A Samsung is beszáll az egyik legnagyobb litográfiai gyártóba
A Samsung Electronics is részesedést vásárolt a litográfiai eszközöket gyártó ASML vállalatban, egymilliárd dollárral támogatják az új generációs eszközök fejlesztését.
Három százalékos részesedést szerzett a Samsung a vállalatban - jelentette be az ASML, a litográfiai eszközök piacát vezető gyártó. A tranzakció keretében a dél-korai óriás jelzésértékű, 3 százalékos tulajdonhányadhoz jut 503 millió euró értékben és további 276 millió euróval támogatják a következő generációs technológiák fejlesztését. A bejelentés tovább fokozza a második számú gyártóra, a Nikonra nehezedő nyomást, a japán cégnek ugyanis továbbra is saját tőkéből kell finanszíroznia a fejlesztéseket.
A bejelentéssel már az ASML nagy vásárlói közül az Intel, a TSMC és a Samsung is jelentős tőkével támogatja a holland gyártót, amelyet az ASML két, egymást részben független fejlesztésre költ. Az Intel összesen több, mint 4 milliárd dollárnyi tőkével finanszírozta a fejlesztést, ebből mintegy két milliárdért az ASML 15 százalékos részesedését szerezték meg. A TSMC néhány héttel későbbi bejelentése szerint (a Samsunghoz hasonlóan) 276 millió euróval támogatják a fejlesztést, 3 helyett azonban 5 százalékos részesedést vásároltak a cégben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az ASML bejelentése szerint a bevont tőkéből egyrészt felgyorsítja a 450 milliméter átmérőjű szilíciumszeletekkel dolgozó berendezések fejlesztését, amelyekkel minden korábbinál alacsonyabb fajlagos költség mellett lehet processzorokat gyártani. A másik irány az extrém ultraibolya hullámhosszú fényt használó levilágítás fejlesztése, amelyet a rendkívül kis csíkszélességek eléréséhez fognak használni a chipgyártók. Az ASML bejelentése szerint a partnerektől történő tőkebevonással az új technológiák bevezetése akár a tervezettnél két évvel korábban is megvalósulhat.
A tőkebevonásra elsősorban azért volt szüksége az ASML-nek, mert a piacról már nem tudta költséghatékonyan finanszírozni az elképesztő költségekkel járó következő generációs technológiák fejlesztését. A korábbi üzleti modell szerint a litográfiai berendezések gyártói sokéves fejlesztés után kezdik meg szállítani a termékeiket, így a költségek és a bevételek realizálódása között nagy időbeni eltérés keletkezik, vagyis hatalmas saját tőkét kell a gyártónak lekötnie évekre. A fokozatosan egyre drágább technológiák azonban azt jelentették, hogy ennek a lekötött tőkének is nőnie kellene, különben nagyon lelassul a fejlesztések üteme. Az ASML ezért felhívta a partnereket, hogy szálljanak be részesedésért, illetve előlegezzenek meg a jövőbeni szállítások terhére tőkét, így a fejlesztések üteme felgyorsulhat.
Az extrém ultraibolya levilágításról és szükségességéről itt írtunk részletesebben.