:

Szerző: Gálffy Csaba

2012. június 18. 17:01

Legalább Athlon 64-et vagy Prescottot követel a Windows 8

Bizonyos processzorfunkciók létét megköveteli a Windows 8 Release Preview előzetes kiadása és ez a végleges verzióban sem változik majd. Kötelező az NX bit, a Physical Address Extension és az SSE2 támogatása, ehhez legalább Prescott magos Pentium 4 vagy AMD Athlon 64 szükséges.

Újabb, eddig kevéssé publikus rendszerkövetelményekre is fény derült a Windows 8 Release Preview verziója kapcsán. Az új operációs rendszer előzetese ugyanis egyes gépekre CPU inkompatibilitásra hivatkozva nem települ fel. Némi utánajárás után kiderült, hogy a Windows 8 telepítéséhez szükséges az NX bit és az SSE2 támogatása, enélkül az operációs rendszer telepítője hibaüzenettel leáll.

A korlátozás elsősorban a virtuális gépeket használók, illetve a nem megfelelő BIOS-beállítással rendelkezők esetében jelenthet gondot, a megkövetelt technológiák még a 2000-es évek első felében teljes piaci lefedettséget kaptak, így néhány kivételtől eltekintve a 2004 után gyártott gépek esetében ezek a feltételek már nem jelentenek kizáró okot. A Windows 8 egyéb rendszerkövetelményei természetesen adottak, tehát legalább 1 gigabájt memóriára, 1 gigahertzes processzorra és 16-20 gigabájt tárhelyre van szükség, a videokártyának pedig rendelkeznie kell WDDM-kompatibilis meghajtóval.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A felhasználók szerint egyes számítógépeken a BIOS alapértelmezésben kikapcsolva tartja az NX bit használatát, a Windows 8 telepítéséhez ezt előbb be kell kapcsolni. Amennyiben a telepítőt Windows alól futtatjuk, akkor annak szoftveres implementációját a DEP-et (Data Execution Prevention) is be kell kapcsolni. A tapasztalatok szerint ugyanakkor egyes alaplapok esetében BIOS-frissítésre is szükség lehet az NX bit bekapcsolásához, ami tovább bonyolítja a helyzetet. A virtuális gépek esetében a vCPU és a vBIOS beállításaiban kell aktiválni az említett technológiák támogatását a sikeres telepítéshez - ez a felhasználói rétegnek várhatóan nem okoz érdemi fejtörést.

8-9 évesnél fiatalabb

A Microsoft két funkciót követel meg a célszámítógép processzorától: egyrészt annak támogatnia kell az NX bit képességet, másrészt végre kell hajtania az SSE2 utasításokat. A két technológia a piacon gyakorlatilag egyszerre jelent meg, az AMD K8 processzorai 2003-ban, az Athlon 64 családdal, az Intel pedig 2004-től, a Pentium 4 Prescott magos változatával teljesítette mindkét feltételt. Az NX bit a Never eXecute rövídítése, funkciója elválasztani a memória adatok és programok által használt részeit, így megakadályozandó a leggyakoribbnak számító puffertúlcsordulásos hibákat. Az NX bit a PAE-funkcióra (physical address extension) épül, a 64 bites memórialap-címzés 63-as bitjét használja.

a címlapról