:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. június 13. 10:01

Elszabadítja az NFC-t a Samsung

A Samsung Galaxy S III-ban az NFC már nem csak opcionális lehetőség, mint az S II-ben, így szinte biztos, hogy idén a dél-koreai gyártó fogyasztói között több tíz millió NFC-használó lesz világszerte. A legtöbbek számára teljesen új technológiát viszont meg kell tanítani a népnek, erre pedig a szolgáltatók és a bankok, kereskedők előtt a legjobb lehetősége a készülékgyártónak van.

A Samsung nem is habozott sokáig és egy saját, programozható “személyes” NFC-matrica alkalmazást jelentetett meg, amivel anélkül tudják a felhasználók programozni a tagek által indított funkciókat, hogy beolvasnák őket, illetve a szabványban lefektetett képességek felett számtalan más lehetőséget is bevont a körbe.

TecTile

A TecTile nevű alkalmazás lényege, hogy az NFC-matricán lévő string valójában egy link, egy távoli URL-hez, ami viszont egy menedzselhető tartalmat hordoz. A matrica olvasásához mindenképp szükség van arra, hogy a mobilon a TecTiles alkalmazás legyen, mert más nem feltétlenül tudja értelmezni a kódokat, illetve az is kell hozzá, hogy legyen élő internet kapcsolat, hiszen a lényegi része parancsnak a felhőben van. Hozzá kell tenni, hogy a Samsung ötlete egyáltalán nem egyedi és egyáltalán nem eredeti, számtalan kis cég, startup, illetve maguk az NFC-ökoszisztéma gyökereit jelentő cégek, a chipgyártók, a nyomdai cégek közül is sok mutatott be hasonlót. A WIMA NFC Monaco konferencia kiállítói részén a HWSW tapasztalatai szerint tízből hét megoldás erre a modellre épült.

Mindenesetre a Samsung komoly lépést tesz az NFC ismertté tételében, sokkal komolyabbat, mint amit eddig akár a Google-nek, akár a pénzintézeteknek, akár a technológiát hajszoló Nokiának valaha is sikerült. A lehetőségeihez képest méltatlanul elhanyagolt, de az elmúlt két évben talajvízként feltörő NFC-re a Samsung fejfényt rak azáltal, hogy egyszerűen magyarázza azt el az embereknek. A fizetés helyett, ami talán a hierarchiában a legfelső szintű NFC-s funkció, a Samsung a legegyszerűbbel kezdi, otthon kiragasztható és a felhasználó által szabadon programozható NFC-címkéket ad.

A Samsung megérezte a piacot

A Sony Ericsson és az LG készülékek vásárlói is találhattak 1-1 matricát a csomagolásban, de mindenféle extra magyarázat, kontextus nélkül, így valószínű, hogy a vásárló a leírással és kiskönyvvel együtt a dobozba suvasztja és soha többé eszébe sem jut. A Samsung ezzel szemben létrehozott egy dedikált alkalmazást TecTile néven, ami letölthető a Google Play-ből, illetve az amerikai mobilszolgáltatókon és más kereskedelmi csatornákon keresztül csomagokban kezdi értékesíteni a matricákat (öt darabot 15 dollárért).

Ezek bármelyikére több tucat funkciót programozhat fel a vásárló és érheti el azokat egyszerűen azzal, hogy közel húzza a mobilt a matricához. Ugyan az alkalmazás eredendően működőképes lenne más chipekkel és más készülékekkel is, a Samsung ezt a lehetőséget kizárja. A TecTile appot kizárólag Samsung mobilokra lehet letölteni, azzal pedig kizárólag a 3 dollárért vásárolt tageket lehet írni. Ennek ellenére sokat várhatunk az NFC edukációjában ettől a programtól, s később kommodizálódik ez a piac is, megjelennek a sokkal olcsóbb és átjárható megoldások is.

01:25
 

Samsung Galaxy SIII - Sprint - tectiles.mp4

Még több videó

Csippants le egy funkciót!

A Samsung Galaxy S III, Galaxy S Plus, Galaxy Nexus használóknak, illetve a jövőben megjelenő NFC-képes Samsungokat birtoklóknak azonban nem kell aggódniuk, gyári megoldásban férhetnek hozzá több tucat menő funkcióhoz. Mindenféle profilbeállításokat alkalmazhatunk, ébresztőt állíthatunk, indíthatunk egy alkalmazást, csatlakozhatunk egy Wi-Fi hálózathoz (jelszóval). Kiírathatunk a beolvasó félnek egy üzenetet, kezdeményezhetünk hívást, smst (előre beírt szöveggel). Megmutathatunk egy weboldalt, de akár egy címet, helyet, bejelentkezhetünk FourSquare-en. Ezen felül megoszthatunk kontaktokat, indíthatunk Facebook, Twitter posztot, követtethetünk egy felhasználót, vagy indíthatunk GTalk beszélgetést, illetve LinkedIn profilt is mutogathatunk vele. Az alkalmazással egy matricára több funkciót is felprogramozhatunk, illetve kapcsolóként is definiálhatjuk azokat. Például az éjjeli szekrényre tett matricát egyszer beolvasva lesötétíti a kijelzőt, beállítja az ébresztőt és lenémítja a telefont, még egyszer beolvasva pedig nappali módba teszi azt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A felsorolt funkciók jelentős része egyszerű, független stringekkel is elérhető, illetve egyes telefonbeállításhoz és hálózathoz kapcsolódó képességek BlackBerry-n már most, Androidon pedig hamarosan rendszerszintű integrációt kapnak. Addig is maradnak a zárt megoldások.

A TecTile két célcsoportot szólít meg elsősorban: az egyéni felhasználókat, illetve családokat, akik a napi rutinhoz tartozó dolgokat programozzák fel a chipekre, illetve a vállalkozásokat, üzleteket, akik a betérő vendégeket ügyfeleket veszik rá a digitális kapcsolatteremtésre ilyen módon. Amint az alkalmazást élőben is kipróbáljuk, beszámolunk róla, hogy a leírás szigora ellenére más készülékekkel is használható-e vagy sem. Az Android Market mindenesetre nem engedi NFC-képes, de nem Samsung mobilokra a telepítést, az XDA-developers közössége viszont bizonyára segít ebben napokon belül.

a címlapról