:

Szerző: Koi Tamás

2012. március 26. 10:03

Változásra készül a tévés szakma

Az iparág összes jelentős képviselője, valamint számos szakember részvételével zajlott február utolsó napján a BigScreen konferencia, a televíziózás technológiájának jövőjéről.

Az iparág összes érintett szereplője a maga módján készül az új média totális hatalomátvételére, ez azonban még hosszú éveket vehet igénybe, ez volt a HWSW által szervezett BigScreen 2012 konferencia legfőbb tanulsága. A konferencián a televíziós műsorgyártásban, értékesítésben, közvetítésben és infrastruktúra-biztosításban érdekelt cégek egyaránt képviseltették magukat, a 26 előadásból álló konferencianap több mint 170 látogatót vonzott.

Proaktivitás kell

A rendezvény első szekciójában a statisztikáké, a gazdaságkutatóké és a szociológusoké volt a főszerep: a rendezvény első előadását Urbán Ágnes újmédia-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa tartotta, előadásában az új média lassú begyűrűzésének hazai és nemzetközi gazdasági hátterét világítva meg. A következő évek egyik legfontosabb kérdése, hogy a televíziós ipar a párhuzamos médiafogyasztásban rejlő lehetőségeket hogyan tudja majd kihasználni. A szakember szerint fennállhat a veszély, hogy a műsorszolgáltatók előbb-utóbb elvesztik a nézők nagy részének figyelmét, ha nem tudnak proaktív módszerekkel, alkalmazásokkal és technológiákkal a jelenség elébe menni.

A BigScreenen az ország legnagyobb műsorszolgáltató cégei is előadták vízióikat, így Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese, illetve Grósz Judit, a UPC Magyarország korábbi marketing- és tartalomfejlesztési igazgatója tartott előadást. Király szerint az internetre köthető tévékészülékek, illetve okostévék terjedésével a legnépszerűbb internetes alkalmazások és szolgáltatások, így a YouTube vagy a Facebook a televízió kijelzőjére is ki tudnak kerülni, ami újradefiniálja a tévé, mint médiafogyasztásra szánt eszköz szerepét. A cégvezető szerint ma ugyanakkor erősen korlátos még a tartalomfogyasztásnak ez a módszere - Király elsősorban a beviteli eszközzel (távirányító, külső billentyűzet) kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet.

A tévécsatornák jövőképéről az ország legnézettebb kereskedelmi televíziójának, az RTL Klubnak a képviseletében Kalmár Tibor, online lapigazgató beszélt. Kalmár szerint a nézői szokások változásának része, hogy a csatornahűség helyett egyre inkább a tartalomhűség jellemző, ezért egy csatorna egyértelmű célja, hogy a különböző, elsősorban saját gyártású tartalmakat minél több közegben, minél több eszközön keresztül eljuttassa a nézőhöz, akiben tudatosítani kell, hogy az adott műsorokat hol találhatja meg. A szakember hozzátette, az on-demand műsorfogyasztás népszerűsége bár folyamatosan növekszik hazánkban is, az eszközellátottság, illetve a felhasználói edukáció hiánya miatt még mindig minimális piaci részesedéssel képviselteti magát.

02:13
 

BigScreen 2012

Még több videó

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A konferencia délutáni etapjában részben a technológiai cégeké, műsorszóróké és infrastruktúra-szállítóké volt a főszerep. Schneider Henrik, az Antenna Hungária stratégiai és üzletfejlesztési területének vezető szakértője elmondta, Magyarországon nem lehet ölbe tett kézzel várni arra, hogy egy olyan, a tengerentúlon népszerű hálózat megjelenjen a piacon, mint a NetFlix vagy a Hulu. A magyar piaci szereplőknek mind tartalomszolgáltatói, mind tévés műsorszórói oldalon fontos felelőssége van abban, hogy a honi digitális médiapiacot felépítsék. Schneider pozitív példaként az HBO Gót emelte ki, mely nem ingyenes modellből igyekszik fizetős modellt felépíteni, hanem már eleve fizetős, prémium tartalmat visz el párhuzamosan több eszközre. Az HBO Go szolgáltatás egyetlen hátránya a ma még korlátozott elérhetőség, ezen a téren azonban idén jelentős változásokat tervez a tartalomtulajdonos.

A konferencián a nagy technológia-beszállítók közt ott volt az Adobe is, mely különféle szerkesztőeszközeivel járult hozzá ahhoz, hogy a mozivásznon tapasztalható képi világot olcsóbban és egyszerűbben megvalósíthassák a kisebb büdzséből gazdálkodó produkciók. Meichl Mátyás, a cég szakértője "One man Hollywood" című előadásában példákkal illusztráltan mutatta be, hogy a fejlett és mindenki számára elérhető feldolgozószoftvereknek köszönhetően a professzionális tartalomgyártás akár egyéni szinten is megvalósítható.

A technológiai szekcióval párhuzamosan futó előadássorozat révén a műsorszóróknál dolgozó sales munkatársak, illetve reklámszakemberek sem unatkoztak: Lázár Csaba (HybridBox) adott betekintést az interaktív, személyre szabott reklámozás lehetőségeibe. Lázár kifejtette, a közel 25 éves televíziós reklámozási modell változása elkerülhetetlen. A szakember előadásában elmondta, az over the top tartalmak fogyasztásának analizálása és az azokból készülő profilok felhasználásával nagyon pontosan be lehet határolni egy néző érdeklődési körét, ez pedig értékes információ lehet a reklámozóknak.

Ez még csak a kezdet

A konferencia általános tanulsága szerint a televíziós iparágra váró elkerülhetetlen változásoknak hazai vonatkozásban még csak a kezdetén van a szakma. Ennek okai több irányba mutatnak, így a nézői attitűd lassú változása is hátráltatja a folyamatot, ezzel részben összefügg, hogy a közösségi tartalom-előállítás egyelőre nagyon gyerekcipőben jár még, továbbá a jelenleg forgalomban lévő eszközök részben a felhasználói interfészt (mind hardver, mind szoftver), részben pedig kompatibilitást tekintve nem kínálnak az üzemeltetők és a fejlesztők számára ideális környezetet. Jövőre, az újabb eszközök megjelenésével a helyzet javulhat, a nézői szokások megváltoztatása azonban már keményebb dió lesz, mind a tartalomszolgáltató, mind a műsorszóró számára.

A BigScreen konferencián elhangzott előadások prezentációi - amennyiben az előadó ahhoz előzetesen hozzájárult - elérhetők a www.bigscreen.hu weboldalon, a rendezvényen rögzített videoanyag pedig hozzáférhető a T-Home IPTV-szolgáltatásának és az interaktív Sat TV rendszerének videotékájában.

a címlapról