Visszafogta a gazdaság az Intelt
Piaci részesedést nem veszített, de csak lassan tud nőni az Intel. Az Ivy Bridge bevezetése jól ment, az őszi iskolakezdés és a Windows 8 még meghúzhatja az évet. Desktopot azonban már csak speciális igényekre vásárolnak.
A várakozásoknak megfelelő profitot és bevételt jelentett az Intel a második negyedévre. A bevétel 13,5 milliárd dollárt tett ki, ez 4 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A profit az időszakban 2,8 milliárd dollárt tett ki, ami 3 százalékos növekedésnek felel meg.
Átmeneti év
Az Intel teljesítményét némileg visszafogta az is, hogy a disztribúciós csatornák minden szintjén raktársöprés folyik, ahogy a gyártók és a kereskedők felkészülnek fokozatosan a Windows 8 októberi megjelenésére, ami a piaci realitások szerint egy csapásra elavulttá teszi a Windows 7-tel szerelt gépeket. A készleteket a kereskedők és disztribútorok a gazdasági bizonytalanságnak betudhatóan is visszafogják
Az Intel nyereségtermelő képességét mindenképp javítani fogja, hogy a 22 nanométeres gyártósorok kihozatali aránya nagyon jó, jobb, mint a 32 nanométeres gyártás volt ugyanezen a ponton. Ennek köszönhetően az Ivy Bridge processzorok részaránya a legyártott termékek között gyorsan nő, és már a konzumer processzorok több, mint egynegyedét teszi ki. A termelés gyors felfuttatása rövid távon megnövelte a költségeket is, amelyek ebben a negyedévben tetőztek, az év második felében azonban jelentősen csökkenni fognak.
Gyenge fogyasztói piac
Az Intel szerint az ultrabookok forgalma is gyorsan nő, az első félévre kitűzött értékesítési célokat sikerült is elérni. A szegmens forgalmát meg fogja dobni az is, hogy őszre a kategória belépő termékei 700 dollár alatt is elérhetőek lesznek, iskolakezdéskor óriási kereslet mutatkozik az ilyen gépek iránt. A noteszgépes szegmens egészségét mutatja, hogy mintegy 140 új Ivy Bridge-alapú noteszgép mutatkozik be hamarosan, ezekből mintegy 40 darab lesz érintőkijelzős, és egy tucat hajtható táblagéppé.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A cég azonban borúlátó az észak-amerikai és a nyugat-európai kilátásokat illetően. A második negyedévben ezek a régiók nem növekedtek az előrejelzéseknek megfelelően, az Intel szerint pedig a makrogazdasági problémák az év második felére sem múlnak el, ezért a vártnál valószínűleg alacsonyabb lesz a szegmens bevétele.
A chipgyártó a jelentés utáni konferenciahíváson arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a noteszgépek piaca valódi tömegpiaccá vált az elmúlt években, az asztali számítógépek esetében erős szegmentáció érezhető - üzleti desktopok, munkaállomások, játékra használt gépek. A mozgás eredménye, hogy az asztali processzorok volumene esik, az átlagos eladási ár azonban számottevően megnőtt, annyira, hogy az eladások összértéke is elkezdett emelkedni. Az Intel szerint az átlagos felhasználó ma már noteszgépet vásárol, az asztali számítógépeket pedig a nagy teljesítményt igénylő és azt megfizetni képes felhasználók vásárolják.
Erős vállalati szegmens
A gyenge gazdasági teljesítmény azonban érdekes módon nem érinti a vállalati felhasználókat az Intel szerint. A szerverprocesszorok jól szerepeltek, 15 százalékos növekedést értek el az előző év hasonló időszakához képest, minden bizonnyal az új generációs termékek piacra dobásának köszönhetően. A HPC is erős növekedést mutatott, ami a jövőben a Xeon Phi piaci bemutatkozásával csak erősödni fog. Az Intel egyébként kifejezetten magabiztos a szerveres piacot illetően, a negyedév során folytatódott a már korábban kialakított dominancia, az elsődleges versenytársnak számító AMD nem szerzett részesedést az időszak során.