:

Szerző: Koi Tamás

2012. augusztus 1. 10:55

A netes stream és a 3D lett itthon az olimpia sztárja

Javában zajlanak Londonban a XXX. olimpiai játékok, mely kitűnő lehetőség a közvetítési jogokat birtokló tévétársaságok, illetve elosztói hálózatok számára az új technológiák, csatornák bemutatására. Megnéztük, mi változott a pekingi olimpia óta.

A 2008-as pekingi olimpiai játékok egyik legnagyobb hazai vívmánya a HD-s élő közvetítések elindítása volt, az MTV ekkor kezdte meg a technológia igazi, éles tesztelését. A most zajló londoni olimpia a televíziós közvetítések és a közösségi médiahasználat terén minden eddigi sporteseményt felülmúl, amit természetesen a közvetítési jogokkal rendelkező tévétársaságok és a hálózati elosztók, vagyis a tévészolgáltatók is igyekeznek kihasználni több-kevesebb sikerrel.

Már itthon is alap a HD-stream

Az idei nyári játékok egyik legfontosabb, a közvetítőcsatornákat érintő vívmánya valójában már az olimpia előtt be lett vetve, hiszen az MTVA az Antenna Hungária segítségével már a futball Európa-bajnokság idején elindította az élő közvetítések netes sugárzását. Ezzel egycsapásra lehetővé vált, hogy a tévékészülékeken túl minden kompatibilis eszközzel, PC-vel vagy akár mobilkészülékekkel is nézhető legyen a köztévé két csatornája. A futball EB idején főleg azoknak jött jól ez a lehetőség, akik a két párhuzamosan zajló csoportmeccset egyszerre szerették volna figyelemmel követni, az olimpián az m1 és az m2 műsorának jelentős átfedése miatt ennek talán kisebb a relevanciája.

A netes streaming egyébként adaptív enkódolást végez, ami azt jelenti, hogy a végberendezés képességeitől és a rendelkezésre álló sávszélességtől függően a felbontás akár 1080p-ig is skálázható több lépcsőben, automatikusan. A rendszer több tízezer párhuzamos streamet tud kiszolgálni egyszerre, a netes tévézgetés tapasztalataink szerint azonban még ideális körülmények közt is messze áll attól, amit más, menedzselt - akár ingyenes - szolgáltatások produkálnak.

Az MTVA olimpiai közvetítései hiába jelennek meg ugyanis HD-ben, a folyamatos mozgás látszatához elengedhetetlen másodpercenkénti 25 képkocka olykor bizony hibádzik, ami különösen a gyors mozgásokat megjelenítő sportesemények során okozhat rövid, de zavaró akadozásokat. A köztévé netes streamije ettől függetlenül jól ellátja feladatát bár a Silverlight-alapú szolgáltatásban nyilvánvalóan szép számmal akadnak még kiaknázatlan lehetőségek (az MTVA-nál sokat tanulhatnának például az NBC-től, mely már négy évvel ezelőtt is biztosított számos interaktív funkciót az élő stream mellé).

Az élő közvetítés különböző mobil eszközökön is nézhető, ami különösen akkor jön jól, ha valaki éppen úton van, vagy nincs számítógép vagy tévékészülék közelében akkor, amikor a fontos sportesemények zajlanak. Ehhez az MTVA saját mobilalkalmazást fejlesztett iOS, Android és WP7 platformra (ezekből eddig csak az androidos verzió vált elérhetővé), a közvetítés hátterét itt már nem az Antenna Hungária, hanem a Magyar Telekom biztosítja.

Az Olimpiai TV névre keresztelt alkalmazás az élő adás (ez egyébként akár rádióadás is lehet) követésén túl jól használható a sporteseményekkel, sportolókkal kapcsolatos hírek, tabellák és a versenynaptár megtekintésére. Az önfeledt mobilos tévézgetéshez két szempontot nem árt figyelembe venni: egyrészt minél nagyobb a mobilunk kijelzője, annál jobban fogjuk élvezni a közvetítést, különösen a csapatsportok esetében, másrészt pedig ha nem akarunk néhány másodpercenként - és természetesen a legrosszabkor - megszakadó adás miatt idegeskedni, jobb ha olyan cellában használjuk a szolgáltatást, ami stabil 3G-s jelet ad - de a legbiztosabb megoldás a Wi-Fi kapcsolat.

3D-ben is

Ahogy négy évvel ezelőtt a HD számított itthon az olimpiai közvetítések technológiai csodafegyverének, úgy most a 3D-s élőkép az új sztár. Az MTVA tesztjelleggel az olimpiai játékok idejére elindította ugyanis az ország első 3D-s tartalmakat továbbító dedikált csatornáját m3D néven, amit először csak az Antenna Hungária szűk lefedettségű teszthálózatán, az olimpiára azonban már az összes nagyobb hálózati elosztónál lehetett nézni.

Az m3D-vel úgynevezett side-by-side képjelet továbbít az MTVA, melyet a megfelelő megjelenítők - tévékészülékek vagy projektorok - képesek 3D-s képpé összefűzni. Technikai szempontból ez a rendszer élvezhetőbb 3D-s képet biztosít mint az olcsó szemüveggel, akár 2D-s megjelenítőn keresztül is térélményt biztosító anaglif, más kérdés, hogy ezzel erősen korlátozottá válik azon nézők száma, akik ténylegesen, 3D-ben is képesek követni az olimpiát.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az MTVA 3D-s csatornája a nyári játékok kezdete óta egyébként éppúgy követhető az interneten keresztül, mint az m1 vagy az m2 adása, ráadásul itt már választható a side-by-side formátum mellett anaglif kép is, vagyis akár egy noteszgép kijelzőjén keresztül is lehet 3D-s adást nézni, szemüveggel. A műsorstruktúrát illetően amúgy jelentős eltérések vannak az m3D és az m1/2 tartalma közt, ami abból a nyilvánvaló okból fakad, hogy nem minden sporteseményen vannak ott a 3D-s kamerák.

Az olimpia népszerűségét a tévészolgáltatók is igyekeznek meglovagolni, így a piac legnagyobb szereplőinél egyre-másra érik egymást azok az akciók, kedvezmények, melyekkel a nézők jobb minőségű, vagy több tartalomhoz juthatnak hozzá az olimpia idején. Ma már a Magyar Telekomnál, a UPC-nél és az Invitelnél is kiépült az úgynevezett catch-up tv funkció, vagyis a szolgáltatók ügyfelei akár utólag is megnézhetik a sporteseményeket, feltéve, hogy erre alkalmas (digitális) technológiával tévéznek.

A Magyar Telekom alapvetően az interaktív tévészolgáltatások ügyfelei számára kínál hozzáadott értéket, egyrészt a fentebb is említett catch-up tv funkció, másrészt az IPTV és Interaktív Sat TV szolgáltatásoknál elérhető alkalmazás, a London Interaktív révén. Utóbbi kísértetiesen hasonlít ahhoz az alkalmazáshoz, amit már a pekingi olimpia idején is biztosított, akkor még jóval csekélyebb számú ügyfélnek a Telekom IPTV-szolgáltatása.

A London Interaktív elsősorban egy plusz információközlő csatorna szerepét tölti be, a versenyidőpontoktól kezdve a sportolók listáján át az éremtáblázatokig bezárólag a játékok számos aspektusáról tájékoztatást ad. Az egyébként tetszetős felületű, egyszerű alkalmazásból ugyanakkor sajnos éppen az interaktivitás hiányzik, hiszen hiába az egyébként pontos és részletes versenynaptár, ha a listával önmagában semmit nem lehet kezdeni (így például nem derül ki, hogy az adott sporteseményt közvetíti-e egyáltalán valamelyik tévécsatorna, nem állítható be rá felvétel vagy emlékeztető, stb.), vagy éppen a sportolókat tartalmazó adatbázisban nem frissülnek időben az eredmények, így például a bronzérmes Csernoviczki Éva neve mellett két nappal a bronzmeccs után is csupán a cselgáncsozó pekingi 7. helyezését tünteti fel a rendszer.

A Telekom a London Interaktív alkalmazásba építette be a London Archív névre keresztelt catch-up tv szolgáltatást is, amivel újranézhetők az elszalasztott sportesemények, más kérdés, hogy a videók leírása sokszor nem túl nagy segítség abban, hogy pontosan mit is tartalmaz a kiválasztott adás. Szerencsére az IPTV prémium funkcióval tetszőleges mennyiségű (legalábbis a beépített háttértár kapacitásának erejéig) olimpiai közvetítés rögzíthető, ráadásul nem csak az MTVA csatornáiról. Itt viszont az elektronikus programkalauz tudja megviccelni a nézőt - az ebben szereplő pontatlanságokról azonban bizonyára nem a Magyar Telekom tehet.

Vedd fel a fonalat!

A vállalat két tévépiaci versenytársa, a UPC és az Invitel a különböző akciókon túl megelégszik a catch-up funkciók nyújtásával, előbbi a Videotár szolgáltatáson keresztül biztosít az eredeti sugárzási időponttól számított hétnapos visszanézési lehetőséget, utóbbi a Tegnap TV-je funkciót kínálja, mely az élő adástól számítva 72 órán belül teszi lehetővé az újranézést. Az időkorlát csupán azért fontos, hogy ha valaki történetesen újra akarja nézni Szilágyi Áron olimpiai győzelmét, ne számítson rá, hogy az olimpia végén is megteheti ezt.

A nagy tévészolgáltatók közül a DIGI teljesen kimaradt a nagy olimpiai lázból, így az egyébként saját sportcsatornával is rendelkező társaságnak semmilyen, a játékok idejére kínált akciója, vagy a szurkolókra targetált szolgáltatása nincs.

a címlapról