NEC 45 százalékos tulajdonrésszel rendelkezett. Az anyagi problémákkal küzdő NEC 2008-ban az együttműködés megszakítása mellett döntött, így a Sony kivásárolta partnerét, és az Optiarc egyedüli tulajdonosaként a finanszírozását is fel kellett vállalnia.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Sony Optiarc jelenleg mintegy 400 főt foglalkoztat világszerte, az ő munkahelyük megszűnik. Az átszervezés annak a folyamatnak a része, amely során a cég leépíti veszteséges tevékenységeit és összesen mintegy 10 ezer embertől válik meg. A vállalat világszerte több mint 160 ezer főt foglalkoztat, a létszámcsökkentés mintegy 6 százalékos lesz, a költségei pedig mintegy 75 milliárd jenre (kb. 1 milliárd dollárra) rúgnak, amelyek a jelenlegi, 2013 márciusában véget érő pénzügyi évben fog elkönyvelni a társaság.
Nem kell már
A számítógépes optikai meghajtók (ODD) piaca 2011-ben 4 százalékkal csökkent és 12,2 milliárd dollárt tett ki az IHS iSuppli elemzőcég szerint. Mivel a digitális tartalmak terjesztése egyre inkább az interneten zajlik, legyen szó akár zenéről, filmekről vagy szoftverekről, illetve a felhasználók az egymás közti adatcserében is egyre inkább előnyben részesítik az internetet, illetve az optikai lemezeknél gyorsabb és egyszerűbben használható USB-s háttértárakat, az ODD-k piaci jelentősége egyre kisebb. Ezt tetézi, hogy a PC-eladások egyre inkább a noteszgépek felé tolódnak, a PC-knek pedig egyre kisebb hányada rendelkezik optikai meghajtóval - a felhasználók mára kevésbé igénylik.
Az iSuppli szerint a közeljövőben ez a trend folytatódni fog, a következő három évben az ODD-piacon egyáltalán egyáltalán nem várható növekedés. A Sony részesedését ezen a piacon 10-15 százalék közé teszik elemzők, a vállalat azonban egyre kevéssé versenyképes tajvani és koreai riválisaival szemben (pl. Lite-On, Samsung), mivel nem tud átütő innovációval előállni, költségei pedig a japán jen folyamatos erősödése miatt túlságosan magasak ahhoz, hogy megérje a tevékenységet fenntartani.
Természetesen az Optiarc megszüntetése nem jelenti azt, hogy a Sony más termékeibe, például asztali Blu-ray lejátszóiba vagy a PlayStation konzolokba szánt meghajtók gyártásával is leállna, a lépés kizárólag a PC-kbe szánt meghajtókat érinti.