Android-per: nem tudott nyerni az Oracle
Megnyerte az Oracle-Google per szerzői jogi fejezetét a keresőóriás, felmentette a céget az esküdtszék. Továbbra sincs döntés azonban a legfontosabb kérdésben, miszerint védi-e szerzői jog az alkalmazásprogramozási interfészeket.
Az összes szabadalombitorlási vád alól felmentette az esküdtszék a Google-t az Oracle által indított perben. Az Oracle vádja szerint az Android szerzői jogokat és szabadalmakat sért, ezért kártérítési pert indított a Google ellen 2010-ben. A bírósági procedúra szerint előbb a szerzői jogi, majd a szabadalmi kérdést vizsgálták, amennyiben egyik, másik vagy mindkét kérdésben bűnös a Google, akkor kerülhet sor a kártérítés megállapítására.
A tegnap megszületett a per második esküdtszéki döntése is, a felemás szerzői jogi döntés után ezúttal az esküdtek egyhangúlag felmentette a Google-t az összes ellene felhozott vád alól. Az Oracle két szabadalom megsértéséért indított pert, mindkettő a Java alapvető működéséhez, pontosabban a bájtkód előállításához illetve a Dalvik VM által gépi kóddá fordításhoz kötődik. Az ügy érdekessége, hogy az egyik szabadalom érvényessége hamarosan lejár, amennyiben ebben az ügyben nem születik pozitív ítélet, a fellebbezés várható periódusára érvénytelenné válik.
Nem ezért járnak a milliárdok
Ugyan az Oracle-Google per eredetileg szabadalmi pernek indult, a szerzői jogi kérdést csak később csapták hozzá, a szakértők szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy a Google számára sokkal veszélyesebb ez utóbbi. A két részkérdés viszonyára jellemző, hogy a szerzői jogi kérdést az Oracle is értékesebbnek tartja: korábban már kérte a szabadalmakról szóló döntés meghatározatlan időre való elhalasztását és felperesként is inkább a szerzői jogi problémákat boncolgatná, illetve az abban hozott döntést hozná előbbre.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A szerzői jogi kérdések - a Java API lemásolása, illetve néhány Java-fájl visszafejtése - dolgában a Google számottevően rosszabbul áll. Az ítélet szerint az esküdtszék úgy találta, hogy a Google felhasználta a Java API-k "struktúráját, sorrendjét és rendszerezését", ezzel pedig megsértette az Oracle szerzői jogait. A Google "fair use" védekezése tekintetében az esküdtszék nem jutott döntésre, sem elmarasztaló, sem felmentő irányba. Az esküdtszék egy (két helyen található) metódust is jogsértőnek talált, két másik pontban pedig felmentést adott - ebből azonban egyet az ügyben eljáró bíró később felülbírált.
Még nincs vége
A jelen állás elbírálását az is bonyolítja, hogy a bíró még nem hozott döntést arról, hogy egyáltalán védi-e szerzői jog az alkalmazásprogramozási interfészeket - ha nemleges döntést hoz William Alsup bíró, akkor a Google gyakorlatilag győztesként kerül ki a perből. Ha azonban a válasz igen, akkor nagyon felértékelődik az esküdtszék döntése, miszerint a Java API-t a Google lemásolta - ez dollármilliárdokban mérhető kártérítési igény alapja is lehet.