Svédországban szűnhet meg először a készpénz
Svédország lehet az első európai ország, ahol elsőként megszűnhet a készpénz. Érdekes, hogy 1661-ben ők voltak az elsők, akik bevezették a bankjegyeket. Magyarországon egy ilyen lépés elképzelhetetlen lenne, de még a svédeknél is 10-20 év telhet el, mire teljes egészében száműzik a fizikai pénzt.
Svédország minden szempontból high-tech nemzet. Náluk nem az a kínos, ha valaki kártyával akar fizetni a boltban, hanem épp ellenkezőleg, az, amikor a vevő aprók után kezd el turkálni. A szupermarketekben az érméket a vásárló egy kis gépbe dobálja be, ami megszámolja azt és vissza is ad helyesen, a pénztáros ugyanis nem nyúl hozzá kézzel.
Egyre több ráadásul az olyan bolt, üzlet, ahol már egyáltalán nem fogadnak el készpénzt, nincs is erre kialakított kassza, kizárólag elektronikus úton lehet fizetni. A tömegközlekedési vállalat automatáinak jelentős része is kizárólag kártyával vagy mobilfizetéssel működik, sőt, egyes városokban már a bankfiókok sem hajlandóak készpénzt kezelni. Nincs sem pénztár, sem ATM. A lakosok nagy része szinte nem is használ már papírpénzt és érméket, mindent lehetséges megoldani digitálisan - számolt be az AP hírügynökség.
Még a templomi adományt is kártyával fizetik
Ennek a svédek nagy része örül, de természetesen ott is van egy olyan réteg, amely nem akar vagy nem tud átszokni a modern fizetőeszközökre. Többnyire az idősebb korosztályból kerülnek ki azok, akik nem képesek elhagyni a közel 400 éve jól működő rendszert - pedig már a templomokban is szinte mindenhol kártyaolvasót szerelnek fel az adománygyűjtő persely helyett. Erre az egyik svéd templom plébánosa szerint azért volt szükség, mert egyre többen jelezték, hogy szeretnének adományozni, de már nem hordanak magukkal készpénzt.
Svédországban a bankjegyek és az érmék összértéke a gazdaság mindössze 3 százalékát teszi ki, míg az eurozónában ez az arány 9 százalék, de még a technokrata USA-ban is 7 százalék. A készpénz száműzésével megszűnnek a klasszikus rablások, lopások, bankrablások, hiszen a pénzt képviselő digitális eszközök azonosítást igényelnek, letilthatóak és az esetek többségében biztosítva is vannak. A Svéd Bankszövetség szerint a készpénzmentes társadalomban máris kimutatható az ilyen típusú bűnesetek számának csökkenése. 2008-ban még 110 bankrablás történt országban, 2011-ben már mindössze 16, ami a legalacsonyabb érték az elmúlt 30 évben, mióta nyilvántartják az ilyen eseteket.
Nincs készpénz, nincs baj
A kevesebb készpénzforgalom biztonságosabbá teszi a trazakciókat azok számára is, akik kezelik a pénzt (boltosok, eladók, pénztárosok, szállítók) és egyúttal az átlagemberek számára is. Ez azonban nem jelent teljes Kánaánt, hiszen a fizikai rablások csökkenésével párhuzamosan értelemszerűen megnőtt a bankkártyacsalások és az egyéb visszaélések száma is. Ez persze betudható annak is, hogy sok embernek még új a digitális pénz, nincs mindenki tisztában a biztonsági folyamatok működésével. Tipikus példa szokott lenni a bankkártyára írt PIN-kód, a kézből felelőtlenül kiadott kártya, vagy épp a limitek beállításának elhagyása.
2000-ben, amikor még a svédeknél is kevesen használtak elektronikus pénzt, a visszaélések száma egy év alatt 3304 volt, 2011-ben viszont már több mint 20 ezer alkalommal ért kár kártyabirtokost. Ezek az esetek viszont többnyire az online térben történnek, többségében nem magát a kártyát lopják el, hanem annak adatait. Általában a bank megtéríti az önhibáján kívül megkárosítottakat, illetve ezekben az esetekben attól sem kell félni, hogy erőszak áldozata lesz a meglopott illető.
Kevesebb visszaélés, több kontroll
A készpénz visszaszorulása minden fejlett országban érzékelhető, s az államok és a vállalatok is örömmel veszik tudomásul ezt a trendet. Az állam számára egy kontrollált környezetet jelent az elektronikus pénz, ahol kevesebb a lehetőség az adócsalásra, fekete kereskedelemre. A banki és kereskedelmi piac pedig sokkal pontosabb képet kap a fogyasztói szokásokról, pénzforgalomról, mint az anonim készpénzhasználat esetén. Igaz, bizonyos esetekben kifejezetten kínos és hálátlan, hogy elektronikusan nehéz anonim tranzakciót indítani. Ha nem feltétlenül illegális dolgokra gondolunk, hanem például adományozásra, akkor érthető lehet az igény a nem nevesített digitális tranzakcióra.
Európában a déli államok (Olaszország, Görögország, Spanyolország) állampolgárai viszont még mindig erősen ragaszkodnak a készpénzhez, az egyes kultúrák eltérése miatt több évtizedes különbség is kialakulhat az elektronikus pénzzel kapcsolatos evolúcióban. Magyarország valahol félúton helyezkedik el a két véglet között, nálunk nincs tradicionális ellenállás az elektronikus fizetéssel szemben, inkább a tudatlanság, az edukáció hiánya a legkomolyabb hátráltató tényező. Sokan teljesen fals félelmek miatt inkább bíznak a párnacihában, és még mindig közkeletű tévedés, hogy a kártyás fizetés után az ügyfélre is hárulnak díjak. Sokan gondolják, hogy a készpénz ingyen van, az elektronikus pénz pedig drága, holott ma már bankok és a szolgáltatók is többnyire a készpénzhasználatot büntetik magasabb díjakkal, az országok költségvetésében pedig jelentős kiadás a készpénzállomány frissítése, legyártása, kezelése, ahogyan a kereskedelmi egységek is drága árat fizetnek a napi bevétel őrzéséért, szállításáért.
Le vagyunk maradva
A bizalmatlanság és a tudatlanság mellett Magyarországon az elfogadóhelyek hiánya is visszaveti a digitalizálódást, a kasszák mindössze negyedénél tudunk itthon kártyát használni. A helyzet Budapesten és a nagyobb városokban sokkal jobb, szinte mindent el lehet intézni készpénz nélkül, de vidékre, kisebb falvakba még nem érdemes bankjegyek nélkül elindulni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az innovatív Svédországban viszont még a speciálisabb fizetési szituációknál is preferálják az elektronikus módszereket. Egy ottani startup, a Square, illetve a tegnap bejelentett PayPal Here szolgáltatásához hasonló okostelefonos terminálos megoldáson dolgozik, illetve a legnagyobb helyi bank már idén elindítja azt a szolgáltatását, amivel a felhasználók valós időben cserélhetnek pénzt okostelefonjaik segítségével. Így az elektronikus pénzhez való hozzáférés is teljes lesz, eltűnik az utolsó bástya is: össze lehet például dobni egy kocsmában a pénzt egy egész körre, nem kell egy embernek kifizetnie, vagy feleslegesen sok fizetési tranzakciót lebonyolítani.
A személyközi tranzakciók terén a következő években az okostelefonos NFC-s megoldások sokat lendítenek majd, illetve fontos szintlépés előtt állnak az online-, illetve mobilbank felületek is. A kereskedők egy része már most lemondott a készpénzről Északon, igaz ezt nálunk Magyarországon nem tudnák megtenni, ugyanis nálunk minden kereskedő köteles a meghatározott feltételek mellett elfogadni a forgalomban lévő bankjegyeket és érméket. Ez alól a zártkörű rendezvények képeznek mostanság kivételt, ahol előre váltott elektronikus utalvánnyal egyenlíthető ki a számla, de az egyenleg természetesen ott is bármikor feltölthető készpénzzel is akár.