Jöhetnek a kijelzőbe burkolózó mobilok
Új üvegtechnológiát mutatott be az amerikai Corning, mely elsősorban Gorilla Glass márkanevű, strapabíró kijelzőüvegeiről vált ismertté. A Willow Glass sokkal vékonyabb és rugalmasabb mint elődei, ami egészen új formájú telefonok érkezését vetítheti előre.
Elképzelhető, hogy a jövőben búcsút mondhat az ipar az érintőkijelzős mobilok hagyományos, lapos formavilágának. Egy új üvegtechnológiának, a Willow Glass-nek köszönhetően a gyártók akár olyan mobilokat építhetnek, melyeket teljesen körbefog a kijelző, de bizonyos korlátok közt akár hajlékony készülékek is születhetnek a technológia révén.
Az amerikai Corning üveggyártó által fejlesztett megoldás a hagyományos formáknál maradva is vékonyabb eszközöket eredményezhet, a Willow Glass ugyanis a jelenleg alkalmazott kijelzőüvegeknél lényegesen vékonyabb, csupán 0,02-0,05 milliméteres, miközben ugyanolyan ellenálló, mint a ma általánosan elterjedt Gorilla Glass, melyet egyébként szintén a Corning fejlesztett ki még 2007-ben.
A kép illusztráció!
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Willow Glasst egyébként ugyanazzal a módszerrel gyártja a cég, mint a többi, elektronikai eszközöknél és érintőkijelzőknél használatos üveget, vagyis az alapanyagokat 500 °C-ra hevítve dolgozzák össze, majd a legyártott üveget a papírhoz hasonlóan tekercsekben szállítják a megrendelőnek. Az üveg minden manapság elterjedt kijelzőtechnológiával (LED, OLED) használható, emellett természetesen az érintőkijelzős megoldások használatát is támogatja.
A gyártó elképzelései szerint a Willow Glass idővel teljesen leválthatja a mára főként a prémium kategóriás érintőkijelzős okostelefonok mezőnyében komoly népszerűséget szerzett Gorilla Glasst. A Corning szerint ez utóbbi technológiát máig 575 különféle készüléknél alkalmazta 33 gyártó - az első közülük az Apple volt. A Gorilla Glass új generációját egyébként éppen az idei CES alkalmával mutatta be a Corning, ez ugyanakkor csak 20 százalékkal vékonyabb az elődjénél és a Willow Glass-szel ellentétben nem is flexibilis.