Lassan minden régi hálózati elem eltűnik a Telenornál
Rövidesen az utolsó 2G-s bázisállomást is újra cseréli a Telenor Magyarország, ezzel a szolgáltató hálózatát teljes egészében a ZTE eszközei működtetik majd. A mobilszolgáltató betekintést nyújtott a kulisszák mögé, és a felügyeleti rendszerek működésébe.
A végéhez közeledik a Telenor tavaly év elején elkezdett hálózatmodernizációs programja, a cég a 3G-s állomásokat már korábban lecserélte, most a még meglévő 2G-s bázisállomásokon van a sor. A szolgáltató műszaki szakemberei sajtótájékoztatón elmondták, a modernizációval egy időben a hálózat átviteltechnikai kapacitását is növelték, emellett teljesen átalakították a korábbi hálózati struktúrát.
All-IP, All In!
A mobilszolgáltató áttervezett hálózatában a korábbi 15 maghálózati elem helyett már csak 12-re, illetve a 48 RAN hálózati elem helyett 18-ra volt szükség - derült ki a háttérbeszélgetés során. Az új struktúrában a hálózati elemek architektúráját is megváltoztatták: a 8 médiaátjáró (MGW) mindegyike kapcsolódik mindkét kapcsolóközponthoz (MSS), ezek pedig kapcsolódnak mindkét HLR-hez (előfizetői adatbázis). Így egy hálószerkezetű IP átviteli maghálózatot hozott létre a Telenor. Ez az egységes architektúra lehetővé teszi a csomagkapcsolt, IP-alapú kommunikációt.
Az említett hálózati elemek közül a médiaátjáró (MGW) a különböző technológiák közötti átjárhatóságot biztosítja, illetve hívás esetén a végpontok közötti útvonalat hozza létre. A kapcsolóközpont (Mobile Switching Centre Server) a 3G hálózatok központi egysége, a HLR pedig egy olyan központi adatbázis, amely tartalmazza az előfizető helyére és a számára nyújtható távközlési szolgáltatásokra vonatkozó információkat.
A szolgáltató a modernizáció során eddig 2400 bázisállomást cserélt le, ebből valamivel több mint 1900 DC-HSPA+ - kompatibilis. Az egyik legfejlettebb 3G-s átviteli technológiának tartott rendszerrel a Telenor ma 672 települést fed le részlegesen vagy teljes egészében. Lapunk kérdésére Huszlicska József, a Telenor Magyarország időközben az anyavállalathoz távozó műszaki vezérigazgató-helyettese elismerte, az átállás során okozott problémákat a régi és az új hálózat párhuzamos üzemeltetése, a régi, 2G-s és az új, 3G-s cellák közti váltás sok esetben nem volt zökkenőmentes. Huszlicska ugyanakkor hozzátette, a teljes modernizációs folyamat tavaszra tervezett lezárásával ezek a problémák teljesen megszűnnek majd.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A háttérbeszélgetésen kérdésünkre elhangzott továbbá, hogy a Telenor már a budapesti metróhálózatban is elvégezte a hálózatcserét, és várhatóan március elején be is kapcsolja a Hipernet-szolgáltatást, melyet részben a Vodafone infrastruktúrájának (leaky feeder, azaz szivárgó kábel - ez lényegében nem más, mint egy speciális, kábelformájú antenna) igénybe vételével old meg.
Nem kell ide LTE!
A beszélgetésen szóba került az LTE technológia bevezetésének ideje, illetve időszerűsége is. Itt a Telenor műszaki részlegének vezetői a cég vezérigazgatójának, Christopher Laskának a korábbi álláspontját ismételték meg. Ezek szerint az új, még gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő szolgáltatás bevezetése nem időszerű 2012 elején, jóllehet a szolgáltatónak minden eszköze megvan hozzá, hogy élesítse a technológiát - melyhez ráadásul jóval bőségesebb frekvenciakészletet is tud biztosítani mint bármelyik versenytársa. A T-Mobile számára a további várakozás láthatóan nem volt opció: a magenta szolgáltató az 1800 MHz-es frekvenciasávban idén januárban indította el az LTE-szolgáltatást Budapesten, amely később várhatóan a nagyobb vidéki városokban is megjelenik.