Már a mobil az első!
Idén is a tulipánokkal együtt nyílik az okostelefonos események szezonja. A harmadik alkalommal jelenkező Smartmobil jelszava idén: “A mobil az első!” Ez pedig sok felhasználóra már most is igaz, ma már az okostelefon vagy tablet képernyőjén érintkezünk az online világgal leggyakrabban.
Március 29-én harmadik alkalommal rendezik meg a Smartmobil konferenciát, aminek ezúttal a RaM Colosseum ad helyet. A szakkonferencia előadásai mellett idén egy látványos kiállítással egészül ki a felhozatal. A Smartmobil ‘12 elsődlegesen az okostelefonos, mobilos piac szűkebb szakmai közönségét, illetve az iparághoz kapcsolódó pénzügyi- és marketingszakembereket célozza meg. A konferencia előadásai a szakértőket felvértezik a kurrens trendek ismeretével, a látogatók megtudhatják, hogyan áll a platformok harca, hová érdemes idén fókuszálni, ha a fogyasztókkal szeretne valaki közelebbi kapcsolatba kerülni.
Okosat mindenkinek!
A konferencia főszponzoraként jelen levő T-Mobile szerint idén tovább dagad a piac és 2012 végére ötödével nőhet a mobilinternet előfizetők száma a teljes magyar piacon. A T-Mobile adatai szerint ma már minden ötödik magyar okostelefont használ, az új eladásoknál viszont már tízből hétszer esik a választás egy okos készülékre. Az IDC statisztikái szerint a tavalyi év utolsó negyedévében az összes Magyarországon eladott mobilkészülék 44 százaléka volt okostelefon.
A készülékek megvásárlása alapjában véve még nem garancia semmire, a használatot azonban ösztönzi, hogy ma már egyre szélesebb palettából válogathatnak a felhasználók, ha tartalommal akarják feltölteni a készüléket. A mobilos web fejlődése is nagyobb temőóra kapcsolt, a mobilalkalmazás-fejlesztők pedig itthon sem tétlenkednek, ontják magukból az új appokat. Tavaly marketinges berkekben a Facebook-alkalmazások vittek mindent, idén viszont készülhetünk a mobilos új világra. A Smartmobil konferencia célja nem más, minthogy erre az új világra készítse fel közönségét.
Nemzetközi felhozatal
A hazai eredmények, tapasztalatok és vélemények ismertetése mellett a szervezők jelentős hangsúlyt fektettek a nemzetközi trendekre is. A külföldi előadók között szerepel Matthew Miller, Nagy-Britannia egyik piacvezető fejlesztőcégének, az UsTwo-nak a vezetője, Alistair Beattie, a DDB EMEA innovációs vezetője, Marc Toumelin, a Microsoft mobil eszközökért felelős régiós; továbbá Krzysztof Rosinski a Gemius vezető mobilpiaci elemzője és Robbie Douek, a Google mobilfejlesztésekért felelős SEEMEA régiós vezetője.
A telekommunikációs szakma hazai elitje és véleményvezérei mellett az előadók között szerepel még Oszkó Péter, a Portfolion vezérigazgatója, Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese, Vaszily Miklós, az Origó vezére, Pintér Róbert, az Ipsos online ügyfélkapcsolati igazgatója, továbbá a fejlesztői, ügynökségi, befektetői és pénzügyi, vállalati, illetve e-kereskedelmi szektorok legjobbjai. Idén is képviselteti magát a HWSW is egy előadással, ezúttal a mobilalkalmazásokból származó jövedelmek világát járjuk körül.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Ringier támogatásával a Smartmobil ’12 konferencián idén is átadják a Mobile Influencer Díjat, ami a mobil ágazat legbefolyásosabb hazai szereplőit jutalmazza. Az idei szavazásra március 18-ig lehet jelölteket nevezni, akik közül egy szakmai zsűri választja ki a 2011-es év mobilipari szakemberét. Idén is átadják az Év Alkalmazása Díjat is, immár harmadik alkalommal a Sanoma támogatásával. A 2010. óta adományozott díj a friss hazai fejlesztéseket és fejlesztői csoportokat díjazza.
Együtt
A rendezvényre már az előregisztrációs időszakban nagyszámú jelentkezés érkezett, a Smartmobil széles tematikája várhatóan idén is összehozza a mobilos szakma különböző sarkaiból az embereket. A nagyterem programja főként általános trendeket boncolgat, illetve a délutáni szekcióban feltűnik az NFC-s mobilfizetés témaköre is. A két másik teremben pedig befektetői-pénzügyi, illetve fejlesztői szemmel pásztázzák végig az okostelefon és tablet témakört az előadások. A teljes program, illetve a jelentkezés részletei itt találhatóak.