Tévészolgáltatókat is ügyfelei között akar látni a Cisco
A Cisco a múlt héten megállapodott az NDS Group megvásárlásáról - az akvirált vállalat tévészolgáltatók számára fejleszt szoftvereket.
Az izraeli startupként induló NDS-t 1988-ban alapították, a cég első jelentős ügyfele a számos nagy tévécsatornát működtető News Corporation volt, amely 1992-ben 15 millió dollárért meg is vette a céget. 1999-ben aztán a News Corp. leválasztotta az NDS-t, amely egészen 2009-ig tőzsdei cégként működött, majd ekkor a News Corp. és a Permira tőkebefektetési társaság 3,6 milliárd dollárért kivásárolta. A Cisco most mintegy 4 milliárd dollárt fizetett a vállalatért, valamint az ügylet keretében átvállalja 1 milliárd dollár körüli adósságállományát is.
Az NDS legutóbbi lezárt pénzügyi évében 957 millió dolláros bevétel mellett 252 milliós profitot ért el. A társaság termékeit és szolgáltatásit elsősorban műholdas és kábeles tévészolgáltatók valamint távközlési cégek számára számára kínálja - a terep és a piac nem ismeretlen a Cisco számára, amely az előző évtized közepén megvásárolta a Scientific Atlantát, amely a tévés set-top boxok egyik legnagyobb gyártója, valamint tavaly januárban bemutatta Videoscape konvergens médiaplatformját, amely több képernyőre (pl. tévé, okostelefon, PC) viszi el a tévéadások mellett az internetes szolgáltatásokat és a kommunikációt.
Az NDS akvizíciójával a Cisco komplett megoldást kínálhat a tévészolgáltatóknak addig, amíg a vállalat által vizionált média- és szolgáltatáskonvergencia megvalósul, a set-top boxok mellett különféle szoftverekkel (pl. DVR, fizetős tévé, elektronikus műsorújság, hirdetési rendszer) bővül a repertoár. Az NDS rendszereit világszerte közel 100 tévészolgáltató használja jelenleg is, köztük a Comcast, a DirecTV, a BSkyB, a UPC és a Viasat. "Az NDS nyitott szoftveres videoplatformja és szolgáltatásai jól kiegészítik a Cisco technológiáját és együtt egyedüálló lehetőségünk van arra, hogy a szolgáltatók számára lehetővé tegyük izgalmas többképernyős videoszolgáltatások indítását" - kommentálta a felvásárlást Dr. Abe Peled, az NDS igazgatótanácsának elnöke.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A lakásokban elérhető sávszélesség növekedésével párhuzamosan egyre több technológiai vállalat próbál betörni a tévészolgáltatások piacára, köztük például az Apple, az Intel vagy a Google. John Chambers Cisco-vezér szerint az NDS felvásárlásával nem az a cél, hogy ezeknek állítson konkurenciát a vállalata, hanem hogy a tartalomelőállítók és a műsorszolgáltatók számára lehetővé tegye, hogy a műsorokat bármilyen készülékre eljuttathassák. "Mindegy hogy Android, Apple vagy más eszköz" - mondta Chambers.
Az ügyletet mindkét cég igazgatótanácsa jóváhagyta. A tranzakció lezárásáig a mintegy 5 ezer főt foglalkoztató NDS önálló szervezeti egységként működik, azt követően pedig a Cisco Service Provider Video Technology Groupba (SPVTG) olvad bele. Abe Peled az SPVTG-t is tartalmazó Cisco's Video & Collaboration Group stratégiai vezetőjeként dolgozik tovább. A felvásárlás a Cisco szerint a második naptári félév során zárul le.