:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. július 5. 13:36

Japánba költözik a ThinkPadek gyártása

Felére rövidül a megrendelések kiszállításának határideje a gyártás Japánba költöztetése nyomán - indokolta a Lenovo a lépést. A japán belpiacra szánt ThinkPadek egy része így a szigetországban készül majd, megfelelő fogadtatás esetén véglegesen.

Visszatér a ThinkPadek gyártása abba az országba, ahol kifejlesztették a legendás termék ősét, a Lenovo ugyanis bejelentette, hogy hamarosan Japánban is készülnek ThinkPad termékek. A Lenovo Japan elnöke, Vatanabe Akemi elmondta: "Japánként különösen örvendek, hogy visszatér a hazai termelés. A célom, hogy beindítsuk a teljes kapacitású termelést a jonezavai üzemünkben". Akemi egyébként az eredeti ThinkPad kifejlesztésében is részt vett, akkor még az IBM alkalmazottjaként.

A Lenovo indoklása szerint a költözésre azért van szükség, hogy a megrendelések teljesítésének időtartamát lerövidíthessék. Jelenleg a Japánból feladott megrendeléseket mintegy 10 nap alatt tudja szállítani Kínából a Lenovo, a japán gyárból azonban mindez öt napon belül megoldható lesz. Akemi szerint a költözésnek egy másik oka is volt: "A költözés javítani fogja imázsunkat és termékeinket elfogadhatóbbá teszi a japán fogyasztók számára."

IBM ThinkPad 701c Butterfly - japán inspirációval

Ugyan a rendkívül erős japán jen azt jelenti, hogy az importált termékek nagyon olcsón értékesíthetőek, a tesztüzem és a felhasználói visszajelzések nyomán akár a teljes kapacitású termelés is beindulhat. A jonezavai üzemben egyelőre sajnos csak a japán piacra termelnek, amennyiben azonban sikeres a tesztüzem, akár a globális piacra szánt termékek is készülhetnek a japán üzemben.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A japán gyártás visszatérését egyébként a NEC-Lenovo közös leányvállalat létrejötte tette lehetővé, a jonezavai gyár is e leányvállalat tulajdonában található. A gyár termékei között szerepel egyébként a NEC LaVie Z ultrabook is, amely 875 grammos tömegével a világ legkönnyebbje. Az augusztusban megjelenős LaVie Z várhatóan világszerte kapható lesz.

A Kína-Japán ugrást a HP korábban már meglépte, a világ legnagyobb PC-gyártója egyes számítógépeit 2011 óta már a szigetországban gyártja, aminek köszönhetően lerövidültek a szállítási idők és könnyebben kommunikálható a termékek minősége is. A Google is a napokban jelentette be, hogy a Google IO-n bejelentett Nexus Q multimédiás állomás gyártását is az Egyesült Államokban végzik, köszönhetően a kínai gyártás drasztikusan emelkedő költségeinek és a Made in USA címke vásárlókra gyakorolt hatásának. A lépés akkor széles publicitást kapott, szembemegy ugyanis az Apple által tökéletességre vitt, kínai beszállítói láncokra építő gyártási filozófiával.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról