:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. július 10. 13:56

Lopta a zajszűrő technológiát az Apple?

Az Apple csak a saját szellemi tulajdonát tartja szentnek, a másokét gondolkodás nélkül lenyúlja - ezt állítja a Noise Free csapata, amely azzal vádolja az almás céget, hogy lemásolta zajszűrő technológiájukat és azt licencelés nélkül építette be saját iEszközeibe.

Beperelte az Apple-t a Noise Free nevű kis vállalkozás, mivel álláspontja szerint az Apple lemásolta fejlett zajszűrő technológiájukat. A kaliforniai bírósághoz benyújtott panasz szerint az Apple tárgyalásokat folytatott a technológia licenceléséről, később azonban más beszállítót bízott meg, illetve szabadalmat is bejegyeztek a megoldásra - amely a Noise Free szerint jogtalan használatnak minősül, ezért kártérítésért folyamodik illetve a technológiát használó iPhone és iPad termékek importtilalmának bevezetését kéri.

Két mikrofon, kevesebb zaj

A Noise Free megoldásában a készülék kap egy második mikrofont is, amely a beszéd helyett a háttérzajokat veszi, majd az elektronika e második mikrofon jelét kivonja az elsődleges mikrofonéból - az eredmény pedig látványosan csökkenő háttérzaj telefonálás közben. Ez különösen jó eredményt képes produkálni utcai zajok, de irodai vagy éttermi környezetben is, a dedikált feldolgozóegység a két mikrofon jeléből tisztább beszédhangot képes kinyerni.

A Noise Free hatékony megoldást fejlesztett ki a telefonálás közben hallható háttérzajok kiszűrésére. A kis cég ezzel a technológiával házalt a különböző telefongyártóknál, így jutottak el az Apple-hez is, ahol több bemutatót tartottak illetve a technológia tesztelésére és reprodukálására alkalmas dokumentációt és eszközöket is átadtak. A Noise Free beadványa szerint a technológiát az Apple-nek is személyesen mutatták be, az almás cégnél részletes dokumentációt, működő áramköröket illetve demonstrációs eszközöket is hagytak. Az Apple akkor aláírta az ilyenkor szokásos titoktartási megállapodásokat, ez tűnik a Noise Free által indított per jogi alapjának a technológiára vonatkozó szabadalom mellett.

Megosztott ipari titkok?

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A kis cég panasza szerint az Apple 2009-ben hirtelen leállította a tárgyalásokat és később egy másik beszállítótól, az Audience-től rendelt a Noise Free megoldásával gyakorlatilag azonos háttérzaj-csökkentő megoldást, 2010-ben pedig saját szabadalmat is benyújtott zajszűrési eljárásra. A Noise Free álláspontja szerint az Apple a technológia részleteit megosztotta az Audience-szel, amely ennek alapján saját zajszűrő megoldással állt elő. A helyzetet bonyolítja, hogy az Audience earSmart megoldása nem csak az iPhone 4 és 4S-ben található meg, hanem helyet kapott androidos telefonokban, így például a Google Nexus One-ban is, de a Samsung Galaxy S III és egyéb Samsung termékek is ezt használják.

A szabadalmak felületes vizsgálata nyomán ugyanakkor nem tűnik fel egyezés. Míg a Noise Free megoldása két mikrofont használ, az Apple szabadalma egy egészen másik elven működik. Az Apple-szabadalom ugyanis egyetlen mikrofont használ, a zaj azonosítását pedig különböző időben felvett hangminták alapján végzi el: a felhasználó előzőleg (háttérzaj nélküli környezetben) felvett hangját azonosítja zajos környezetben is, és a minta alapján erősíti fel. Az Audience és a Noise Free megoldása közötti hasonlóság azonban szembetűnő, a két technológia közötti kapcsolatot, illetve a Noise Free szabadalmának megsértését azonban a bíróság dolga lesz megállapítani.

a címlapról