:

Szerző: Koi Tamás

2012. május 14. 15:27

Borul a bili a telefonadó miatt

Közös közleményben tudatta a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország álláspontját az iparági szereplőkre kivetni tervezett új adónem, a telefonadó miatt.

Kiakadt a három legnagyobb hazai távközlési szolgáltató azon, hogy a Kormány az Országgyűlés elé terjesztett, telefonadóról szóló törvényjavaslatával az iparággal folytatott eredeti egyeztetésekkel ellentétes adójogszabály létrehozását tervezi - legalábbis erre utal a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország és a Telenor Magyarország közös közleménye. A tervezett új adónem kritikus pontja, hogy ki váljon az adóalannyá: az Országgyűlés elé került törvényjavaslat szerint ezek a szolgáltatók lesznek, noha korábbi egyeztetéseken még arról volt szó, hogy az ügyfelek fizetnek, forgalom alapján.

Döbbenet és zsivaj

Az új adójogszabály által érintett valamivel több mint 14 millió előfizetés közül nagyjából 11 milliót az említett három mobilcég kezel, a nagyobb piaci szereplők közt található még a vezetékes telefonszolgáltatást (is) nyújtó UPC, a DIGI és az Invitel is. A mobilszolgáltatók közös közleményükben hangsúlyozzák, "mindent megtettek az egyeztetések sikere érdekében" és elfogadhatatlannak tartják az eljárást. Az operátorok elégedetlensége abból a szempontból nyilvánvaló, hogy ebben a formában az adónem bevezetésének legnagyobb vesztesei a legnagyobb előfizetői bázissal rendelkező mobilszolgáltatók lehetnek, akik ráadásul ügyfeleik telefonálási szokásai alapján fizetnek majd adót a költségvetésnek.

A cégek bár kifejtik, megértik, hogy nehéz helyzetben az ország, a magyarországi adóterhek azonban messze meghaladhatják így az európai átlagot: "A távközlési cégek hangsúlyozzák, megértik az ország és a költségvetés nehéz helyzetét, de nem tartják célravezetőnek egy újabb különadó kivetését. Magyarországon jelenleg a távközlési szolgáltatást az európai átlagnál jóval magasabb terhek sújtják: az uniós átlagnál magasabb frekvencia- és koncessziós díj, 27%-os ÁFA, különadó és most egy újabb, percalapú adó is terhelné a távközlési szolgáltatásokat" - áll a nyilatkozatban.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A szokatlanul kemény hangú nyilatkozatban a három távközlési multi arra kéri a Kormányt, hogy vonja a vissza a pénteken benyújtott törvénytervezetet, és kezdeményezzen újabb tárgyalásokat az iparági szereplőkkel. A mostani közleménnyel a cégek kommunikációjában a korábbi, olykor kifejezetten finomkodó megnyilvánulások után jelentős hangsúlyváltozás tapasztalható, jóllehet ezek a szavak egyelőre így is szinte baráti gesztusnak számítanak Guido Kerkhoff nagy visszhangot kiváltott, 2010. novemberében kiadott nyilatkozatához képest.

Az anyacégek hallgatnak

A Deutsche Telekom igazgatótanácsának tagja akkor az ágazati különadó bevezetése kapcsán burkoltan azt sugallta, a döntéshozók közül többen nincsenek tisztában tettük következményeivel. A német konszern másfél évvel ezelőtt kiadott közleményében rámutatott: a különadó önkényes döntés, amely kárt okoz Magyarországnak mint üzleti célpontnak. Egyúttal hátrányos megkülönböztetéssel sújtja a külföldi beruházókat, ellentmond az EU digitális agendájában lefektetett céloknak, és egyértelműen megsérti az uniós jogot.

A Magyar Telekom német anyavállalata egyelőre nem szólalt fel a telefonadó kapcsán.

a címlapról