:

Szerző: Török Roland

2012. augusztus 9. 09:29

Építkezésre és hóba megy a Google autó

A Google büszkén jelentette be a héten egy blogbejegyzésében, hogy a robotautói átlépték a háromszázezer mérföldnyi (482 ezer km) megtett távot. Az emberi beavatkozás nélkül megtett út alatt az autók csupán saját szenzoraikra hagyatkozhattak, de megállták a helyüket, így folytatódhatnak a kalandok.

A robotautó a Google pár éve futó kutatási projektje, a cél olyan gépeket készíteni, amik biztonságosan, hatékonyan és kényelmesen elviszik az utazót A pontból B pontba emberi beavatkozás nélkül is közutakon. A nevadai közlekedési minisztérium jóváhagyásával már májusban megkapta a vezetői engedélyét a kísérletre átalakított hat Toyota Prius és Audi TT. A lézerekkel, GPS-ekkel, kamerákkal, radarokkal felvértezett autók önállóan képesek közlekedni és döntéseket hozni. Ennek a rendszernek megbízhatóságát a Google most további körülmények között vizsgálná.

Jelenleg az autókban robotpilóta üzemmódban további két személy tartózkodik. A volán mögött ülő csak a forgalomra figyel és probléma esetén bármikor át tudja venni az irányítást. Az anyósülésen helyet foglaló személy a számítógépes rendszereket ellenőrzi, hogy az autó mindent észrevesz-e, amire figyelnie kell, nem hagy-e figyelmen kívül táblákat, lámpákat vagy akár gyalogosokat. Ezen az összetételen is változtatna a Google, szeretné elérni, hogy a munkatársaik ezekkel a robotautókkal járjanak a munkahelyükre, beavatkozás nélkül, egyedül.

Váratlan fordulatokra is felkészülnek

Az autópark is bővül: egy Lexus RX450h is részt vehet a kísérletben, de a Google változó, ideiglenesen megváltozott közlekedési körülmények közt, például építési területen és hóban is kipróbálná az autókat. Fontos lehet, hogy a járművek ne a jól bejáratott útvonalak alapján közlekedjen “megszokásból”, hanem, ha váratlan forgalmirend-változással kerülnek szembe, akkor helyesen és megfelelően oldják meg az új helyzetet. A hóban közlekedés specialitása pedig az, hogy az autónak úgy kell navigálnia, hogy a fehér csapadék miatt nem látszanak az útburkolati jelek, amikre a vizuális szenzorok alapesetben támaszkodnak.

03:02
 

Self-Driving Car Test: Steve Mahan

Még több videó

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Google vezérigazgatója, Eric Schmidt szerint nagy előrelépés lesz a közlekedésbiztonság szempontjából a cég fejlesztése. Fontos, hogy minél több államban és országban engedélyeztethessék a járművek közlekedését. Elmondása alapján a jelenleg a legnagyobb problémát a megengedett sebességgel való haladás okozza, mert a közlekedésben senki nem megy pont annyival, amennyivel épp kellene. Szerinte a járművek a kétkedőket is meggyőzhetik a rendszer hasznosságáról, már csak a potenciálisan elkerülhető balesetek miatt is.

Az Egyesült Államokban évente harmincötezer ember hal meg az ittas sofőrök miatt és ez a szám nem csökken. Egy robotpilóta ezeket a baleseteket biztosan elkerülné, könnyedén megoldható lehetne, hogy aki alkoholt fogyasztott, egyáltalán ne irányíthassa a járművet. Eric Schmidt pont ezért szorgalmazza a rendszer mihamarabbi tökéletesítését. Ez ellen maximum a sofőrszolgálatoknak és a taxitársaságoknak lehet ellenvetése.

a címlapról