Sikerrel zárult a Telenor NFC tesztje
“A mobilfizetés egy olyan dolog, amit az emberek akarnak és fognak is használni, ha a megoldások megfelelőek” - mondja Viktoria Erngard, a norvég Telenor Next vezérigazgató-helyettese, majd hozzáteszi: “ahhoz, hogy hosszútávon sikeresek legyünk a lehető legtöbb kereskedőt magunk mögött kell tudni és sokkal több NFC-képes mobilt kell kínálnunk az ügyfeleknek”.
A Telenor még tavaly júliusban indított Oslóban egy NFC-s fizetés pilot projektet, amelynek keretében 250 helyi lakos próbálhatta ki a mobilszolgáltató és a DNB bank közös fizetési megoldását a hétköznapokban is. A pilot projektről készült jelentés alapján megállapítható, hogy mind a kereskedők, mind a fogyasztók pozitív tapasztalatokról számoltak be a fizetési élményt tekintve, de ahhoz, hogy az NFC-fizetés valósággá váljon, sokkal több partnert, elsősorban kereskedőket kell szerezni.
Viktoria Erngard szerint a legnagyobb tanulság a pilot projektből az volt, hogy az embereknek van valós igényük arra, hogy ezeket a fizetési megoldásokat használják és ha megfelelő megoldásokat kínálnak nekik, akkor valóban örömmel változtatnak az eddigi szokásokon. A működőképességhez viszont sokkal nagyobb volumenre van szükség, mind a kint lévő eszközök számát, mind az elfogadóhelyeket tekintve.
Nem meglepő módon a másik fontos tapasztalat az volt, hogy a biztonság szintén egy kritikusan fontos kérdés, amivel foglalkozni kell. Az emberek természetszerűleg szkeptikusak voltak akkor is, amikor a bankkártyákat bevezették pár évtizede, van egy normális tanulási mechanizmus, bármilyen új technológia esetén. A piacnak viszont vannak tapasztalatai az ilyen bevezetésekkel kapcsolatban, csak elő kell venni a korábbi eseteket.
Egyedül nem megy
A norvég Telenor, ahogyan sok más szereplő, rájött arra is, hogy egyedül ebben a kérdésben lehetetlen előre lépni. Az NFC elterjedéséhez egyébként is széles iparági összefogás szükséges, de a fizetési megoldásoknál hatványozottan igaz, hogy több operátor, több bank és még több kereskedő együttes mozgása kell a piaci beágyazódáshoz. Mindezt a norvég Telenor úgy állítja, hogy a hazai piacán inkumbensként a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkezik, illetve a DNB bank szintén piacvezető az ottani pénzintézetek közül. (Magyarországon a Magyar Telekom és az OTP Bank lenne hasonló párosítás) A siker kulcsa, hogy az újítások kényelmesek legyenek a fogyasztóknak és ne nehézséget, döntési helyzeteket hozzanak, hanem meglévő élethelyzetek egyszerűsödését.
Eleinte a szolgáltató terve az volt, hogy fiatalokon keresztül kell "befecskendezni" az NFC-t a hétköznapokba, hiszen ők fogékonyak a technikai újításokra, de a teszt során kiderült, hogy a “cool faktor” minden korosztályban működik. A varázslat hatásos, az embereknek elsőre tetszik, hogy a mobiljukkal kényelmesen fizetni tudnak. A kereskedelmi bevezetés így valószínűleg már nem egy szűk fiatalos célcsoportra lő, hanem általában minden mobilozóra.
A Tap2Pay pilot első felvonása még tavaly júliusban és augusztusban történt, aminek keretén belül a résztvevők egy Samsung S5230-as NFC-képes butatelefont használhattak vásárlásra körülbelül egy tucat kereskedőnél Oslóban. A kísérlet ugyan nem nagy volumenű a résztvevő fogyasztók számát illetően, viszont teljesen éles környezetben történt a kísérlet, s nem zárt rendezvényeken, mint például a hazai fesztiválok. Nálunk tavaly szintén augusztusban a Vodafone végzett mobilos NFC-s fizetéses tesztet a Sziget Fesztiválon, de ott a zárt Metapay elektronikus utalvány lett csupán becsatornázva egy androidos mobil NFC-képes SIM-kártyájába.
Tetszik, hogy nem kér PIN-t
A norvég kísérletben viszont a résztvevők hétköznapi környezetben próbálhatták ki, minden elvárás vagy nyomás nélkül saját egyenlegük terhére az általuk egyébként is látogatott üzletekben a mobilos fizetést. A kísérlet eredményeit taglaló jelentés szerint a résztvevők 97 százaléka használni fogja a szolgáltatást azután, hogy az kereskedelmi forgalomban megjelenik. 84 százaléka a tesztcsoportnak azt vallotta, hogy semmilyen nehézséget nem okozott a megoldás használata, többségében gyorsabbnak találták és örültek, hogy a kis értékű fizetéseknél nem kell PIN-kódot sem ütni. Mindössze egy résztvevő volt, aki túlzottan futurisztikusnak találta, hogy mobillal fizet.
Sajnos a tökéletes működés még valóban távolba vesző cél, ugyanis az alanyok több mint fele találkozott valamilyen technikai problémával a használat során. A tipikus hibák közé tartoztak a különböző szoftveres gondok, illetve a terminál és a mobil közti kommunikáció akadozása. Az érintés nélküliség nem teljesen tiszta fogalom, ezért gyakran előfordult, hogy túl gyorsan vagy túl távol húzta el valaki a mobilt, amit a terminál nem volt képes érzékelni. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy a problémás esetek 86 százalékánál megfelelő segítséget kaptak a vevők.
Az egy hónapos használat során az átlagos teszt felhasználó hat vásárlást hajtott végre a mobillal és összesen 400 norvég koronát, azaz 15 ezer forintot költött. A legtöbb tranzakciót egy delikát üzletlánc kasszáinál hajtották végre, ami ételt, italokat és egyéb hétköznapi cikkeket forgalmaz, körülbelül olyan típusra érdemes gondolni, mint a budapesti Manna ABC, vagy bármelyik átlagos CBA vagy Match üzlet.
Ijesztő, hogy nem kér PIN-t
A tesztalanyok többsége az elégedettség mellett hangot adott aggodalmának is: a legtöbben meg voltak győződve arról, hogy amennyiben elhagyják a mobilt, akkor bárki korlátlanul vásárolhat a kontójukra, hiszen nem volt PIN-kód ellenőrzés. Legtöbben ezt a problémát egyszerűen a PIN-kéréssel meg is oldottnak tekintené. Ebből tisztán látszik, hogy az edukáció kritikusan fontos lehet, még egy olyan fejlett elektronikus fizetési kultúrával rendelkező országban is, mint Norvégia.
A kereskedők szintén pozitívan álltak hozzá a megoldáshoz, hiszen a fizetési tranzakció sebessége és egyszerűsége kényelmet és elégedettséget ad, ami a vásárlóban a bolt iránti pozitív élményeket erősíti. A kereskedők közül sokan megjegyezték, hogy a normál kártyás fizetéshez kapcsolódó bűvészkedés megspórolásával több idejük marad a vevővel foglalkozni. A terminál nyomkodása helyett néhány kedves szóval könnyen hűséges, visszatérő vásárlókat lehet szerezni. Az első években ráadásul a mobilos NFC-s fizetés bizonyára divatos téma is lesz, a kereskedő arról is beszámoltak, hogy a vásárlók közt ad hoc diskurzusok indultak azután, hogy a teszt egy-egy résztvevője mobillal fizetett.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A tavalyi teszteket bizonyára továbbiak követték, követik, annak is biztosan meg van az oka, hogy az eredményekről csak most számolt be a szolgáltató. Ezzel párhuzamosan viszont bejelentette a cég azt is, hogy tovább folytatódik a teljes kereskedelmi NFC bevezetés Oslóban és környékén, igaz nem érdemes 2013 előtt számítani rá még Norvégiában sem. Ebből a szempontból hazánk sincs lemaradva, hiszen nálunk is több belső teszt lezajlott már a témában, illetve várhatóan idén ősztől a kereskedelmi bevezetést megelőző kampányok, pilotok és tesztek indulnak majd.
Még mindig nem maradtunk le
A hazai Telenor kommunikációs részlege a HWSW kérdésére válaszolva azt mondta, hogy jelenleg éles NFC-fizetéssel kapcsolatos teszt nem zajlik hazánkban, de a Mobiltárca Egyesület létrehozása és az ott zajló közös munka egyértelműen arról szól, hogy a magyar ügyfelek is minél hamarabb és minél szélesebb körben érhessék el az NFC-s megoldásokat, legyen szó fizetésről vagy bármilyen más funkcióról.