Keresztbe tesz a Dropboxnak az Apple
A Dropbox kínos helyzetbe került, ugyanis az Apple elkezdte elutasítani az App Store-ból az összes olyan alkalmazást, ami a Dropbox SDK-t használja, abban ugyanis van egy link, amin keresztül regisztrálni lehet a tárhelyszolgáltatásra és áttételesen a fizetős opciók is elérhetőek, amit viszont tilt az Apple szabályzata.
Egészen idáig nem volt probléma a Dropbox, minden alkalmazásfejlesztő nyugodtan integrálhatta a cloudalapú szinkronizációs eszközt. Ezt meg is tették, hiszen megosztásra, tárolásra és biztonsági mentésre is kiválóan használható akár alkalmazáson belülről is a Dropbox. A probléma az Apple szigorú elvei szerint azzal van, hogy a Dropboxot integráló alkalmazásokban a bejelentkezés menüpont mellett megjelenik egy további link is, amin keresztül regisztrálni lehet.
Ennek a gombnak a szövege pontosan ez: “Szükséged van egy Dropbox-fiókra?”. Erre a linkre kattintva a szokásos webes regisztrációs felület jön be, ahol az ingyenes mellett azonnal kiválasztható a fizetős verzió is. Az "Apple-törvények" szerint azonban az alkalmazások nem hívhatnak meg olyan külső felületeket, amin keresztül vásárolni lehet, hiszen abból az Apple nem tudja levonni a 30 százalékos jutalékát.
A Dropbox szerint megoldják
A hírek szerint a Dropbox már tárgyal az Apple-lel a kialakult helyzetről, de az elutasított alkalmazások láttán úgy tűnik, Cupertino nem érez lelkiismeret-furdalást az ügy miatt. Egyes vélemények szerint a hirtelen támadás oka, hogy az Apple nem szeretné támogatni az immár 50 milliós felhasználói táborral bíró Dropbox-szolgáltatást, hanem inkább a saját iCloud rendszerét látná szívesen alapértelmezett szinkronizációs eszközként az iOS platformon. A Dropbox egyébként az 50 millió felhasználó mellett több mint 250 millió csatlakoztatott eszközt tud felmutatni statisztikáiban, ami azt jelenti, hogy minden felhasználó átlagosan 5 készüléken is eléri a tárhelyét. Ez klasszikus esetben 1-2 PC, munkahelyi számítógép, notebook, tablet és egy okostelefon.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A külső vásárlási lehetőség miatti kizárás elég koncepciózusnak tűnik, hiszen technikailag ugyan valóban lehetséges kiválasztani a prémium opciókat is, de egy bármilyen alkalmazás kedvéért regisztráló felhasználók esetében egészen életszerűtlen ez. Eddig úgy tűnik, nem is volt gond vele, az Apple csak a legutóbbi Dropbox SDK-frissítés óta nem engedi be az azt használó appokat rendszerébe. Az Apple-csörtével kapcsolatban a Dropbox bizakodó, nem tulajdonítanak neki egyelőre nagyobb feneket. Az egyik alkalmazott szerint jövő hétre máris előjönnek egy olyan megoldással, ami megfelel az Apple előírásainak, de mégis felhasználóbarát marad a felület.
Verseny a felhők között
A szolgáltatónak gyorsan kell cselekednie, amíg az SDK-ját használó, valójában magát a Dropboxot népszerűsítő alkalmazások fejlesztői nem pártolnak el tőlük. A kitiltás olyan neveket is érint, mint az Amazon, a Wall Street Journal vagy a Barnes&Noble, de a Dropboxot használja nagyon sok backup alkalmazás, a képmegosztók is. Az iOS-en az iCloud ugyan némileg különbözik a Dropbox koncepciójától, de az utóbbi idő fejlesztései azt mutatják, hogy egyre nagyobb az átfedés és hamarosan akár felcserélhető is lesz a kettő. Ekkor az Apple-nek bizonyára érdeke lesz, hogy kiszorítsa a versenytársakat saját kertjéből.