A Skype a Windows Phone igazi bűne?
A Nokia és a szolgáltatók kapcsolatát alaposan felforgatta a Microsoft-Skype házasság. A redmondi okostelefonos platformot a VoIP-kliens miatt versenytársnak látják a szolgáltatók, emiatt csak nagyon nyomott árat hajlandóak fizetni a gyártóknak.
Súlyos konfliktust robbantott ki a Microsoft és a Nokia, illetve az amerikai szolgáltatók között a Skype felvásárlása. A Nokia befektetői konferenciáján Stephen Elop, az elnök-vezérigazgató is elismerte, hogy a Microsoft VoIP-szolgáltatása miatt jelentős bevételkiesést kénytelen elkönyvelni a Nokia. A megjegyzés felkeltette a sajtó érdeklődését - a Microsoft és a szolgáltatók viszonya eddig felhőtlennek és gyümölcsözőnek tűnt.
Skype már nincs, Microsoft van
Miután a Microsoft tavaly májusban megvette a Skype-ot, a mobilszolgáltatók legnagyobb külső versenytársára, a VoIP (internetes telefonálás) piacvezető szereplőjére tette rá a kezét. A szolgáltatók és a Skype közötti érdekkonfliktus nem elméleti: az internetes telefonhálózat ma már a nemzetközi hívások piacából hatalmas szeletet hasított ki, ez a piac pedig tipikusan a vezetékes és mobilszolgáltatók fejőstehenének számított. A Skype és társai, például a Viber persze a belföldi hívásokra is szemet vetettek, az alacsonyabb percdíjak miatt azonban egyelőre a felhasználók inkább a kényelmesebb megoldást, a hagyományos telefonálást választják.
A Skype-pal szembeni ellenséges viszony az iparági információk szerint a Microsofttal, mint a Skype tulajdonosával szemben is tovább él. A szolgáltatók különösen agresszíven léptek fel, és a szoftverházon kezdték el követelni a VoIP miatt kieső bevételeiket. A Microsoft (és legfontosabb gyártópartnere, a Nokia) pedig szorult helyzetében kénytelen volt behódolni a szolgáltatók akaratának. Arról sajnos nincsenek információk, hogy ez a behódolás mit jelent, valószínűleg további jelentős kedvezményt a készülékek árából és talán az előtelepített Skype letiltását. Ez utóbbi korlát persze megkerülhető, a Piactérről az alkalmazás továbbra is letölthető marad.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Nokia és a szolgáltatók viszonyára vonatkozóan Elop csak homályos célozgatásokat tett, azt azonban elismerte, hogy a Skype-Microsoft házasságnak köszönhetően számos mobilszolgáltató egyszerűen elutasította a Lumiák felvételét kínálatába. A bojkott letöréséhez a Nokia-Microsoft kettősnek újra egyetlen fegyveréhez, a készpénzhez kellett nyúlnia, szorult helyzetében méregdrágán is bevásárolta magát a szolgáltatók kínálatába.
Kidobnák a netes semlegesség elvét
A Microsoftnak azonban nagy tervei vannak a Skype-pal, és a szolgáltatókkal folyamatosak a tárgyalások. A redmondiak tervei szerint a felhasználók számára extra szolgáltatásként lehetne prezentálni a Skype-ot, amelynek megfelelő működéséhez külön opció bekapcsolására van szükség a szolgáltatónál - ezzel a VoIP-kliens is hozzájut a prioritásos sávszélességhez, a hang- és videohívások folyamatosabbak lesznek, a szolgáltatók pedig extra bevételhez jutnának. Elop bevallása szerint azonban egyelőre a szolgáltatók teljességgel hajthatatlanok és egész egyszerűen nem akarják a Skype-ot hálózataikon.
A Skype-probléma nem csak az Egyesült Államokban releváns, az európai szolgáltatók is kifejezetten ellenségesek a VoIP-szolgáltatással, és ennek következményeként a Microsofttal szemben is. A svéd TeliaSonera például alapesetben már adathálózatán egyáltalán nem engedélyezi a Skype adatforgalmát. A szolgáltatás működéséhez extra csomagra kell előfizetni, amely további 6 euróért cserébe lehetővé teszi a VoIP használatát. A netes semlegesség elvét súlyosan megsértő gyakorlat egyelőre nem ütközött az Európai Unió szigorú biztosainak ellenállásába - a német T-Mobile és Vodafone például évekig tiltotta a Skype-forgalmat adathálózatán.