:

Szerző: Bodnár Ádám

2012. június 7. 10:33

Százezer alkalmazás van már Windows Phone-ra

Alig több mint másfél évvel a platform hivatalos rajtja után elérte a százezres számot a Windows Phone alkalmazás-piacterére feltöltött progarmok száma. Az iOS-nek négy hónappal kevesebb, az Androinak négy hónappal több kellett ehhez a mérföldkőhöz a maga idejében.

Az All About Windows Phone jelentése szerint összesen 100 ezer alkalmazásból választhatnak már a hivatalos piactéren a Windows Phone platformot futtató okostelefonok tulajdonosai. A szoftverkatalógus bővülése látványosan gyorsul, az első 50 ezer alkalmazás megszületéséhez 14 hónapra volt szükség, a következő 50 ezer viszont 5 hónap alatt került be a piactérre. Naponta jelenleg 300-nál is több alkalmazást publikálnak a fejlesztők.

Jól látható az oldalon publikált grafikonokból, hogy a Nokia Lumia készülékek megjelenése mekkora lökést adott a windowsos fejlesztéseknek. Tavaly decemberben, amikor több nagy nyugat-európai országban megjelent a boltokban a Lumia 800, a piactérre publikált alkalmazások száma meghaladta a 10 ezret, ami duplája a korábban egy hónap alatt kiadott szoftverek számának. A legjobb hónapja a Windows Phone-ra fejlesztőknek az idei január volt, 12500-nál is több új alkalmazás került fel a Marketplace-re.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A valójában elérthető szoftverek száma 100 ezernél azonban kevesebb, 88 ezer körül van mindössze, mivel a 100 ezer publikált alkalmazás közül 10 ezernél is több nem érhető el jelenleg, például mert a Microsoft vagy a fejlesztő visszavonta a piactérről. Egyes szoftverek csak bizonyos országokban és régiókban érhetők el, ahogy ez a többi piactéren is megszokott, így valójában a felhasználók számára valóban hozzáférhető programok száma ennél kevesebb. Az All About Windows Phone összesítése szerint az amerikai vásárlók vannak a legjobb helyzetben, majdnem 80 ezer programhoz férhetnek hozzá, a szaúdiak viszont csak kevesebb mint 20 ezerből választhatnak. Magyarországon 50 ezer felett van a Marketplace-ről letölthető programok száma.

A piactéren hozzáférhető alkalmazások 67 százaléka ingyenes, 23 százaléka fizetős, a fennmaradó 10 százaléka pedig ingyenes próbaverzióval rendelkező, de amúgy fizetős app.A fizetős alkalmazások szűk kétharmada 0,99 dollárba kerül mindössze. A legnépszerűbbek a szórakoztató alkalmazások ("entertainment"), amelyekből mintegy 19 ezer került fel eddig a Marketplace-re, ezt követik a "productivity" kategória tagja, amelyek gyakorlatilag üzleti alkalmazásokat takarnak (15%), aztán az e-könyvek és ismeretterjesztő programok (13%), végül pedig a játékok (12%).

a címlapról