:

Szerző: Dojcsák Dániel

2012. március 7. 10:40

Mobilszolgáltatók nélkül nincs mobiltárca

Az NFC World információi szerint a keresőóriás világszerte tárgyalásokat folytat a mobilszolgáltatókkal, aminek eredményeképp a Google Wallet hamarosan számos országban alapvető NFC-s mobilpénztárcaként jelenhet meg.

A Fierce Mobile Content jelentése szerint az első partner, akivel megszülethet a megállapodás, az amerikai Sprint lesz. A szolgáltatónál elvileg még idén a második félévben legkevesebb 10 készülékmodell értékesítése kezdődik meg, ami támogatja majd a Google Walletet. A jelentés kitér arra is, hogy a Google tárgyalásokat folytat nagyon sok egyéb mobilszolgáltatóval, pénzintézettel, pénzügyi szolgáltatóval, POS technológia szállítóval  és mobilkészülék-gyártóval is. Ennek tudatában várhatóan a Google Wallet eddig ismert céljai biztosan kiszélesednek majd.

Az NFC World tudomása szerint a Google Wallet európai hadjáratát idén már biztosan megkezdi az Egyesült Királyságban, Ázsiában pedig koreai mobilszolgáltatók lehetnek az elsők, akik az NFC-s készülékáradatot elsőként széles körben a felhasználóik elé öntik. Emellett két további szolgáltató más régiókban még megállapodás közelében van az NFC World szerint.

Japán biztosan az első

Hivatalosan viszont még csak a japán NTT Docomo erősítette meg, hogy tárgyalásokat folytat a Google-lel. A japán szolgáltatónak már most is számos NFC-s megoldása van, részben annak köszönhetően, hogy az operátor társalapítója az ottani NFC-s megoldásszállító Osaifu-Keitai-nak. A szolgáltató szerint a két platform ugyanakkor képes egymás mellett is létezni.

Az idén várható megállapodások két típusba sorolhatóak: az első szerint a Google kereskedelmi megállapodásokat köt a mobiloperátorokkal, amik engedélyezik a beágyazott biztonsági elemek bekapcsolását a Google Android mobilokon. Ezzel elkerülhető lesz a tavaly decemberben a Verizonnál előforduló zavar, ami a Galaxy Nexus miatt alakult ki. Az ugyanis a Verizon hálózatán nem volt képes az NFC-s tranzakciók kezelésére, így akik ott vásárolták készüléküket, nem használhatták a Wallet funkcióit.

Biztosra megy a Google

A második típusú megállapodás ennél jóval messzebbre mutat, lehetővé teszi, hogy a a Google Wallet ne csak a Nexus/Android, de bármely NFC-képes okostelefonon fusson. Ezzel a Google előre menekülhet és a keresőpiacon megteremtett dominanciáját nagyon gyorsan felépítheti a mobilfizetés és mobilos azonosítás területén is.

A szakma figyelme jelenleg a beágyazott biztonsági elemek használatára fókuszálódik, hiszen ez a kulcsa annak, hogy ne a hardvergyártók, hanem a felsőbb réteget adó szereplők, mint a Google, Microsoft vagy Apple legyenek képesek lefölözni az NFC-s készülékekben rejlő hasznot. Ugyanezen az úton járnak a mobil operátorok, amik a SIM-mel integrált NFC-s megoldásokat preferálják, mint biztonsági elem. Ez a legkézenfekvőbb megoldás egyébként, ugyanis a SIM eddig is a szolgáltatások biztonsági kapujaként működött, a modellt csak implementálni kell az NFC-re is.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A SIM alapú NFC ellenzői szerint a megoldás rákfenéje a zártság, illetve az, hogy erre nem lehet alternatív szolgáltatásokat alapozni. Az operátorok előtt viszont ott a lehetőség, hogy a SIM biztonsági rétegét egy az egyben értékesítsék más vállalatok számára. Ilyen formán pedig az operációs rendszer gyártói megtalálhatják az utat a készülékekbe úgy is, hogy nem kell a gyártókkal megküzdeni azért, hogy a számukra megfelelő biztonsági chip bekerüljön minden egyes modellbe.

Ezzel a kompromisszummal sok akadály hárulhat el az NFC idei előretörése előtt. Ugyan a Google kénytelen lesz komoly összegeket pumpálni az operátoroknak, ők viszont kiállnak a gát szerepből, hiszen már kézzelfogható bevételhez jutnak. Illetve az alkalmazásréteg működőképessége nem lesz kitéve a készülékgyártók hozzáállásának. Az NFC-s kereskedelmi projektek világszerte idén a második félévtől indulnak majd komolyabb tempóban. Magyarország ezen a területen nincs lemaradva, nagyjából az európai ritmussal együtt haladnak a projektek a hazai színtéren is.

a címlapról