Vége a World of Warcraft korszaknak
A World of Warcraft maga az MMORPG. A masszív többjátékos online szerepjáték műfajában sokan próbáltak labdába rúgni, de igazi üzleti és presztízssikert a Blizzard játéka ért el egyedül. A konkurensek többsége az indulás utáni hónapokban földbe állt, ingyenessé és jelentéktelenné vált.
Mostanság viszont még a király ereje is fogyatkozni látszik. A játékot 2004-ben mutatta be a Blizzard, Európában 2005 februárjától működött a végleges verzió. Azóta minden bizonnyal sok milliárd órát tékozoltak el a játékosok mindenféle lila tárgyak, pontok, érmek, jutalmak megszerzésére. A World of Warcraft a PC-s játékvilág vita nélkül legnagyobb sikere.
Minden szép korszaknak vége szakad egyszer, így Azeroth világában is belefáradt a Horda és a Szövetség a háborúba. A 8 éves játék 2010 októberében volt a csúcson, akkor 12 millió aktív előfizető játszott, azóta viszont folyamatosan csökken a lélekszám. Három hónapja esett 10 millió alá a játékosok száma, a Diablo III megjelenése pedig csak felerősítette a fogyást, mostanra már kevesebb mint 9 millió előfizető van.
Még így is a legnagyobb
Ezzel persze még mindig a WoW a világ legnagyobb MMO-ja, de ha csak ebben az ütemben megy a fogyás, akkor 2014-re kihalhatnak a hős elfek, orkok és taurenek. A struktúra felépítése persze nagyon sokáig képes megőrizni a játékélményt, ugyanis a 10 millió játékos sosem egy virtuális térben volt összeeresztve, hanem néhány tízezrenként külön szerverekre osztva játszhattak. Ahogyan csökken az összlétszám, úgy a Blizzard kezében még mindig ott a lehetőség, hogy szervereket összevonjon, a kisebb lélekszámúakat becsatolja máshová. Ezzel megakadályozható, hogy egy bizonyos pontnál élvezhetetlen legyen a játék.
Ma már a kiegészítők sem húznak akkorát a játékon, mint az első három esetben. Hiába alakult át jelentősen a játék, az eseti játékosok már megunták, a hardcore rétegnek pedig nehéz új kihívásokat állítani. A legutolsó kiegészítőben már extrém ismétlődések voltak, egyes feladatok teljesítéséhez hónapokon keresztül kellett minden nap ugyanazokat a műveletek újracsinálni.
Ezt a gyengülést a részvényesek is érzékelik, annak ellenére, hogy az Activision igen jó negyedévet zárt, a részvények árfolyama mégis lefelé mozog. A Blizzard ennek ellenére nem aggódik, Mike Morhaime, a cég elnöke azt mondta, hogy ez a hirtelen hullámvölgy csak egy “nyári szünet”, amikor is a WoW-játékosok kipihenik magukat őszig a Diablo III-ban. Ősszel viszont érkezik a Mist of Pandaria nevű kiegészítő, amivel újra erőre kap a játék a cég szerint.
A WoW üzleti modellje egyébként nem ismételhető, legalábbis nehezen lehet rávenni jelentős mennyiségű játékost arra, hogy havidíjat fizessen egyetlen játékért, amennyiben az első néhány órányi élményen túl is érdekli az. Az Electronic Arts féle Star Wars: TOR például teljesen elkaszálta az előfizetési díj intézményét, amikor 1 millió alá esett a játékosok száma. A Blizzard képes volt rávenni sok előfizetőt, hogy havi 3 ezer forintot fizessenek, de ez biztosan nem fenntartható. Jól látszik, hogy a Diablo III esetében is a valódi pénzes aukciósház a bevétel alapja.
Hol játszunk?
Tovább rontja a helyzetet, hogy a WoW kizárólag Windows és Mac platformon elérhető, a játék a tömegek szintjén viszont ma már inkább Xbox-on és PS3-on, sőt, okostelefonon és tableten van. Más játékélmény és mélység egy mobiljáték, de ugyanazokért a percekért küzd. A PC a legtöbb háztartásból eltűnik, de legalábbis kikerül a fő helyről. Ha a Blizzard sikere az utóbbi években épp abból adódik, hogy a szűkülő PC-s piacot uralni tudták, kitessékelve a konkurenciát a platformról. Egy bizonyos csökkenés után viszont már az sem lenne elég, ha csak a Blizzard gyártana játékot PC-re.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A mobiljátékok masszívan elkezdték letörni az árakat is. A WoW alapjáték és a kiegészítők ugyan már egész olcsón beszerezhetőek, de a havi 15 dolláros díjból folyamatosan frissen tarthatná magát egy játékos az összes Angry Birds, Cut the Rope, Where’s my water és hasonló jó minőségű casual játékból.
Temetni magát a Blizzardot persze túlzás lenne. Az őszi WoW kiegészítő mellett biztos siker a Starcraft 2 két további kiegészítője, illetve sejthető, hogy a cég boszorkánykonyhájában már évek óta faragják a WoW-utódot, ami egy teljesen új, eddig ismeretlen világba kalauzol majd minket. Itt még a műfaj sem ismert, de abban biztosak lehetünk, hogy legalább három fajra számíthatunk, akik bizonyára valamilyen konfliktusba keverednek.