Digitális átállás: tesztprogram van, időpont nincs
Jövő héten indul a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság "digitális átállás tesztje", mely két térségre kiterjedően méri fel azt, hogy hányan néznek földfelszíni analóg adásokat és milyen segítséget lehet adni ezeknek a háztartásoknak ahhoz, hogy a lekapcsolást követően is foghassanak ingyenes televízióadást.
Indul a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első, több ezer háztartásra kiterjedő "digitális átállás tesztje", melynek célja, hogy a hatóság adott térségre vonatkozóan felmérje, hány háztartásnak van szüksége állami támogatásra ahhoz, hogy az analóg földfelszíni tévéadás lekapcsolását követően is ingyenesen tévézhessen. A tesztbe Sopronban 1500, Barcson pedig körülbelül kétszer ennyi, rossz szociális helyzetű háztartást vonnak be, fontos ugyanakkor, hogy a teszt lezárása nem jelenti egyben az analóg adás lekapcsolását ezekben a térségekben.
Marad még az analóg
A hatóság főigazgatójának tegnapi, soproni sajtótájékoztatóján elhangzott, a szervezet által megbízott külső munkatársak jövő héttől keresik fel a tesztbe bevonni tervezett háztartásokat azért, hogy egyeztessenek a részvételi lehetőségekről, feltételekről. A kérdezőbiztosok először is arról tájékozódnak, hogy a háztartás kizárólag analóg földfelszíni sugárzású technológiával televíziózik-e, igenlő válasz esetén pedig tájékoztatják a családokat az állami támogatás igénybe vételének lehetőségeiről.
A digitális átállás technológiai szempontból mindenképpen előnyös változásokat hozhat a honi televíziózásban, hiszen például ezen a platformon - az analóggal ellentétben - már megjelenhet a HD-tartalom, vagy az olyan fejlett szolgáltatások, mint az elektronikus programkalauz. A szolgáltatás igénybevételéhez azonban olyan eszközre van szükség, mely képes dekódolni az adást - a régi, jellemzően kispénzű háztartásokban található tévékészülékek mellé beltéri egység szükséges.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A program ahhoz nyújthat segítséget, hogy a rászorulók ehhez a beltéri egységhez ingyen, vagy jelentős kedvezménnyel hozzájuthassanak. Ezek egyébként kártyafüggetlen, alap tudású set-top boxok lehetnek, melyek beszerzési ára jellemzően 8-10 ezer forint. Az eszköz és a vételi mód kiválasztására a felmérést elvégző cég tesz javaslatot.
Beépítik
Az igényfelmérési szakaszt követően szeptemberben indulhat meg a támogatott vevőkészülékek - és szükség esetén az antennák - beszerelése, ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben az időpontban le is kapcsolják az analóg sugárzást a térségben. A hatóság illetékese a sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a tesztprogram eredményeit az NMHH beépíti az országos átállási projektbe, az országos támogatási program pontos menetéről pedig hamarosan döntés születhet.
A hatóság korábban többször úgy nyilatkozott, hogy az analóg lekapcsolást szigetszerűen kell végrehajtani, a végső céldátum erre 2014. vége lehet. A digitális átállás várhatóan először a főváros térségében mehet végbe, ahol a televíziós szolgáltatásokat illetően jelenleg a legnagyobb a választék, illetve azokra fizetőképes kereslet is van.