:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 8. 12:12

Elhagyta a Foursquare-t az egyik alapító

Nem ritka eset, hogy a gyorsan sikeressé váló startup cégek alapító között feszültségek alakulnak ki és az eredeti csapat egyes tagjai nem tudnak egy pályán mozogni. Naveen Selvadurai kiszáll a 700 millió dollárra értékelt cégből és más utakat keres.

Még vasárnap jelentette be Naveen Selvadurai, a Foursquare társalapítója, hogy elhagyja a céget. Nyilatkozatában azt mondta: “Úgy érzem mindent megtettem, amit tudtam. Most továbbállok. Rájöttem, hogy valami újdonságra vágyom”. A nyilatkozatból akkor még úgy tűnt, hogy Selvadurai önmaga döntött úgy, hogy továbblép, de az azóta napvilágra került részletek alapján ez valószínűleg nem így van.

A Mashable információi szerint Naveen Selvadurai kilépése már jó ideje napirenden van. Dennis Crowley társa úgy érezte az utóbbi időben, hogy eltávolodott a cégtől, mondhatni ki lett fúrva. A kifúrást pedig teljes egészében társa, Crowley nyakába varrja. A Mashable forrása szerint ráadásul nem csak a startup ügyeiből lett kigolyózva az indiai származású fiatalember, hanem pénzügyileg is nagyon rosszul járt, amikor a körülmények miatt távoznia kellett.

Se pénz, se feladat

A nyilvánosság előtt tisztázatlan, hogy ez utóbbi részlet mit jelent, de általában amikor egy startup cégből kiszáll egy alkalmazott, akkor a fizetése mellett a részesedése és részvényopciói is elúszhatnak. A helyzet annyira komplikált, hogy Selvadurai ügyvédeket vont be helyzetének tisztázására. A Mashable forrása szerint, amikor erről beszélt, nagyon dühös volt, illetve azt mondta, hogy belefáradt a hadakozásba már.

Egy másik forrás szerint az eset nem egy egyszerű kirúgás vagy lemondás, a két alapító már jó ideje nem tud megegyezni alapvető dolgokban egymással. Selvadurai hosszú ideje elveszettnek érezte magát a vállalatban, aminek a másik alapító, Dennis Crowley lett a vezérigazgatója, Selvadurai-t pedig egyre jobban frusztrálta saját szerepe. Annak ellenére, hogy mindketten keményen dolgoztak azon, hogy a Foursquare olyan legyen, amilyennek ma ismerjük, mindig is Crowley álma volt. A vizionárius alapító már jóval az iPhone megjelenése, vagy épp a Foursquare elődjének számító első startupja, a Dodgeball indulása előtt megálmodta magának az egész szolgáltatást és meg is valósította. Az álomban viszont csak a támogató szerep jutott a másik alapítónak, akinek a feladatai közül a döntés és a tervezés ezek szerint folyamatosan kikopott. Az üggyel kapcsolatban egyelőre sem Crowley, sem a Foursquare nem nyilatkozott, illetve Naveen Salvedurai is csak a szűkszavú közleményében kommunikált.

A startupok forrongásába beleférnek a személyes ellentétek

Az ilyen szakítás mindenesetre megszokott a startup világban. A társalapítók és a korai időszak alkalmazottai gyakran hagyják el a szárnyaló céget azelőtt, hogy az pályára állna. A Zynga esetében is eljött korábban az a pillanat, amikor Mark Pincus realizálta, hogy a jelentős tulajdoni opcióval rendelkező alkalmazottak elengedték magukat és csak pihentek és várták a pénzt. Pincus ultimátumot intézett az ellustult dolgozókhoz: vagy elkezdenek keményen dolgozni megint, vagy ki vannak rúgva az opcióikkal együtt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Twitter esetében az alapító Jack Dorsey-t tessékelték ki a vezérigazgatói székből a befektetők. A befektetői partnerek úgy gondolták, hogy Dorsey nem elég érett a cég vezetésére, így visszafokozták igazgatósági taggá. A Facebook esetében is számos személyi botrány bontakozott ki a kezdeti időkben. Zuckerberg Eduardo Saverint játszotta ki a Facebookból, s hígította fel a részesedését a cégben újabb tőkebevonásokkal, amiből korábbi társát kihagyta. Az egyetlen kivételt talán a Google képezi a nagyok közül. A céget továbbra is a két alapító kormányozza, annak ellenére, hogy éveken keresztül Eric Schmidt ült a vezérigazgatói székben. Jelenleg Larry Page a cégvezető, Sergei Brin pedig a speciális projektekért felel.

Igaz ez a helyzet is tűnhet úgy, hogy az egyik beragadt társalapító egy vigasz-pozícióban vesztegel. Naveen Salvedurai helyzete azért érdekes, mert annak ellenére, hogy a cégben “pihenve” jelentő mennyiségű pénzre tehetett volna szert, inkább a büszkeségére hallgatott, és igazi vállalkozóként nem elégedett meg azzal, hogy ballaszt legyen a vállalatban.

a címlapról