:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. április 17. 08:12

Nem a fizetés hozza meg az áttörést az NFC-nek

Az idei WIMA NFC konferencia akár a startpisztoly dördülése is lehetne, az NFC-s ökoszisztéma szereplői egyöntetűen állítják, hogy 2012-ben minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy a mostanra 8 éves technológia elinduljon hódító útjára. A fizetési funkció fontos, de az NFC elsősorban az intuitív felhasználói interakciót jelenti majd számtalan, mobillal kapcsolatos területen.

A WIMA NFC konferenciát hatodik alkalommal rendezték meg Monacóban, amin idén a HWSW is részt vett. A konferencia programja egyaránt felvonultatta a chipgyártókat, az okostelefon-gyártók egy részét, mobilszolgáltatókat, fizetési platformokat, megoldásszállítókat és a felhasználókkal rendelkező, a technológiát ténylegesen a felhasználóknak tálaló vállalatokat is. A legfontosabb tanulság, hogy az NFC messze nem csak a fizetésről, mobiltárcáról és a jegyvásásról szól. Az emberek okostelefonjába épített NFC chip új korszakot jelent a közösségi médiában, játékoknál, az egészségügyben, hirdetésben, a hűségprogramokban és számtalan egyéb területen is.

Az NFC minden más, manapság használt technológiától egy fontos szempontban különbözik: a felhasználónak nem szükséges ismernie módszereket, kezelőfelületeket, az elérhető funkciók kivétel nélkül egy “karnyújtásnyi” távolságra vannak. Az egymással kommunikáló eszközök az NFC biztonsági elemein keresztül felismerik és azonosítják egymást. Egy Wi-Fi kapcsolat beállításánál nem kell tudni sem az SSID-t, sem a jelszót, egy Bluetooth-kihangosítónál nem kell kulcsot megosztani, illetve különböző adatok átküldésekor sem kell beviteli mezőket töltögetni.

Mi az az NFC???

A hurráoptimizmust némileg árnyalhatja, hogy hiába a világ legegyszerűbb feladata NFC-n keresztül intézni több száz már most is használt funkciót, ha egyelőre alig vannak a piacon NFC-képes eszközök, illetve az átlagfelhasználónak fogalma sincs arról, hogy mi az NFC. Az eszközök számával kapcsolatban az idei év már tényleges előrelépést jelenthet, de a technológia ismertsége és elterjedtsége nagyon sok tényezőn múlik.

2011 végén mindössze harmincféle mobileszköz volt elérhető, ami rendelkezett beépített NFC-képességekkel. A szomorú tény leginkább az, hogy ezek többsége csak korlátozottan volt elérhető, így a legtöbb felhasználó számára maximum néhány darabos volt a választék. Idén viszont a gyártói attitűdök megváltoztak és a várakozások szerint több mint 300 okostelefon, tablet és notebook kerül piacra aktív NFC-képességgel. Néhány országban már most is vannak futó projektek, amik céleszközökkel NFC-s kommunikációt valósítanak meg, a londoni tömegközlekedésben például már most napi 14 millió érintést hajtanak végre az utasok.

A legnagyobb NFC chipgyártó, az NXP Semiconductors vezérigazgató-helyettese, Jeff Miles a konferencián kifejtette, hogy 2015-re számításai szerint 600 millió eszköz lesz a piacon különböző formátumokban. A beépített okostelefonos NFC mellett rendelkezésre áll a SIM-alapú NFC is, illetve microSD-alapú megoldása is van a chipgyártónak. A Nokia szerint a fent említett 2015-re a 600 millió NFC-chip közül több mint 250 millió felhasználók kezében lesz, akkor a fejlett országokban már mainstreamnek számíthat az NFC.

Pilot, teszt, próba, terv

Jelenleg a legtöbb projekt vállalatok boszorkánykonyháiban van még és az NFC-s világ meghatározó konferenciáján is a legtöbb esettanulmány jövő időben és feltételes módban beszélt a megoldásokról. A perspektívák a korábbiakhoz képest sokkal erősebbek voltak, de még mindig túl sokszor hangzott el a “terveink szerint”, a “bevezetés után”, “hamarosan”, kifejezések valamelyike.

Ezen nem is kell csodálkozni. A mobilfizetés NFC-s vonulatát képviselő MasterCard PayPass is gyerekcipőben jár még, 37 országban alig 350 ezer olyan terminál van kihelyezve, ami képes elfogadni a PayPass-kártyát vagy az okostelefonos PayPasst. Magyarországon az OTP-től származó információink szerint összesen 6000 terminál van, ahol használni tudjuk PayPass kártyánkat. Az NFC konferencián ezzel kapcsolatban Frank Maduri, a RIM mobiltárcáért és fizetésért felelős vezetője úgy vélekedett, hogy sokkal hamarabb lesz minden mobil NFC-képes, mint ahogy a POS-terminálok lecserélődnek. Épp ezért biztos, hogy az NFC elterjedésében a fizetés nem kiváltó ok lesz, hanem egy távoli következmény.

A mobilokat Európában és az USA-ban átlagosan 18-24 havonta cserélik a felhasználók, ami azt jelenti, hogy mostantól számítva körülbelül 3-5 év szükséges ahhoz, hogy az NFC elterjedtsége hasonló legyen a Bluetooth-hoz vagy a Wi-Fihez. A POS-terminálok esetében viszont ennél sokkal lassabb a ritmus, várhatóan az évtized végéig kell várni ahhoz, hogy a műanyagkártyáinkat kukába dobhassuk végleg.

Több mint SMS, több mint QR-kód

Az okostelefon ennek ellenére az NFC-vel együtt egy igazi multiplatform környezetté válik, ami sokat segít a városiasodó világ élhetőbbé tételében. A sűrű városi terekben szükség van arra, hogy az információátadás, a tranzakciók és interakciók könnyen, akadályok nélkül és gyorsan történjenek meg. Így ha valaki azon gondolkodik, hogy mire jó az NFC, akkor próbálja csak felsorolni azokat a lehetőségeket, amiket már ma is elérhetünk mobillal, de kényelmetlenek és/vagy lassúak. Az evolúció mobilon az SMS-alapú tranzakciókkal indult, majd pár év alatt elértünk a vonalkódig, illetve egyre több feladatra dedikált RFID-s kártyákat kezdtünk használni. Ennek a folyamatnak a kiteljesedése az NFC, ami egyszerre ad biztonságot, kényelmet, gyorsaságot és univerzális felhasználhatóságot.

Ehhez az álomszerű jövőképhez viszont nagyon sok szereplőnek kell együttműködnie. Itt nem egy egyszerű passzív technológiáról van szó, az eddigi gyakorlathoz képest vertikálisan is sokelemű lánc jött létre, akik érintettek. Ennek ellenére idén létrejött az iparági összefogás legalább a technológiai téren, illetve az üzleti dimenzióban is többnyire megtalálta a helyét mindenki. Az NXP által vezetett MIFARE4Mobile iparági összefogás célja eddig is az volt, hogy szabványosítsa és fejlessze az NFC-képes biztonsági elemek kezelését.

A MIFARE4Mobile hamarosan kiadja a 2.0-ás iparági specifikációt, ami egységes felületet hoz a biztonságos NFC-alapú tranzakciók világába. A specifikációt és a hozzá tartozó leírásokat bárki szabadon letöltheti, a hozzáférés és a használat minden szereplő számára ingyenes. A szabványos felület létrehozásában pedig részt vesz a legtöbb meghatározó iparági szereplő, mint az NXP, Ericsson, Gemalto, Oberthur Technologies, STMicroelectronics, ViVOtech és a Giesecke & Devrient. Az összefogás révén a beágyazott (okostelefonos), a SIM-alapú és a microSD-alapú NFC is átjárhatóvá, használhatóvá válik minden biztonsági elemmel és alkalmazással együtt.

Támad Japán is

A nyugati világ NFC-s terveibe viszont a Sony is igyekszik beleszólni. A Japánban már hat éves előnyt szerző FeliCa jelenleg nem kompatibilis a nálunk ismert szabványokkal, viszont a szigetországban már évek óta fejlett rendszerek működnek NFC-alapon. Az NFC Forum elnöki posztját is betöltő Koichi Tagawa, a Sony elmondta, hogy Japán tanult a korábbi hibáiból és többé nem akar zárt piacként működni. A FeliCa következő generációs fejlesztési tervei arról szólnak, hogy kompatibilissé válnak a nyugati NFC-szabványokkal, lehetővé tegyékk, hogy a FeliCa biztonsági elemei és a globális biztonsági elemek egymás mellett működhessenek, a felső rétegbe pedig a Sony beépítené saját appletjeit, hasonlóan ahhoz, ahogy most teszi Japánban. Érdemes a Sonyval számolni, ugyanis a cég a szórakoztatóelektronikában erős szereplőként nyomja majd saját megoldását, illetve a konferencián elhangzó előadásokból kiderült, hogy az otthoni szórakoztatás mellett a sport és az egészségügy is a cég célkeresztjében van.

A szórakozás pedig kritikus az NFC előremenetelében. Az NFC-s és RFID-s eszközöket gyártó és fejlesztő Smartrac szerint a legerősebb húzást a mobilos NFC terjedésében a játékok hozzák majd. Jelenleg még gyenge példákat lehet csak látni, mint például a fizikailag kihelyezett tagek leolvasásával megjelenő extra pályák az Angry Birdsben, de a jövőben számtalan olyan játékmechanizmus kaphat szárnya, ami kihasználja a fizikai és a virtuális világ összeköthetőségét. Jöhetnek a cserélgetős-gyűjtögetős játékok, a fizikai árukereskedelem, a “párosítást” kihasználó játékok.

A Sony által is említett otthoni elektronika is kihasználhatja az NFC-t. A Nokia a konferencián is megmutatta az NFC-vel aktiválható Bluetooth hangfalát, illetve headsetjét - a mobil egy mozdulattal összekapcsolható bármelyik kihangosító eszközzel anélkül, hogy menüket kellene megnyitni vagy kódokat kellene beírni. Hazaérve a zenét kényelmesen át lehet tenni a hifire, de akár az is elképzelhető, hogy a tévé távirányítójához érintve a mobilunkat a saját beállításainkra vált az okostévé. A Bluetooth reneszánszát jelenti majd az NFC, hiszen a nyakatekert keresés és párosítás egyszerűvé válik.

Hol keletkezik a pénz?

Az újonnan induló piacok legnagyobb kérdése persze nem az, hogy mit lehet elérni, hanem az, hogyan lehet a szuper funkciók révén bevételt termelni. Az NFC integrálásával az alkalmazások és a szolgáltatások jelentősen több funkcionalitást kínálnak majd, s a virtuális alkalmazások számára lehetővé teszik, hogy fizikai részekkel bővüljenek. A klasszikus példa, hogy a metróban kihelyezett újságcikk szabadon olvasható, de ha jön a szerelvény, vagy kíváncsiak vagyunk a teljes szövegre, akkor megvásárolhatjuk azt egy mozdulattal. Mi itt az NFC szerepe, miért nem elég a QR kód vagy egy link? Egyrészt mert gyorsabb és intuitív, másrészt azért, mert az NFC mögé rakott biztonsági elemek révén fizettetni is lehet, illetve a mérés, analitika is megvalósítható.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A marketingkommunikáció is örömmel használja majd az NFC-s megoldásokat. Az NFC itt nem egy killer app, hanem egy technikai platform, amivel a meglévő tartalmak és üzenetek kombinálhatóak, mégpedig viszonylag láthatatlan módon. Az NFC-t hasonlíthatjuk a QR-kódhoz, de annál sokkal több technikai lehetőség van benne, illetve a címkék egyedi azonosíthatósága is fontos a mérés szempontjából. Azonos tartalom mellett is külön figyelhető az egyes címkék hatékonysága, arról nem beszélve, hogy cloudból menedzselhető, folyamatosan frissített, akár személyre szabott tartalmat lehet kínálni. Az NFC-t hasonlíthatjuk az SMS-hez is, de annál az sokkal gyorsabb, kényelmesebb és egyszerűbb. A helyes válasz valójában nem a hasonlítás, hanem az a látásmód, ami közösen tekint a meglévő megoldásokra és az NFC-re. A marketinges szemével az NFC beillik a web, közösségi hálózat, geolokációs szolgáltatás sorba, hiszen itt is az a kulcs, hogy a fogyasztó és a márka közelebb kerül egymáshoz, ráadásul itt valós interakciók jönnek létre.

Nem startup-barát környezet

Világszerte számtalan pilot zajlik, nagyon sok okostelefonos projekt vár arra, hogy végre az emberek kezében is ott legyenek az eszközök és a hirdetési piac is imádni fogja az új lehetőséget, illetve talán a nyomtatott sajtó is kap egy utolsó lökést, mielőtt végleg elbúcsúzik. A konferencia előadásai optimisták az idei évre, ha valaki szeretne megjelenni ezen a piacon, akkor idén kell belépnie. Az értéklánc szereplői szinergiákat keresnek, s annak ellenére, hogy ez nem egy tipikus “startup terület”, érdemes lehet komolyabb energiákat fektetni a téma valamely részére.

Habár az NFC nem más, mint egy link a fizikai világban, épp emiatt a meghökkentő kombináció miatt képes megváltoztatni sok-sok bevett gyakorlatot. A konferencián elhangzott előadások alapján a beszámolót egy részletesebb leírással folytatjuk a lehetséges felhasználási területekkel kapcsolatban, illetve nem maradhat ki a kritikai rész sem: beszámolunk arról, hogyan látják a kutatók az NFC-s architektúra biztonságát, sebezhetőségeit, gyengeségeit.

a címlapról